Mi okozta ezt a rendkívül éles különbséget a Magyar Polgári Párt, illetve a „többség”: a Polgári Demokrata Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokrata Párt és a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom álláspontja között?
Mint ismeretes, néhány hete kettészakadt az addig legerősebb szlovákiai kormánypárt, a Ján Carnogursky vezette Kereszténydemokrata Mozgalom, s Ján Klepác parlamenti alelnök vezetésével kivált belőle egy nacionalista jellegű radikális csoport – Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom néven. Ez utóbbi ugyan formálisan továbbra is a szlovákiai kormánykoalíció tagja maradt, alakuló közgyűlésükön azonban a tavaly elfogadott kormányprogrammal élesen ellentétben álló célokat tűztek ki. Ezek közé tartozott Szlovákia szuverenitásának azonnali kikiáltása, amit a szlovákiai kormánykoalíció tagjai és a magyar képviselők már a legutóbbi parlamenti ülésszakon is csupán az obstrukció fegyverének bevetésével tudtak megakadályozni. Érdemes megjegyezni, hogy a szuverenitási nyilatkozattervezetet, az előzetes koalíciós megegyezéseket felrúgva, épp Viliam Oberhauser, a Szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom vezéregyénisége, a Bős megépítéséért közvetlenül felelős miniszter terjesztette be.
Ezek után érthető, hogy a másik négy koalíciós partner válaszút elé állította a szeparatista pártot: vagy ellenzékbe vonulnak, vagy alávetik magukat a két éve elfogadott megegyezésnek az egységes Cseh–Szlovákia fenntartásáról. Sajnálatos, hogy ezt az álláspontot a tárgyalások során csupán a Magyar Polgári Párt vezetői képviselték következetesen, s a többiek csupán egyre ügyeltek: a szlovák szuverenitás kérdése utolsó pontként kerüljön a parlament elé, s ne veszélyeztesse a még hátralévő törvények elfogadását. Ez képezte végül is annak a megegyezésnek a lényegét, melyet a Magyar Polgári Párt elfogadhatatlannak ítélt s elutasított. Érvelésük szerint ugyanis ezzel a megegyezéssel a koalíciós partnerek legitimnek minősítették azt az egyébként alkotmányellenes szándékot, hogy a parlament kiáltsa ki Szlovákia szuverenitását. Holott, mint ismeretes, a jelenlegi alkotmány értelmében ez csak és kizárólag népszavazás útján valósítható meg.
A jövő héten tehát ismét szakítópróba elé kerül az amúgy is gyenge szlovákiai alkotmányosság. Amennyiben a nacionalista és posztkommunista ellenzéki pártok egységesek lesznek, semmi sem állja majd útját egy szuverenitási nyilatkozat elfogadásának, és akadálytalanul kibontakozhat a jugoszláv típusú válság szlovákiai változata. És a Magyar Polgári Párt ezt a lehetőséget utasította el keményen és egyértelműen.
Bőst pedig le kell állítani
Nagy figyelmet keltett az az elmúlt heti esemény is, melynek során Zászlós Gábor, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese két alkalommal is élesen bírálta a szövetségi és a szlovákiai kabinet Bőssel kapcsolatos politikai álláspontját. Mint ismeretes, a cseh–szlovák hivatalos álláspont szerint Prága és Pozsony a nemzetközi joggal összhangban jár el akkor, amikor szlovák területen, egyoldalú lépések megtételével igyekszik elterelni a Dunát s befejezni az építkezést. A Magyar Polgári Párt képviselője arra mutatott rá a szövetségi és a szlovák kabinet ülésein, hogy ezzel a lépésével Csehszlovákia durván megsértette az 1977-es kétoldalú szerződést, majd pártja álláspontját hangoztatva továbbra is az építkezés leállítása mellett érvelt.
Kétségtelen, hogy ez a vélemény nagy megütközést keltett cseh–szlovákiai kormánykörökben, s a jelekből ítélve Magyarországon is. Pedig meglepetésről távolról sem lehet beszélni. A Magyar Polgári Párt kezdettől fogva az építkezés azonnali leállítása mellett foglalt állást, részt vett a különböző tiltakozó akciókon, ellenezte az egyoldalú lépéseket, és ezt a véleményét sohasem rejtette véka alá. Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi választások előtti felfokozott helyzetben a közvélemény még érzékenyebben reagál minden olyan megnyilvánulásra, mely valamely módon összefüggésben van a szocialista múlt e gigantomániás örökségével. S talán az sem lényegtelen, hogy a közelgő választások egyre jobban kiélezik a szlovákiai kormánykoalícióban eddig is ott rejlő politikai és gyakorlati ellentéteket.
Minden jel arra mutat, hogy a szlovákiai kormánykoalíció utolsó óráit éli. A Ján Klepác-féle Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom a vártnál kevésbé népszerű, s ezért a választások előtt bármilyen figyelemfelkeltő lépésre készen áll. Ilyen a szuverenitás kikiáltása, ilyen a privatizáció leállítása s ilyen a kormány tevékenységének megbénítása. A másik négy koalíciós partner és az őket támogató Együttélés, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom blokk többé-kevésbé a helyzet stabilitásának fenntartásában érdekelt, ereje azonban egyre kevesebb a status quo megőrzéséhez. Ilyen körülmények között a kabinet egyre bizonytalanabb, a parlament egyre kiszámíthatatlanabb, a választási küzdelemben részt vevő pártok egyre idegesebbek. Ebben a légkörben könnyen elképzelhető, hogy a szlovák parlament utolsó ülésszakán ellenőrizhetetlen folyamatok tanúi leszünk. És ezt csak a kormánykoalíció pártjai és az őket aktívan támogató magyar mozgalmak tudják megakadályozni.
(Pozsony)
- Külföld [6]