A Művelődési és Közoktatási Minisztérium törvényalkotó lendülete a szakértői tárgyalások idejére sem hagyott alább. Kész a törvény – ha jól számoljuk – negyedik változata. Ez a változat azonban már nem a szerény „koncepció” elnevezést viseli fedőlapján, hanem ún. „kodifikált” változat, vagyis éppen olyan, mint egy törvény, még akkor is, ha „szakmai egyeztetésre készült munkaanyag”.
Örvendetes, hogy van ilyen, de számos félreértést is szülhet. Azt jelentené ez – vetettük fel a tárgyalások legutolsó fordulóján –, hogy a vitának mégis vége van? Ha ugyanis egy előkészítés alatt álló törvény elindul az ún. „államigazgatási egyeztetés” útján, akkor azon érdemi változtatást megejteni már aligha lehet.
A törvény-előkészítők szerint e változat elkészítésének értelme a törvénykoncepció jogszabályi kontrollja (hiszen a koncepció alakítóinak sem egészen mindegy, hogy a hatályos jogszabályok elképzeléseikből mit tűrnek meg, s mit vetnek el mint jogi nonszenszt). A szakértők javaslatára az MKM és a bizottság tagjai közös kommünikében hozzák nyilvánosságra e szakmai egyeztetésre készült munkaanyagról, hogy az szakmai egyeztetésre készült munkaanyag, így vitatható, jóllehet e vita az MKM szándékai szerint szűkebb, szakmai körben zajlik majd. A tárgyaló felek tehát elismerik a törvénygyártás szabadságát. De elismerik-e a törvénygyártók a tanítás szabadságát?
Tanszabadság
A preambulum szerint a törvényhozók biztosítani kívánják a tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
A szakértők azt javasolják, hogy a törvény tételesen mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság állama garantálja polgárai tanszabadságát, és a tanszabadság érvényesülését elősegítő oktatásirányítási tevékenységet folytat.
A tanszabadság azt jelenti, hogy minden természetes és jogi személy létesíthet iskolát vagy bármilyen más, nézetei szabad nyilvánítására alkalmat adó oktató-nevelő intézményt, illetve a Magyar Köztársaság minden polgára szabadon választhatja meg a neki megfelelő nevelési-oktatási intézményt, illetve tanulási formát. A tanszabadság csak alkotmányos korlátozás alá eshet. Az állam köteles a tanszabadság elvének megfelelő tanulási lehetőségeket minden tanköteles polgára számára egyenlő eséllyel biztosítani.
Az előzetes szakértői egyeztetések során e tekintetben a nézetek szinte azonosak voltak. A vitatott kérdések ezután következtek.
Engedélyezett tanszabadság
A szakértői álláspont szerint a tanszabadság megvalósulása két lényeges következményt von maga után:
1. A tanszabadság alapján minden tankötelesnek (korlátozott cselekvőképessége idején szülőjének vagy gondviselőjének) joga van eldönteni, hogy a tankötelezettségnek iskolalátogatás útján kíván-e eleget tenni. (A törvény eddigi változatai a magántanulói státust feltételekhez, a legutóbbi változat például a lakóhely szerint illetékes jegyző szakvéleményen vagy indokláson alapuló engedélyéhez kötötte.)
2. A tanszabadság alapján létesített iskolák, illetve oktató-nevelő célra létrejött intézmények esetében a létesíteni kívánt iskola pedagógiai programja, szervezete, célja, fenntartásának módja nem firtatható, pusztán a működési szabályzat, a megfelelő végzettség igazolása és a tanulók biztonságos elhelyezését, foglalkoztatását és egészsége megőrzését biztosító körülmények garantálása kérhető számon. Ez utóbbi feltételek teljesülése esetén a bejegyzés nem tagadható meg. Ezzel szemben a törvény legutóbbi változata a bejegyzés feltételének tekinti az intézmény pedagógiai programjának benyújtását, abban az esetben pedig, ha ez nem a nemzeti alaptanterv, illetőleg a záróvizsga követelményei szerint készül, a művelődési és közoktatási miniszternek kell azt jóváhagynia. Az engedélyeztetés mellett szóló érv általában az, hogy ellenkező esetben a Magyar Köztársaság közoktatási rendszere széthullhat, a szülők és a tanulók számára senki és semmi nem garantálja a tanulmányok folytathatóságát, s a közoktatásban anarchikus állapotok uralkodnának el.
Ez az érvelés nem számol azzal, hogy ha a törvény ténylegesen garantálja a tanszabadság érvényesülését, akkor a tanszabadság érvényesülni fog. Tehát egyfelől szabad olyan iskolát csinálni, amibe nem érdemes járni, másfelől azonban szabad ezt az iskolát nem választani. Sőt: szabad ugyan az ilyen iskoláknak önreklámozással növendékeket toborozni, de éppígy szabad a szülőket az ilyen iskolák igénybevételéről lebeszélni. Tanszabadság idején csak egy dolgot nem szabad csinálni: engedélyezni a szabadságot. S azt sem rosszhiszeműségünk okán, hanem azért, mert semmilyen közjogi méltóság nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmány és az oktatási törvény által garantált alapjogot megerősítse vagy kétségbe vonja.
Megvalósított tanszabadság
A tanszabadság fenntartói az iskolafenntartók. E fenntartók tanszabadság idején a törvény előtt egyenlők, ebből következően a szülők, a tanulók, az állam és az önkormányzat előtt is egyenlők. Ebből következik, hogy az önkormányzatot mint iskolafenntartót ugyanazok a kötelmek és jogok illetik meg az önkormányzat mint a közoktatás szervezéséért felelőssé tett hatóság előtt, mint, mondjuk, az egyházat.
Az önkormányzatok kettős szerepéből keletkezhető zavarok eloszlatása végett üdvözlendő lenne a törvényben rögzíteni az iskolaalapítás szabadságának általános jogát, eljárási szabályait.
A szakértők abból indulnak ki, hogy a mindenkit megillető iskolaalapítási jog egyetlen általános eljárási szabálya az önkormányzati bejelentkezés. (Bejelenteni természetesen csak azokat az oktatási célú intézményeket kell, amelyek tanulói jogviszonyt létesítenek a beíratott tankötelesekkel, s azért az önkormányzatnál, mert az önkormányzat felelős a tankötelesek nyilvántartásáért és a tankötelezettség feltételeinek megteremtéséért.)
A működési feltételek folyamatos biztosításának a számonkérése kell! Az önkormányzatot (nem mint szakhatóságot, hanem mint közhatalmi testületet) megillető jog. Az általános felügyelet joga pedig az érdekelt szülőké és tanulóké. E jogot az érintettek a maguk választotta (a törvény jelenlegi koncepciója szerint iskolaszéki) formában gyakorolják.
A törvényességi felügyelet állami jogát a köztársasági megbízott gyakorolja. A szakértők álláspontja szerint a szakmai ellenőrzés és felügyelet általános joga a Magyar Köztársaság területén működő közoktatási intézmények szakmai munkájáért általában felelőssé tett közoktatási minisztert illeti meg. E feladatát a közoktatási miniszter szakfelügyelet útján gyakorolja. A szakfelügyelet működésével kapcsolatban általános követelmény a nyilvánosság és a megtámadhatóság.
A kötelmek és jogok ilyen módon kiegyensúlyozott rendszerének működési zavarai közigazgatás, bíróság útján orvosolhatók. A törvényességgel összefüggésben nem álló szakmai jellegű viták eldöntéséhez szakmai szolgáltató szervezetek segítsége kérhető.
A tanszabadság feltételeinek törvényes szabályozása azért vitatott és sokszor sérelmes kérdés, mert a tanszabadság lényege szerint a tanítás és a tanulás egyidejű szabadsága. Tanuló és tanító érdekei pedig sokszor eltérőek. A tanulás azonban a tanító és a tanuló együttműködése. A törvény akkor tölti be hivatását, ha ezt az együttműködést úgy szolgálja, hogy megállapítja a konfliktusok rendezésének általános szabályait. Ebben az értelemben a tanszabadság előbbre való a törvényhozás szabadságánál.
- Oktatás [6]