Barna Imre

Nyomtatóbarát változat

Két éve, egy nehéz nap – az első szabad választások – éjszakáján hazafelé tartva, a kihalt Attila úton egyszer csak látomásom támadt. A látomás egy őrülten szirénázó rendőrzsiguli képében süvített el mellettem, és az tette rendkívülivé, hogy a rendőrzsiguli lehúzott ablakán roppant méretű MDF-zászlót dugott ki és lobogtatott egy rendőrkéz.

Voltak akkoriban már ilyen látomásai az embernek. Kinek milyen. Tamás Gazsi például Mucsát vizionálta, meg is kapta érte sokaktól a magáét. Másoknak – mint szegény Krassónak – a Kádár-rendszer fondorlatos továbbélése jelent meg a lelki, sőt testi szemei előtt.

Viták is zajlottak, ne feledjük. Hogy is volt az, amikor Esterházy Péter összeszólalkozott Kocsis Zoltánnal? A legrosszabb izé is jobb, mint a legjobb… Micsoda is jobb minél?

Arról volt szó, persze, hogy demokrácia meg diktatúra. Hogy rendszerváltás. Akkor még így: VÁLTÁS. Antall dr. csak később avatkozott nyelvészileg közbe. VÁLTOZTATÁS! A rendszer nem ló, ugyanis. Vagy mi. Rendszerváltoztatás, tehát.

Azon belül: a lexikonoké. Is.

Itt van (volt) például a kétkötetes Akadémiai Kislexikon. Az első kötete ’88-ban jelent meg, és isteni volt, hogy a Biblia már nem egy apró címszó a bíbic és a bibliofília között (ezt annak idején más is kiszúrta már, bocs!), meg hogy Grósz Károly mindössze két sorral kap benne többet, mint a korábban említhetetlen nevű Demény Pál.

Másrészt itt van, mármost, a Magyar Larousse. Kiadta ugyancsak az Akadémiai Kiadó, társfőszerkesztette Szávai János irodalomtörténész, a Magyar Köztársaság párizsi nagykövete.

A szlogen szerint a Larousse-ban minden benne van, illetve ami nincs benne, az nem is létezik. C’est ca, hogy stílszerű legyen az ember. És eszébe jut (az embernek) a hódító arabok által felperzselendő alexandriai könyvtár, amelynek könyvei – monda az arab – vagy ugyanazt írják, ami a Koránban van, és akkor fölöslegesek, vagy mást írnak, és akkor hazudnak, tehát tűzre velük.

A Magyar Larousse-szal persze semmi baj. (Legfeljebb apróságok, lásd Kulcsár István néhány héttel ezelőtti mérges cikkét a Magyar Hírlapban.) Tényleg minden, de minden benne van. Például az is, hogy béketábor meg Békevilágtanács (elnöke: Romes Csandra). Hogy „a világbéke megvédésére tömörült országok, népek összessége” köztudomásúan a Szovjetuniót és csatlósait jelentette, hogy maga a kifejezés a sztálinista diktatúra egyik legjellegzetesebb, de már rég elfeledett szószörnyszüleménye, s hogy ma már valójában inkább ezek a tények illenének egy Magyar Larousse-ba? Hogy a Békevilágtanácsnak rég nem elnöke Romes Csandra, és talán nem is létezik már ez a nemzetközi kommunista gittegylet? Ezek nüanszok. (Nuances.) Lényegesen fontosabb, hogy a béketábor vagy pl. a bekerülés (bekerülési költség) és más effélék egyúttal értelmező szótárrá is teszik a Magyar Larousse-t. Ergo: az Értelmező Kéziszótár is a sutba hajítható. A pártállam idején csinálták. Olyan szómagyarázatok vannak benne, hogy pl. „a világbéke megvédésére tömörült országok, népek összessége”… „Értelmező”? „Szótár”? Ócska bolsevista trükk.

Szóval, a legjobb izé meg a legrosszabb… Mi is?

A Larousse biztos, hogy nem a legrosszabb. Mert igaz ugyan, hogy a United States of America nem „Észak-amerikai Szövetségi Köztársaság”-ot jelent, hogy Balzac csupán egy francia számára ér pont kétszer annyit, mint Goethe, és hogy Füst Milán nem Feleségem története, hanem A feleségem története címmel írt regényt. Viszont megszabadultunk a farkasmihályoktól, a gerőernőktől, Grósz Károlytól.

Meg Deménytől. De hát persze az is csak egy kommunista volt. Fi donc!

Kommunistákkal a Magyar Larousse nem foglalkozik. Vagy ha mégis, hát csak nagyon szigorúan. Déry Tiborról, teszem azt, közli, hogy 1945 után a kommunista párt „hivatalos írója” volt (Felelet-vita címszó nincs a Larousse-ban), börtönévei után pedig „a rendszer csipkelődő kritikusa” lett. Déry mindazonáltal örülhet, hogy egyáltalán bekerült. Fejtő Ferenc vagy Faludy György például igenis kimaradt. Hogy ők nem is kommunisták, sőt? Nézőpont kérdése. Mindenesetre nem kellett volna hírbe hozniuk magukat (ha már negyvenvalahány évig kibírták) az utolsó pártállami lexikonnal, a kétkötetes Akadémiával. Lám, Eörsi István is pórul járt, és mennie kellett. Igaz, hogy a testvére, Eörsi Gyula jogászprofesszor viszont maradhatott. Eörsi Gyula azonban nem ír verseket, drámákat, és főleg: nem politizál.

Ebben tudniillik roppantul igényes a Magyar Larousse. Nem tűri a rossz politizálást. Az izgágaságot, ellenzékiséget. Eörsi Istvánon kívül alighanem ezért kellett repülnie Csalog Zsoltnak is, aki így szintén pünkösdi királyságként könyvelheti el a kétkötetesbe való bekerülés röpke dicsőségét. A szerencsétlen sorsú Csengey Dénes viszont ugyanezen megfontolásból kaphatott – Csurka Istvánnal egyetemben – kábé másfélszer akkora helyet, mint Csáth Géza, és ugyanannyit, mint Füst Milán. Érteni vélem, hogy miért maradt ki továbbá Abody Béla, Bereményi Géza vagy Darvas József. Abody és Darvas közismert komcsik voltak, Bereményi pedig még Csengey életében kibékült Cseh Tamással. (Vagy esetleg nem békült ki.) Nem értem viszont, hogy mi a baj Fekete Gyulával és Féja Gézával? Hanyagság lehet a dolog mögött. Arra pedig végképp nincs magyarázat, hogy miképpen maradhatott ki Bánffy György színművész (MDF), amikor Darvas Iván színművész (SZDSZ) bent maradt. (Pótkötet! Hibajegyzék!)

Mert a politikát illetően amúgy vaskövetkezetességgel jártak el a szótárszerkesztők. A Magyar Larousse első kötetében ugyanis A-tól Gy-ig az Antall-kormány összes eddigi miniszterei megtalálhatók (kivéve Boross Péter belügyminisztert – vajon miért?…), és nem találhatók viszont meg mások. (Tudjuk, kik.) Az elkövetkezendő évtizedek magyar Larousse-olvasói mind tudni fogják, hogy Gálszécsy András tizenegy éven át volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem gazdasági főigazgató-helyettese, hogy Gergátz Elemér 1966-tól 1976-ig a magyarkeresztúri mesterséges termékenyítő főállomáson laboratóriumvezető szakállatorvos és termelési csoportvezető volt, hogy Győriványi Sándor 1958-tól a Munkaügyi Minisztérium Módszertani Intézetében főként pályaválasztási és szakmódszertani kérdésekkel foglalkozott. Világos, hogy miért kapta meg édesapja szócikkének a helyét ifj. Antall József, és bár kevésbé világos, de azért érthető (helyszűke!), hogy miért szorította ki Árva Bethlen Kata udvari papját, a XVIII. századi protestáns hittudóst, Bod Pétert a XX. századi Bod Péter Ákos.

Ugyanezen Larousse-olvasók nem fogják ugyan megtudhatni (a Larousse-ból legalábbis nem), hogy kicsoda Budapest főpolgármestere, mi a neve az Országgyűlés alelnökének, és hogy a beszélő címszó alá a „beszélő táltos ló”-n kívül más is beférne még, de mindez nem fontos. A rossz politizálást, mint említettem, nem tűri a Larousse. Jó magyar embernek jó magyar Larousse-t. Győriványi a mi emberünk, Demszky és Dornbach menjenek a fenébe.

Vagy csináljanak maguknak másik Larousse-t. Franciát, vagy amilyet akarnak.

• Kultúra