Skip to main content

Az uradalom alkonya

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Átalakulási tervek Bábolnán


„A kombináti szervezet a szocialista tulajdon jegyeit viseli, monolitikus hatalomra építkezik, nem felel meg a korszerű piacgazdaság követelményeinek” – halljuk a vezérigazgató, Papócsi László dr. indoklását. Papócsi dr. tavaly május 1-je óta vezeti a 25 ezer hektáron gazdálkodó, 4500 embert foglalkoztató, évi mintegy 15 milliárd forint forgalmú kombinátot. „Ekkora testet senki sem kíván” – folytatja, tehát azért is szükség van a társaságokra osztásra, mert csak kisebb egységek képesek a működőtőke idecsábítására és felszívására.

A történelmi helyszín

Mária Terézia-kori kastély tárgyalójában beszélgetünk. A gazdaságot tudvalevőleg 1789-ben vette meg a kincstár, ménesbirtokként, s ezt az intézkedését szerencsére nem vonta vissza halálos ágyán a Kalapos király. Szerencsére, mert most ragaszkodhat a Földművelésügyi Minisztérium és a gazdasági kabinet az állami gazdaság mint tulajdon 51 százalékához. Ez a megkötés viszont csak átlagban értendő – tájékoztat Papócsi dr. –, tehát egyes vállalatrészek akár száz százalékban is privatizálhatók. A másik megkötés, a kárpótlás nem fenyegeti a patinás állami nagybirtokot, amelyen tudvalevőleg csak cselédséget tart számon a hagyomány, továbbá a pannonhalmi apátság birtokrészét, amelyet hozzácsaptak a gazdasághoz az államosítások idején. Az apátság javára egyébként alapítványt tett a kombinát még tavaly.

Történelmi helyszín a tárgyaló azért is, mert ez szolgált a volt vezérigazgató, az egykori MSZMP KB-tag Burgert Róbert irodájául. Ezzel magyarázható, mint mondják, a helyiség mai semleges – tárgyalói – szerepe. Burgert a 60-as évektől fejlesztette föl a gazdaságban a baromfitenyésztést és -szaporítást, amerikai tenyészanyag és technológia behozatalával. Monolitikus hatalomgyakorlásának egyik jellemvonása az volt, hogy gyakran átnyúlt a vezető kollegák feje fölött, mindenben ő akart szakember lenni, például olykor maga jelölte meg, melyik két lovat kell egymással házasságra adni. Nyilván a belső hatalmi gócok kialakulásától tartva, időről időre teljesen más pozícióba helyezte át a vezető munkatársakat, így aztán gyakoriak voltak az átszervezések a nagy testen belül. Uralmának a rendszer váltása – illetve, ahogy Bábolnán nevezik: „puccs” – vetett véget. 35-40 éves ifjú vezetők titkosan elérték, hogy a ’90 elején újraválasztott vállalati tanácsba (vt) zömmel az ő szövetségeseik kerüljenek be, majd a március végi vt-ülésen fölállt Fritz György, akkoriban baromfi-tenyésztési főmérnök, és lemondásra szólította föl Burgertet. Így került vissza Bábolnára az egykori vezérigazgató-helyettes Papócsi dr., akit a Földművelésügyi Minisztérium-előd MÉM-be buktattak föl évekkel ezelőtt monolitikusán.

A profittermelők

Rögtön a vezérigazgató-váltás után – és egyben a most tervezett átalakulás előkészítéseként – kilenc igazgatóságra, „divízióra” osztották fel a kombinátot. Akkor nyerték el mostani beosztásukat a mostani igazgatók, a kft.-ügyvezető igazgatói posztok várományosai. Igen nagy önállóságot kaptak. Ez év elejétől megszüntették az elszámolóárak rendszerét, az igazgatóságok piaci (nagykereskedelmi) áron szállítanak vagy végeznek szolgáltatásokat egymásnak. Bérleti díjat fizetnek a központba a használt berendezések, eszközök után (ez természetesen az átalakulással meg fog szűnni), és náluk számolják el a kamatköltségeket is. A hosszú távú berendezkedés előnye – magyarázza Fritz György, akire a 300 embert foglalkoztató, évi 3,5 milliárd forintnyi értéket termelő takarmányüzemeket bízták –, hogy megvalósíthatja az ember azokat az elképzeléseit is, amelyek kitartóbb munkát kívánnak. A takarmányozási igazgatónak egy év alatt sikerült kiválasztania a megfelelő vezető munkatársakat (meglehetősen nagymérvű cserét hajtva végre), Kiépített egy termékfejlesztő gárdát és ennek önálló számítógépes hátteret, rendet teremtett továbbá az anyaggazdálkodásban; viszont komolyan dolgozni kell még a piaci munka, a marketing fejlesztésén.

A nyolc egység, amelyet úgynevezett „profittermelő” társaságokká szerveznek át: a központi (bábolnai) gazdaság; a ’73-as egyesítéssel Bábolnához csatolt uraiújfalui és a szendrői gazdaság Vas, illetve Borsod megyében; a takarmányozás; a baromfitenyésztés és -szaporítás; a győri baromfi- és húsfeldolgozó üzem és hűtőház; az ipari üzem; végül a pesti környezetbiológiai központ, amely kártevőirtással és ilyen szerek előállításával foglalkozik. A felsorolás is jelzi: jórészt vertikálisan egymásra épülő, együttműködő egységekről van szó, bár többé-kevésbé külső piacra is termelnek a közbülső szinteken is. A takarmányozás felerészben a társigazgatóságoknak, felerészben más belföldi vevőknek értékesít (intenzíven keresnek most külföldi piacot is). A kilencedik igazgatóságról, a szállítási részlegről nem sokkal e sorok nyomdába adásakor döntött úgy a vezérigazgató: mégse alakuljon át, mivel csak belső megrendelésre fuvaroz, nincs önálló piaca. Az önállósuló társaságoknak meg kell tudniuk állni a saját lábukon – mondják egybehangzólag a nyilatkozók –, de ennek mikéntje nagymértékben függ, ki mennyire van a másikra utalva, illetve, hogy mennyi haszna lesz az együttműködésből; és függ attól is, kik milyen piacot örökölnek az eddig nem kismértékben szovjet és kelet-európai irányba tekintő kombináttól.

Kelet-európai piaci érdek fűződik a technológia és berendezések exportjához. A 80-as évek közepén nem kevesebb, mint 560 istállót adtak el a Szovjetunióban, jócskán foglalkoztatva természetesen a bábolnai ipari részleget. Az amerikai fajtájú brojlercsirke-tenyésztési ágazatban ezer ember (ebből mindössze hatvan műszaki és irányító) dolgozik, 1,5 millió szülőpár-tyúkot tartanak, 175-180 millió tojást termelnek meg évente, ennek több mint felét helyben keltetik ki. A naposcsibepiacon azonban visszaesés történt az idén, mivel a Szovjetunió (ahová tavaly 30 millió darabot szállítottak) ismert módon nem fizet. Szerencsére sikerült eddig észak-afrikai tojáseladással ellensúlyozni a kiesést; de most már életbe vágó kérdés, dűlőre lehet-e jutni Ukrajnával, ahol három nagy területi baromficég is rendelne, ha volna dollárja. Erősen bizakodnak hát a vállalatközi barterezésben vagy még inkább abban, hogy létrejön végre egy ukrán–magyar kormányközi keretmegállapodás, amelynek köszönhetően mondjuk ukrán fával fizetnek a bábolnai áruért.

Stratégiai társaságok

„A holding annyiban fog különbözni egy átlagholdingtól, hogy nem portásfülke lesz – szögezi le Papócsi vezérigazgató. A puszta vagyonkezelésen túlmenően a holding megtartja majd a – jórészt szovjet gépparkból álló – számítóközpontot, ezenkívül három „stratégiai” társaságot hoz létre: egy ügynöki hálózatot fenntartó és a forgalmat bonyolító „kereskedőházat” (az exportot jelenleg az Agraria nevű iroda bonyolítja), egy fejlesztési társaságot és egy pénzforgalmi társaságot. Ez a pénzintézet végezné a tőkék áramoltatását, kiegyenlítését – hallottuk –, de hogy ez mit jelent, nem egészen világos, nyilvánvalóan a társaságok közti és a központtal folyó alkuktól is függ majd. Annyi bizonyos, hogy a leendő kft.-k jövedelmezősége is, forgóeszköz- és beruházási igénye is különböző. Nem tisztázott az sem, mennyi készpénzzel indítják útnak a profit termelőit. A már most működtetett eszközök természetesen hozzájuk kerülnek. Bár megbíztak egy szakértőcéget a vagyonértékeléssel, az eredményre csak a majdani tőkebevonási, privatizációs szakaszban lesz szükség, az egyszemélyes kft.-ket meg lehet szervezni könyv szerinti vagyonértéken is. Későbbre, a második szakaszra marad az is, hogy a kft.-k részesedést szereznek a „stratégiai” társaságokban, hogy ekképpen a közös, ám mégis megosztott érdekek a kereszttulajdonlás jegyében fejeződjenek ki.

A központ és a profittermelők közti vagyonosztozkodás során meg kell majd állapítani azt is, hová kerüljenek a kombinát más cégekben szerzett vagyonrészei. A magyarországi McDonald’s felerészben bábolnai részesedésű, 1 milliárd forintnyi részvényük van a Magyar Hitelbankban, ezenkívül már eddig is történt tőkebevonás, működnek bábolnai érdekeltségű vegyestársaságok. Az eddigi tenyészanyag- (azaz nagyszülőpár-) szállítóval, az amerikai Arbor Acresszel közös kft. ez év elejétől működik. 3 millió dolláros alaptőkével indult (Bábolna 2 milliós apportjából 1,7 millió nem más, mint három évre elengedett bérleti díj), azóta további 1 millióval emelték a tőkét. Zoltán Péter az ügyvezető igazgató, aki ’76-ban állatorvosként kezdte a bábolnai cég egyik ménese mellett, majd különböző vezető állásokat töltött be a baromfitenyésztési ágazatban. Az Arbor Acres a világ legnagyobb keltetőcége, a szakmában a világpiac 42 százalékát mondhatja magáénak, és most a világ legnagyobb nem amerikai nagyszülőpár-integrációját alakította meg Bábolnával együtt. A kft. és az amerikai cég megosztotta a piacot egymás között, az amerikaiak átengedték a svájci, osztrák és a valahai keletnémet területet, Bábolna hozta Észak-Afrikát és a keleti régiót. A 3,5 milliós naposcsibe-kapacitás nagyobbik felét ez idő szerint a kombinát megrendelései kötik le. Közös kft.-t alapítottak még egy kanadai céggel hús-marhatenyésztésre, valamint egy dán céggel együtt, papír tojástálcák előállítására.

Több évszázados együttlétben

A privatizáció másik kezdeményét jelentik a dolgozói kft.-k, amelyeknek segítésére egy 50 millió forintos privatizációs alapítványt tett a kombinát; ebből finanszírozzák az induláshoz szükséges, kedvezményes kamatú kölcsönöket. Eddig két ilyen kft. alakult meg: egy baromfitenyésztő társaság (nyolcan kibéreltek három istállót Győrszemerén), valamint a Transzbábolna Szállítási Kft., amelyben negyvenen lízingelnek egy-egy régi, leértékelt keletnémet IFA teherautót. A vállalkozó dolgozók kiléptek a kombinátból, de továbbra is részesülnek a bábolnaiakat illető juttatásokban. Az IFA-sokkal megkötött szerződés szerint legalább 75 százalékban bábolnai megbízásból kell fuvarozniuk. A dolgozói tulajdonlás a távlati privatizációs elgondolások között is szerepel. Hogy lassan bontakozik a vállalkozó kedv, Papócsi dr. részint a mezőgazdaság bizonytalan piaci helyzetével magyarázza, részint pedig azzal, hogy az emberek nem akarnak kikerülni a nagy közösségből, „hiszen több évszázados itt az együttélés”.

Böröcz Sándor teherautó-sofőr, független szakszervezeti ügyvivő szerint viszont nem a dolgozói tulajdonlás a fontos, hanem az, hogy az emberek dolgozhassanak, és megkaphassák érte a tisztességes bért. A kétezer fős szakszervezet komoly megpróbáltatásnak néz elébe, mivel ahány kft., annyi munkaadó is születik, s ezekkel mind meg kell kötni a kollektív szerződést. Az igazság az, hogy Böröcz nem számíthat sok segítségre a gazdálkodást valamennyire is átlátni képes szaktársak köréből. A tagság zöme melós; az eredeti magot az a hetven fő alkotja, akikből Böröcz szocdemcsoportot szervezett, majd, a szociáldemokráciához mint párthoz fűződő illúziók szertefoszlásával szabad szakszervezet lett. Három ifjú szellemi munkás – úgyszintén Böröcz unszolására – Fidesz-csoportot alkot; ők is tagjai a szakszervezetnek, de csak formálisan, és nem hajlandók segíteni. Nem baj, majd segít a Liga.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon