„A kombináti szervezet a szocialista tulajdon jegyeit viseli, monolitikus hatalomra építkezik, nem felel meg a korszerű piacgazdaság követelményeinek” – halljuk a vezérigazgató, Papócsi László dr. indoklását. Papócsi dr. tavaly május 1-je óta vezeti a 25 ezer hektáron gazdálkodó, 4500 embert foglalkoztató, évi mintegy 15 milliárd forint forgalmú kombinátot. „Ekkora testet senki sem kíván” – folytatja, tehát azért is szükség van a társaságokra osztásra, mert csak kisebb egységek képesek a működőtőke idecsábítására és felszívására.
A történelmi helyszín
Mária Terézia-kori kastély tárgyalójában beszélgetünk. A gazdaságot tudvalevőleg 1789-ben vette meg a kincstár, ménesbirtokként, s ezt az intézkedését szerencsére nem vonta vissza halálos ágyán a Kalapos király. Szerencsére, mert most ragaszkodhat a Földművelésügyi Minisztérium és a gazdasági kabinet az állami gazdaság mint tulajdon 51 százalékához. Ez a megkötés viszont csak átlagban értendő – tájékoztat Papócsi dr. –, tehát egyes vállalatrészek akár száz százalékban is privatizálhatók. A másik megkötés, a kárpótlás nem fenyegeti a patinás állami nagybirtokot, amelyen tudvalevőleg csak cselédséget tart számon a hagyomány, továbbá a pannonhalmi apátság birtokrészét, amelyet hozzácsaptak a gazdasághoz az államosítások idején. Az apátság javára egyébként alapítványt tett a kombinát még tavaly.
Történelmi helyszín a tárgyaló azért is, mert ez szolgált a volt vezérigazgató, az egykori MSZMP KB-tag Burgert Róbert irodájául. Ezzel magyarázható, mint mondják, a helyiség mai semleges – tárgyalói – szerepe. Burgert a 60-as évektől fejlesztette föl a gazdaságban a baromfitenyésztést és -szaporítást, amerikai tenyészanyag és technológia behozatalával. Monolitikus hatalomgyakorlásának egyik jellemvonása az volt, hogy gyakran átnyúlt a vezető kollegák feje fölött, mindenben ő akart szakember lenni, például olykor maga jelölte meg, melyik két lovat kell egymással házasságra adni. Nyilván a belső hatalmi gócok kialakulásától tartva, időről időre teljesen más pozícióba helyezte át a vezető munkatársakat, így aztán gyakoriak voltak az átszervezések a nagy testen belül. Uralmának a rendszer váltása – illetve, ahogy Bábolnán nevezik: „puccs” – vetett véget. 35-40 éves ifjú vezetők titkosan elérték, hogy a ’90 elején újraválasztott vállalati tanácsba (vt) zömmel az ő szövetségeseik kerüljenek be, majd a március végi vt-ülésen fölállt Fritz György, akkoriban baromfi-tenyésztési főmérnök, és lemondásra szólította föl Burgertet. Így került vissza Bábolnára az egykori vezérigazgató-helyettes Papócsi dr., akit a Földművelésügyi Minisztérium-előd MÉM-be buktattak föl évekkel ezelőtt monolitikusán.
A profittermelők
Rögtön a vezérigazgató-váltás után – és egyben a most tervezett átalakulás előkészítéseként – kilenc igazgatóságra, „divízióra” osztották fel a kombinátot. Akkor nyerték el mostani beosztásukat a mostani igazgatók, a kft.-ügyvezető igazgatói posztok várományosai. Igen nagy önállóságot kaptak. Ez év elejétől megszüntették az elszámolóárak rendszerét, az igazgatóságok piaci (nagykereskedelmi) áron szállítanak vagy végeznek szolgáltatásokat egymásnak. Bérleti díjat fizetnek a központba a használt berendezések, eszközök után (ez természetesen az átalakulással meg fog szűnni), és náluk számolják el a kamatköltségeket is. A hosszú távú berendezkedés előnye – magyarázza Fritz György, akire a 300 embert foglalkoztató, évi 3,5 milliárd forintnyi értéket termelő takarmányüzemeket bízták –, hogy megvalósíthatja az ember azokat az elképzeléseit is, amelyek kitartóbb munkát kívánnak. A takarmányozási igazgatónak egy év alatt sikerült kiválasztania a megfelelő vezető munkatársakat (meglehetősen nagymérvű cserét hajtva végre), Kiépített egy termékfejlesztő gárdát és ennek önálló számítógépes hátteret, rendet teremtett továbbá az anyaggazdálkodásban; viszont komolyan dolgozni kell még a piaci munka, a marketing fejlesztésén.
A nyolc egység, amelyet úgynevezett „profittermelő” társaságokká szerveznek át: a központi (bábolnai) gazdaság; a ’73-as egyesítéssel Bábolnához csatolt uraiújfalui és a szendrői gazdaság Vas, illetve Borsod megyében; a takarmányozás; a baromfitenyésztés és -szaporítás; a győri baromfi- és húsfeldolgozó üzem és hűtőház; az ipari üzem; végül a pesti környezetbiológiai központ, amely kártevőirtással és ilyen szerek előállításával foglalkozik. A felsorolás is jelzi: jórészt vertikálisan egymásra épülő, együttműködő egységekről van szó, bár többé-kevésbé külső piacra is termelnek a közbülső szinteken is. A takarmányozás felerészben a társigazgatóságoknak, felerészben más belföldi vevőknek értékesít (intenzíven keresnek most külföldi piacot is). A kilencedik igazgatóságról, a szállítási részlegről nem sokkal e sorok nyomdába adásakor döntött úgy a vezérigazgató: mégse alakuljon át, mivel csak belső megrendelésre fuvaroz, nincs önálló piaca. Az önállósuló társaságoknak meg kell tudniuk állni a saját lábukon – mondják egybehangzólag a nyilatkozók –, de ennek mikéntje nagymértékben függ, ki mennyire van a másikra utalva, illetve, hogy mennyi haszna lesz az együttműködésből; és függ attól is, kik milyen piacot örökölnek az eddig nem kismértékben szovjet és kelet-európai irányba tekintő kombináttól.
Kelet-európai piaci érdek fűződik a technológia és berendezések exportjához. A 80-as évek közepén nem kevesebb, mint 560 istállót adtak el a Szovjetunióban, jócskán foglalkoztatva természetesen a bábolnai ipari részleget. Az amerikai fajtájú brojlercsirke-tenyésztési ágazatban ezer ember (ebből mindössze hatvan műszaki és irányító) dolgozik, 1,5 millió szülőpár-tyúkot tartanak, 175-180 millió tojást termelnek meg évente, ennek több mint felét helyben keltetik ki. A naposcsibepiacon azonban visszaesés történt az idén, mivel a Szovjetunió (ahová tavaly 30 millió darabot szállítottak) ismert módon nem fizet. Szerencsére sikerült eddig észak-afrikai tojáseladással ellensúlyozni a kiesést; de most már életbe vágó kérdés, dűlőre lehet-e jutni Ukrajnával, ahol három nagy területi baromficég is rendelne, ha volna dollárja. Erősen bizakodnak hát a vállalatközi barterezésben vagy még inkább abban, hogy létrejön végre egy ukrán–magyar kormányközi keretmegállapodás, amelynek köszönhetően mondjuk ukrán fával fizetnek a bábolnai áruért.
Stratégiai társaságok
„A holding annyiban fog különbözni egy átlagholdingtól, hogy nem portásfülke lesz – szögezi le Papócsi vezérigazgató. A puszta vagyonkezelésen túlmenően a holding megtartja majd a – jórészt szovjet gépparkból álló – számítóközpontot, ezenkívül három „stratégiai” társaságot hoz létre: egy ügynöki hálózatot fenntartó és a forgalmat bonyolító „kereskedőházat” (az exportot jelenleg az Agraria nevű iroda bonyolítja), egy fejlesztési társaságot és egy pénzforgalmi társaságot. Ez a pénzintézet végezné a tőkék áramoltatását, kiegyenlítését – hallottuk –, de hogy ez mit jelent, nem egészen világos, nyilvánvalóan a társaságok közti és a központtal folyó alkuktól is függ majd. Annyi bizonyos, hogy a leendő kft.-k jövedelmezősége is, forgóeszköz- és beruházási igénye is különböző. Nem tisztázott az sem, mennyi készpénzzel indítják útnak a profit termelőit. A már most működtetett eszközök természetesen hozzájuk kerülnek. Bár megbíztak egy szakértőcéget a vagyonértékeléssel, az eredményre csak a majdani tőkebevonási, privatizációs szakaszban lesz szükség, az egyszemélyes kft.-ket meg lehet szervezni könyv szerinti vagyonértéken is. Későbbre, a második szakaszra marad az is, hogy a kft.-k részesedést szereznek a „stratégiai” társaságokban, hogy ekképpen a közös, ám mégis megosztott érdekek a kereszttulajdonlás jegyében fejeződjenek ki.
A központ és a profittermelők közti vagyonosztozkodás során meg kell majd állapítani azt is, hová kerüljenek a kombinát más cégekben szerzett vagyonrészei. A magyarországi McDonald’s felerészben bábolnai részesedésű, 1 milliárd forintnyi részvényük van a Magyar Hitelbankban, ezenkívül már eddig is történt tőkebevonás, működnek bábolnai érdekeltségű vegyestársaságok. Az eddigi tenyészanyag- (azaz nagyszülőpár-) szállítóval, az amerikai Arbor Acresszel közös kft. ez év elejétől működik. 3 millió dolláros alaptőkével indult (Bábolna 2 milliós apportjából 1,7 millió nem más, mint három évre elengedett bérleti díj), azóta további 1 millióval emelték a tőkét. Zoltán Péter az ügyvezető igazgató, aki ’76-ban állatorvosként kezdte a bábolnai cég egyik ménese mellett, majd különböző vezető állásokat töltött be a baromfitenyésztési ágazatban. Az Arbor Acres a világ legnagyobb keltetőcége, a szakmában a világpiac 42 százalékát mondhatja magáénak, és most a világ legnagyobb nem amerikai nagyszülőpár-integrációját alakította meg Bábolnával együtt. A kft. és az amerikai cég megosztotta a piacot egymás között, az amerikaiak átengedték a svájci, osztrák és a valahai keletnémet területet, Bábolna hozta Észak-Afrikát és a keleti régiót. A 3,5 milliós naposcsibe-kapacitás nagyobbik felét ez idő szerint a kombinát megrendelései kötik le. Közös kft.-t alapítottak még egy kanadai céggel hús-marhatenyésztésre, valamint egy dán céggel együtt, papír tojástálcák előállítására.
Több évszázados együttlétben
A privatizáció másik kezdeményét jelentik a dolgozói kft.-k, amelyeknek segítésére egy 50 millió forintos privatizációs alapítványt tett a kombinát; ebből finanszírozzák az induláshoz szükséges, kedvezményes kamatú kölcsönöket. Eddig két ilyen kft. alakult meg: egy baromfitenyésztő társaság (nyolcan kibéreltek három istállót Győrszemerén), valamint a Transzbábolna Szállítási Kft., amelyben negyvenen lízingelnek egy-egy régi, leértékelt keletnémet IFA teherautót. A vállalkozó dolgozók kiléptek a kombinátból, de továbbra is részesülnek a bábolnaiakat illető juttatásokban. Az IFA-sokkal megkötött szerződés szerint legalább 75 százalékban bábolnai megbízásból kell fuvarozniuk. A dolgozói tulajdonlás a távlati privatizációs elgondolások között is szerepel. Hogy lassan bontakozik a vállalkozó kedv, Papócsi dr. részint a mezőgazdaság bizonytalan piaci helyzetével magyarázza, részint pedig azzal, hogy az emberek nem akarnak kikerülni a nagy közösségből, „hiszen több évszázados itt az együttélés”.
Böröcz Sándor teherautó-sofőr, független szakszervezeti ügyvivő szerint viszont nem a dolgozói tulajdonlás a fontos, hanem az, hogy az emberek dolgozhassanak, és megkaphassák érte a tisztességes bért. A kétezer fős szakszervezet komoly megpróbáltatásnak néz elébe, mivel ahány kft., annyi munkaadó is születik, s ezekkel mind meg kell kötni a kollektív szerződést. Az igazság az, hogy Böröcz nem számíthat sok segítségre a gazdálkodást valamennyire is átlátni képes szaktársak köréből. A tagság zöme melós; az eredeti magot az a hetven fő alkotja, akikből Böröcz szocdemcsoportot szervezett, majd, a szociáldemokráciához mint párthoz fűződő illúziók szertefoszlásával szabad szakszervezet lett. Három ifjú szellemi munkás – úgyszintén Böröcz unszolására – Fidesz-csoportot alkot; ők is tagjai a szakszervezetnek, de csak formálisan, és nem hajlandók segíteni. Nem baj, majd segít a Liga.
- gazdaság [6]