Valamikor talán el lehetett hinni, hogy Budapest közlekedését „csőd”, „végveszély”, „katasztrófa” fenyegeti, ha nem épül fel a Lágymányosi híd. Most azonban tapasztalhatjuk, hogy – ha nem is jelentősen, de határozottan – enyhült a forgalmi nyomás a Petőfi hídon és környezetében, méghozzá egy innen 10 km-re délre felépült új híd, a Hárosi híd, illetve az M0-ás déli szakasza jóvoltából.
Szegény a peremen, szegény a központban
A félmilliós cigányság ügye ma az ország talán legnagyobb gondja. Különösen azért, mert szétválaszthatatlanul összefonódott a szegénységgel. A cigánysággal szembeni türelem csökkenésének viszont egyik oka a társadalom általános lelki erőnlétének romlása.
Kíváncsian és reménykedve tanulmányoztam át a Budapest szabad demokrata főpolgármesterének programjavaslataihoz készült előtanulmányok közlekedési fejezetét, de csalódnom kellett. Meglepett, mennyire nem volt benne semmi új. Nemcsak ugyanazokat a monstre, a rendszer feszültségeit csak növelni képes fejlesztéseket (pl. új metró) sürgeti, mint régen.
A Tárna utca
Budapesten a külső kerületek közötti kapcsolatok javítására soha nem jut pénz, így azok fokozatosan gyengülnek, leépülnek. Jellegzetes sorsú a Tárna utcai (leendő) közúti felüljáró, amely a távlati Munkáskörút része lenne.
A Munkáskörutat a különféle rendezési tervek úgy rajzolták meg, hogy az a külső körvasút mentén haladna, majd az ív meghosszabbításában a Határ út, a csepeli Budafoki út, a csepel–albertfalvai híd és a Rózsavölgy irányát követné.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 40 hét
9 év 13 hét
9 év 17 hét
9 év 17 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét
9 év 21 hét
9 év 22 hét
9 év 22 hét