Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

– Hogy a Szovjetunióval folytatott külkereskedelem az utóbbi években magyar többletet eredményez, annak hátrányai ismertek. Épp ezért viszont megdöbbentően hangzik az önök számítása, mely szerint ha az 1988-as szovjet exportot és importot dollárárakon, szabad devizában bonyolítottuk volna le, 820 millió dolláros passzívumunk keletkezett volna az akkori 407 millió rubeles aktívum* helyett. Vagyis valóságos kutyaszorítóba kerültünk: a keménydevizás elszámolásra való áttérés tovább rontaná az ország fizetési mérlegét, a jelenlegi elszámolási rendszer – többek között – szintén a fizetési mérlegre gyakorolt végzetes hatása miatt nem tartható. De mi a dollár- (tehát reális) árakon számított passzívum magyarázata?


Oblath Gábor: Meg kell jegyeznem: e felmérés során a legtöbb esetben csak becsült árakkal számolhattunk; nehéz megmondani, mekkora volna az ár, ha valóban dollárelszámolás mellett folyna – ha egyáltalán nem állna le – az adott termék kivitele vagy behozatala. E bizonytalanság tudatában jelenthetjük csak ki, hogy a dollárelszámolásra való áttérés esetén 24%-os (a Kereskedelmi Minisztérium korábbi számítása szerint 31%-os) cserearány-romlás következne be. Aminek oka az, hogy a kivitelünk nagy hányadát a jelenlegi külkereskedelemben túlértékelt gépexport adja, míg a behozatalt nagy részben a reálisabban értékelt energia és nyersanyagok teszik ki. Ez a probléma egyébként a többi kis KGST-ország esetében is fennáll.

– Eszerint az oroszok szubvencionálják a kelet-európai országokat?

0. G.: Jan Vanous és Michael Marrese amerikai közgazdászok az 80-as évek első felében azt állították, hogy a Szovjetunió a világpiacinál kedvezőbb KGST-árakon keresztül támogatást nyújt a nem gazdasági típusú előnyökért cserébe, amelyeket ezektől az országoktól kap. Ám valójában a térségnek juttatott szubvenció mértéke alapjában véve attól függött, hogy a KGST-n belüli olajár nagyobb-e vagy kisebb éppen a világpiaci árnál, ezt pedig az ún. csúszó árbázis mechanizmusa határozta meg; így ahhoz az abszurd következtetéshez jutnánk, hogy a KGST-országoknak politikai okból nyújtott szovjet támogatást az olaj világpiaci ára szabja meg. Igazából nem magukat az országokat szubvencionálta a Szovjetunió a KGST-árrendszeren keresztül, hanem az egész KGST-szisztémát és intézményrendszert, a világpiactól való elfordulást és a Szovjetunióra való ráutaltságot. A világpiacon jóval kevesebb tonna olajat kapni ugyanannyi hajóért és Ikarusért, mint a KGST-ben, s ez mindig visszatartotta a gazdaságvezetést attól, hogy elszakadjon a szovjet orientációtól.

– A dollárelszámolás bevezetése, amelyre a jelek szerint a közeljövőben sor kerül, sokkhatást válthat ki az azonnali külkereskedelmi deficit miatt. Hogyan lehet ezt enyhíteni?

O. G.: Valóban: a szovjetek bejelentették, hogy már jövőre, 1991-ben át kívánnak térni a dollárelszámolásra, mégpedig nemcsak velünk, hanem a többi KGST-országgal szemben is. Ám az előbbi értelemben vett szubvenció már most, dollárelszámolás nélkül is csökkenni fog. A Szovjetunió az idei külkereskedelemre vonatkozó tárgyalások során csökkenteni akarja a gép-, és növelni az élelmiszer- és ruházati cikk vásárlásait. És nem akar belemenni az olajár csökkentésébe sem, amelyet pedig a csúszó árbázison alapuló eddigi ármegállapítás megkövetelne, ehelyett inkább az ármegállapítási módszer megváltoztatását szorgalmazza. Ami pedig a dollárelszámolást illeti, ez jelenthet igazi szabaddevizában folytatott külkereskedelmet, amikor a szállítások ellenértékét azonnal fizetni kell; és jelenthet világpiaci árakon folyik ugyan a kereskedelem, de csak nyilvántartják a tartozásokat, esetleg annak kikötésével, hogy év végén a szaldó bizonyos hányadát dollárban ki kell egyenlíteni. Most még nem tudhatjuk, melyikre gondol a Szovjetunió. A klíringrendszer közelíti az igazi devizás rendszert, de puhább annál. Ez esetben is megszűnne árelőnyeink tetemes része, de nem a teljes egésze, és haladékot kapnánk a deficit kiegyenlítésére. Ami persze óhatatlanul tovább ösztönzi a magyar gépexportot is…

– És ennyiben konzerválja a mostani érdekeltséget.

O. G.: Valóban. De látnunk kell: itt nincs minden tekintetben jó megoldás. Létrehoztak negyven év alatt egy olyan struktúrát, amely elsősorban arra képes, hogy a szovjet igényeket kielégítse Ebből a csapdából csak óriási veszteségek árán lehet kimászni: felesleges kapacitások keletkeznek, munkanélküliség támad, az átállás tovább terheli a fizetési mérleget.

– Melyik megoldás volna mégis a legcélravezetőbb?

O. G.: Szerintem a finn–szovjet kereskedelem modelljének alkalmazására volna szükség, vagyis egészen másra, mint amiben most gondolkodnak. Ez rubel-klíringet jelent, rubelben megszabott kontingensekkel, amelyhez azonban nem fűződne állami kötelezettségvállalás. Ugyanis az állami kötelezettségtől való megszabadulás a legfontosabb, nem pedig az, hogy az elszámolás dollárban vagy rubelben folyik-e. Az állami garancia intézménye tartja fenn azt a rendszert, amelyben gazdasági hivatalok egyezkednek egymással külkereskedelem címén, meghatározva ezzel a magyar termelés és beruházások struktúráját.”

– A dollárelszámolásnak mégis meglehet az az előnye, hogy idevonzza a szovjet piacra betörni kívánó nyugati tőkét.

O. G.: Erről két vélemény ismeretes: az egyik szerint nagyszerű lenne, ha az ugródeszka szerepét vállalhatnánk, a másik szerint az ilyen célból beáramló nyugati működőtőke fenntartaná az eddigi egyoldalú külkereskedelmi orientációt. Szerintem sem szabad abba a végletbe esni, hogy a tőkebehozatalt kizárólag a szovjet piacra ugrás kilátásainak felvillantásával szorgalmazzuk. De elhatárolódni sem kell attól, hogy e célból jöjjön be a nyugati tőke, hiszen jól tudná hasznosítani a magyarok szovjet piaci szakismeretét (amelyet, ha már egyszer van, igenis próbáljuk eladni), és e tőkeimport csökkentené az áttérésből származó veszteségeinket.

– Néhány hónappal ezelőtt a magyarok akarták, de végül is az oroszok kezdeményezték a dollárelszámolásra való áttérést. Mennyiben változtat ez a magyarok tárgyalási pozícióján?

O. G.: Rontja is, javítja is a helyzetünket. A logika az volt, hogy ha a kezdeményezés a miénk, mondhattuk volna, hogy az áttérés számukra árnyereséget eredményez, de ezt ne egyik pillanatról a másikra, hanem többéves törlesztés útján érvényesítsék. Ha ők kezdeményeznek, nagyobb arra az esély, hogy a feltételeket is ők diktálják. Viszont a Szovjetunió a kis KGST-országokkal egyszerre és egyöntetűen kívánja kialakítani az új elszámolási rendszert, és velük sok szempontból azonosak az érdekeink. Ez előnyt jelent.

* Az 1989-es külkereskedelmi aktívum 700 millió rubel.

• gazdaság