Szegény a peremen, szegény a központban
A félmilliós cigányság ügye ma az ország talán legnagyobb gondja. Különösen azért, mert szétválaszthatatlanul összefonódott a szegénységgel. A cigánysággal szembeni türelem csökkenésének viszont egyik oka a társadalom általános lelki erőnlétének romlása. Ez pedig egész sor olyan társadalmi közérzetet befolyásoló jelenségtől függ, amelynek közvetlenül semmi köze a cigánysághoz.
A cigányság – az egész társadalom harmonikus fejlődését, illetve ennek reményét súlyosan veszélyeztető – lesüllyedésének megakadályozására minden valóságos lehetőséget meg kell ragadni.
Azonban emellett – és nem ehelyett – meg kellene vizsgálni azt is, mit tehetnénk, hogy a szegénység, illetve annak hatványozott formája, a cigány lét könnyebben elviselhető legyen. A szegénység nem mindenütt és minden körülmények között egyformán szorít ki a társadalomból, és sodor a deviancia felé.
A cigányoknak és általában az elesett embereknek a peremkerületek és az agglomerációs települések az életre, az elfogadottságra több – nem sok, nem bőséges, csupán több – lehetőséget tudnak nyújtani. A szegénység ott kevésbé forgatja ki az embert méltóságából.
A Belvárosban az ember, ha öltözködésében, háztartásának vezetésében, beszédében, viselkedésében nem tud a – sokszor felszínes, de szigorú és szűk – civilizációs normáknak megfelelni, kiszorul a társadalomból, emberi tartása könnyebben megrendül, mint a peremen. Ugyanakkor azonban az ellátásnak és a kereseti lehetőségeknek olyan félelmetesen nagy többletét nyújtja a központ (általában a városközpontokról van szó, de kiemelkedően Budapest központjáról) a peremkerületekkel szemben; az értékekre olyan kíméletlen szívóhatást gyakorol, hogy a szegény ember is nehezen áll ellent a csábításnak. Megy, ha tud, a központ felé, az értékek, a lehetőségek után. Az egész rendszert átható területi centralizációs folyamatnak az örökös gerjesztő eleme a közlekedéshálózati centralizáció.
Feszültség a centrumban
A területi centralizáció nagy erejű folyamata többféleképpen is súlyosbítja a cigányság és a szegénység helyzetét.
Rohamosan szűkíti az egész társadalom fizikai és szimbolikus mozgásterét, vagyis az egzisztenciális távlatot, és ezzel türelmetlenebbé teszi a társadalmat minden mással, idegennel, szokatlannal szemben.
A mozgástér szűkülése is elsősorban és legsúlyosabban a szegény, illetve a cigány embereket érinti. Nagyon érdekes példa erre – mert ebben az esetben a teret szó szerint is lehet érteni – az aluljárók és közterületek megtisztítása az árusoktól. Ezt mint nagy vívmányt kell fogadnunk, hiszen már mozdulni is alig lehetett. Csakhogy ezrekre, ha nem tízezrekre megy azok száma, akik így ismét kenyér nélkül maradtak.
Mi itt a probléma? A központban valószínűtlenül kis területre szorul össze a forgalom túlnyomó része. Tehát vagy mozdulni sem tudunk az árusoktól, vagy kiszorítjuk, kitiltjuk az árusokat arról a helyről, ahol forgalom van, vagyis ahol meg tudnának élni.
Peremolló
A centralizáció leértékeli a közeli-távoli peremterületeken elvégzett emberi tevékenységek értékét. Minthogy a dolgok túlnyomó részben csak a központon keresztül értékesülhetnek, a peremterületen élőnek a javakért mindig jobban meg kell fizetnie, mint ahogy tevékenységét értékesíteni tudja. A centrum és a perem viszonyát az „agrárolló” logikájának mintájára érthetjük meg.
Ne feledkezzünk meg a hatalmas fáradság és időtöbbletről, amelyet a peremterületen élőknek meg kell adniuk a központ távolsága miatt.
Önmagát növelő feszültség
A centralizáció a legsúlyosabb bajt azzal okozza, hogy állandóan növeli a rendszer tehetetlenségét, és csökkenti a teljesítőképességét. Olyan kényszerfolyamat, amelynek során a központban – minthogy a kapcsolatok túlnyomórészt a központon keresztül jönnek létre – egyre intenzívebb lesz az irányító, tervező, információs és más elvont tevékenységek jelenléte, ezek egyre többet foglalnak el az egyre értékesebb szűk térből. Emiatt a források egyre jobban kénytelenek távolodni a központtól, és mivel a piaci kapcsolat túlnyomórészt a központban vagy a központon keresztül jöhet létre, a forrás és a piac között nő a távolság. Így állandóan nő a forgalom, növekszik a rendszer anyag- és energiaigénye, költségessége, csökken a rugalmassága, teljesítő-, teherbíró képessége.
Pénzhiányt!
Bármit akarunk tenni, ahhoz pénz kell. A területi centralizáció megfékezéséhez viszont éppenséggel nem pénz kell, hanem pénzhiány. Új tőke, új lehetőségek keletkezésének éppen az a feltétele, hogy ne legyen pénz az újabb centralizáló közlekedéshálózati beruházásokhoz, és ezzel lehetővé váljék a periferikus kapcsolatok megerősödése. A centralizáció megfékezése nyomán mindenütt a városok körül – legnagyobb mértékben persze az M0-s körgyűrű déli szakasza jóvoltából Budapest körül – hatalmas területeken oldódik a központra való ráutaltság, nő a terület értéke, új tőke keletkezik, bővül a társadalmi mozgástér, az egzisztenciális távlat.
Azt persze tudni kell, hogy a centralizációs folyamatnak minden képzeletet fölülmúlóan nagy a sodrása.
A központ tömöríti a tekintéllyel, hatalommal és tőkével legjobban megerősített érdekeket. A központi technokrácia és tőke életeleme a forgalom növekedése. Ennek pedig legbiztosabb gerjesztője a közlekedéshálózati centralizáció. Ezért kell a technokráciának és a tőkének mindenáron lágymányosi híd, metró, belvárosi mélygarázsok. Forgalom kell, minél nagyobb forgalom.
Ha nem helyezkedünk szembe a közlekedéshálózati centralizáció rendszert sorvasztó folyamatával, csak beszélhetünk a gondjaink enyhítéséről. Amit teszünk, az közvetve vagy közvetlenül mindig a központot fogja erősíteni, és a társadalmi feszültségeket, a gazdagság és a szegénység közötti szakadékot fogja növelni, egyebek mellett súlyosbítani fogja a cigányság helyzetét is.
- Önkormányzat [6]