Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Elöljáróban még egy apró pontosításra kényszerülünk. A C variánst (a Duna szlovák területen való elterelését) szorgalmazó erők úgy érvelnek – halljuk –, hogy a magyar kormány magatartása amúgy is merev. Ez a beállítás egy ponton interjúalanyunkat is félrevezeti: azt állítja, a magyar kormány nem mutatott hajlandóságot arra, hogy felkérje az Európai Közösséget, küldjön szakértőket az úgynevezett hármas szakértői bizottságba. Valójában a tárgyalások során arról volt szó, hogy a két fél szakértői mellett egy harmadik, független ország szakértőit is felkérik. Ezt a felek a két héttel ezelőtt, Prágában megrendezett, közös parlamenti környezetvédelmi-bizottsági ülésen is megerősítették (bár a függetlenség ismérve egyelőre ismeretlen). Itthoni parlamenti képviselők úgy tudják, hogy odaát azért ragaszkodnak az EK felkéréséhez, mert az EK közvetítésével az ő szívüknek kedves szakértőket hívhatnak a vegyes bizottságba. A cseh–szlovák és a magyar környezetvédő bizottság véleménye egyébként két ponton eltért egymástól: abban, hogy kilátásba helyezendő-e a ’77-es szerződés felbontása, és hogy folytassák-e az építkezést, mielőtt a vegyes bizottság végez munkájával.

Beszélő: A magyar parlament várhatóan kilátásba helyezi a ’77-es szerződés felbontását. Hogy fogadják ezt önöknél?

– A döntésnek bizonyára negatív lesz a visszhangja. Szerintem a ’77-es szerződés felbontása és az ezzel járó kártalanítási viták nem oldják meg, hogy létezik egy megkezdett Bős–Nagymaros, egy megkezdett C variáns. A két ország közös érdeke a megegyezés, akár az építkezés leállításában és valamiféle konzerválásában, akár úgy, hogy a legkisebb ökológiai károkat okozó D variánst választjuk. A C variáns szerintem tragikus, az itteni vízügyi lobby kényszerítette ki, azonban a józanabb gondolkodásúaknak már ezért is keresniük kell a tárgyalás lehetőségét. Most az a legfontosabb, hogy megalakuljon a vegyes bizottság, amely független véleményt tud mondani Bős– Nagymarosról. Két héttel ezelőtti együttes ülésén a magyar és a cseh–szlovák szövetségi parlament környezetvédelmi bizottsága is megerősítette a korábbi tárgyalások eredményeit: létre kell hozni egy hármas bizottságot a két ország és az Európai Közösség szakértőinek részvételével. A szakértői vizsgálat mintegy előrevetítené a politikai döntést – Cseh–Szlovákiában ugyanis eddig minden szakvéleményt elfogultsággal vádoltak az ellenvéleményen lévők.

Beszélő: Csakhogy a magyar álláspont szerint a döntést a továbbépítkezésről a vegyes bizottság véleményének ismeretében kell meghozni, a cseh–szlovákok szerint előbb építkezni kell, és úgy megmérni a vízlépcső káros hatásait.

– Csakugyan, van egy hangsúlybeli eltolódás. De azt is látni kell, hogy cseh–szlovák részről már a múlt év közepétől fogva megvan az igény a hármas bizottság felállítására. Az EK feltétele az volt, hogy a két ország kérje fel: delegáljon ebbe szakértőket. Ez a felkérés a magyar kormány részéről nem történt meg. Az említett együttes ülésen a két parlamenti bizottság hivatalos formában felszólította a kormányokat arra, hogy tegyenek eleget az EK feltételének. Cseh–szlovák részről nem volt ennek akadálya, ezt Vavrousek miniszter úr többször hangsúlyozta is. A C variáns visszafelé sült el, mert lehetőséget ad a magyar félnek arra, hogy megvédje álláspontját a nemzetközi fórumokon, és felbontsa a szerződést. A C variáns a mi jogrendszerünk szerint sincs alátámasztva, nincsenek meg hozzá a szükséges engedélyek. Sem a szövetségi, sem a szlovák költségvetésben nem irányoztak elő pénzt a C variánsra. A két költségvetésben együttesen mindössze 50 millió koronát szántak Bős–Nagymarosra, azt is csak csatornázásra és más járulékos építkezésekre.

Beszélő: A hírek szerint mégis ráerősítettek a C variánsra. Miből?

– Bankhitelekből. Néhány bank adott hitelt, csak azt nem tudom elképzelni, miből fogják visszafizetni. A szlovák politikai vízügyi érdekcsoportok – és véleményem szerint egyes szlovák minisztériumok is – nyomást gyakoroltak a C variáns meghitelezése érdekében. Kész helyzetet akartak teremteni, bízva abban, hogy a szövetségi kormány majd kipótolja valahogy az elköltött pénzt. Eddig azonban Klaus szövetségi pénzügyminiszter nem mutatott hajlandóságot erre. Azt hiszem, hogy ha a két kormány tárgyszerűen, politikai emóciók nélkül tudna tárgyalni, akkor a bankok is meggondolnák, finanszírozzanak-e olyan beruházást, amely esetleg teljesen tárgytalanná válik a megegyezés következtében.

Beszélő: De hát március 6-án a cseh–szlovák szövetségi parlament áldását adta a C variánsra…

– Ez nem egészen így van. A szlovák parlament januárban a közös megoldás keresésére szólította fel a szlovák és a szövetségi kormányt (ez pedig nem a C variáns), a szövetségi parlament döntése szintén nem a C variánsról szól, hanem arról, milyen feltételek mellett tárgyaljon a kormány a magyar kormánnyal. Eddig épp ennek hiánya volt a probléma, így a kormány, politikai nyomásoknak engedve, néha túllépte azt a hatáskört, amelyet a parlament neki szánt a vízlépcső kérdésében. De a szövetségi kormány döntése is – hogy építik a C variánst – arra az esetre szól, ha minden lehetséges tárgyalási mód már kimerült. Tehát hasonló a feltétele, mint a magyar kormánynak a ’77-es szerződés felbontására vonatkozólag.

Beszélő: Calfa miniszterelnök Antall Józsefnek írt januári levelében „ideiglenes megoldást” említ, amelyet szerinte a „közös megegyezésen alapuló építkezésnek” kell felváltania. Ha „ideiglenesen” is, állást foglal a C variáns mellett.

– Nehéz megítélni, hogy a két kormány közötti levelezés mennyiben kezelendő politikai dokumentumként. Fontosabb dokumentum a szövetségi parlament állásfoglalása, amely megerősíti a két környezetvédelmi bizottság véleményét. Igaz, az utóbbi rögzíti azt is, miben különböznek egymástól a cseh–szlovák és a magyar fél nézetei: például hogy cseh–szlovák oldalon elfogadható kiindulási pontnak tekintik a ’77-es szerződést, a magyar oldalon már nem. Ám ha felbontják a szerződést, akkor a Bős–Nagymaros mint szakmai probléma mellett jelentkezne egy jogi probléma is, amelyet a két ország egymás között nem tudna megoldani.

Beszélő: Nálunk sokan összefüggésbe hozzák a C variánst és általában a vízlépcső felépítésére tett erőfeszítéseket a szlovák nacionalizmussal. Mi erről a véleménye?

– Szerintem nem helyes közvetlenül politikát látni Bős–Nagymarosban. A vízlépcső egy gazdasági lobby érdeke, és – akár a szocializmusban – most is megtalálta a politikai érdekérvényesítés folyosóit. Pártok, mozgalmak mögé sorakoznak fel. Egyfelől a C variáns óriási összegbe, 8,4 milliárd koronába kerül (hivatalos becslések szerint), ami persze másfelől megrendelést jelentene, és így jól jönne a mostani pangásban az építkező vállalatoknak.

Nagy veszélynek tartom, hogy Bős–Nagymaros kardinális politikai kérdéssé vált a két ország viszonyában, ez megzavarhatja egyéb gazdasági és politikai kapcsolatainkat. A C variáns kérdését magunknak kellett volna megoldani, javasoltam is, hogy hozzon a parlament határozatot leállítására, de sajnos nem szavazták meg. Nálunk Bős–Nagymaros problémája úgy jelenik meg a köztudatban, hogy Cseh–Szlovákia azért nem tud lép ni, mert a magyar fél álláspontja teljesen merev. Így érvelnek azok a pártok és mozgalmak, amelyeknek érdekük fűződik Bős–Nagymaroshoz. Szerintem cseh–szlovák részről pozitív lépés már csak a választások után várható.

Beszélő: A három cseh–szlovákiai magyar párt között valószínűleg nem jön létre majd választási szövetség, így elképzelhető, hogy egyetlen magyar képviselőt sem választanak meg júniusban. Ez mennyiben befolyásolja a vízlépcső ügyét?

– Mi (az MPP) Klaus pénzügyminiszter úr pártjával, a Polgári Demokratikus Párttal kezdtünk megbeszéléseket a szövetségről (bár egyelőre még koalícióról korai volna beszélni). Bős–Nagymaros kérdését ők is nagyon fontosnak tartják. Kétféle lehetőség rajzolódott ki a velük folytatott megbeszélések során. Az egyik: keresni a kapcsolatot Magyarországgal valamiféle konszenzus megteremtésére. A másik: Bős–Nagymaros leállítása. A választások előtt azonban senki nem fog tárgyszerűen hozzászólni a vízlépcső kérdéséhez, egyik párt sem meri vállalni a politikai döntést (kivéve talán bennünket és a két másik magyar pártot). A választások után viszont felvethető – és Klaus az adott helyzetben bizonyára fel is veti –, hogy milyen megterhelést jelent a 8,4 milliárdos költség.

• gazdaság