Vattatyúkok és kempingek
A március 20-i filmbemutatók közül Szőke András Európa kemping című filmjére hívjuk fel a figyelmet. A rendező a Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban készítette első munkáit, majd a szélesebb moziközönség előtt két éve mutatkozott be Vattatyúk című alkotásával. A Vattatyúk új színt hozott a konzervatív akadémizmus, az illusztratív formai megoldások fenyegette magyar filmbe. Abszurd története, idegesen dadogó hangja, ellenállhatatlanul nekibőszült humora jótékonyan hatott a tévésorozatoktól elálmosodott publikumra.
Az Európa kemping ugyanezzel a stílussal lepi meg nézőjét. A filmben egy kempingben elrejtett bomba után kutatnak kétbalkezesen lelkes és ügyefogyott amatőr nyomozók. Robban vagy nem robban? Akárhogy is, maga a film humora robban, nem kis részben a rendező komédiás képességei révén. Az egyik szerepet ugyanis maga Szőke András játssza, istenáldotta bohóctehetséggel. Aki a Piedone-filmeken és elcsépelt poénokon szokott nevetni, kerülje el ezt a komédiát; aki a humor szokatlanabb, meghökkentőbb formáival is meg tud barátkozni, siessen: „az Európa kemping tele van sok jó hibával” – mint a találó reklámszöveg is mondja.
Változatok a félelemre
Március 27-én (rég volt már ilyen) mind az öt filmbemutató értékes alkotás. Rég mutattak be egy héten öt új filmet, s még régebben fordult elő, hogy mind az öt értékes volt közülük. A Mystery Traint csak tavaly késő ősszel láthattuk itthon, s máris itt a következő Jarmusch. Új filmjére a Mystery Train nézői bizonyára nagyon kíváncsiak: Jarmuschban az az érdekes, hogy minden filmjének a hangja, a történettelen története hasonló az előzőhöz, s mégis tartogat valami váratlant és kiszámíthatatlant. Az Éjszaka a földön talán nem a legjobb Jarmusch-dolgozat (a Magyar Filmszemle kritikusai szerint a másik egykori „kőbányai amatőr”, Ács Miklós nemsokára bemutatandó Éljen anyád! című, hasonló témájú és hangú filmje sokkal eredetibb – és sokkal félelmesebb). De azért Jarmusch sem megvetendő. „Sivár és vigasztalan ez az éjszaka a Földön, mégis, abban, ahogy ezek a teljesen idegen emberek egy pillanatra egymás felé fordulnak, ha kelletlenül és elutasítóan is, ahogy kénytelenek hallgatni egymást, ha kényszerűen is, ott van e véletlen találkozásoknak a pillanatnyi fénye és melegsége: – »…így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok«…” – idézi a verset Kovács Bálint András, a Filmvilág kritikusa. Carlos Saurát újító szellemű, Bunueltől sokat tanult, fiatal dühöket sugalló, merész formanyelvű rendezőként ismertük meg tíz-tizenöt éve, az Anna és a farkasokkal meg a Mama százévessel. Később hangot váltott, de a Vérnász és a Carmen sem nélkülözte a fantáziát és az eredeti szellemet. Most, úgy látszik, Saurát is elérte a „jól megcsinált”, konzervatív film ragálya. Az Ay Carmelának inkább a története érdekes és izgalmas, mintsem a megvalósítása, a formája. Hőse két vándorkomédiás, akik a spanyol polgárháború híres, köztársasági dalait éneklik, s a francoistákat figurázzák ki. Egészen addig, míg egy ködös hajnalon tévedésből a francoista hadsereg humortalan tisztjeinek mutatkoznak be lelkes köztársaságiakként az új idők új dalaival. Kivégzik őket, vagy most már a keresztény nemzetiek szolgálatába állva éneklik másfajta nótáikat? A film jól bevált patronokkal dolgozik, élvezhető és érdekes. Aki szereti a „kihegyezett” sztorit, a tragikomédia színeit és a legjobbfajta hagyományos színészi játékot, meg izgulni akar a vörösök és fehérek senkiföldjén botladozó komédiások tragikomikus sorsán, és nem a régi Saurát várja, az nem csalódhat.
A Szindbád mozi egymás után mutatja be a nálunk alig ismert Eric Rohmer filmjeit. A Tavasz meséje, a Pauline a strandon után, az Egy éjszakám Maudnál előtt itt a francia rendező egyik régebbi s egyik legjobb műve, az ígéretes című Férfigyűjtő. Ez a férfigyűjtő vonzó és irgalmatlan fiatal lány, aki valóban ágyába csalandó lepkékként bánik a férfiakkal. Sokat és szellemesen beszélnek és szópárbajoznak a szerelemről a film hősei. Először talán bosszant villódzó szellemük, az, hogy mindent meg tudnak fogalmazni, aztán kicsit irigyeljük őket, s azon kapjuk magunkat, hogy vitáikra inkább kíváncsiak vagyunk már, mint a vonzóan férfivadász leányzó hódításaira (aki azért, mint meglátjuk, nem mindig diadalmaskodik). Jancsó Miklós Kék Duna keringőjéről bizonyára vitatkozni fognak: a film kicsit az Isten hátrafelé megy párdarabja. Itt most már nem a visszatérő orosz csapatoktól rettegnek a film hősei. Egy konzervatív, de harciasán jobboldali kormányfő ellen kísérel meg merényletet egykori barátja. De a valóság bukfencet hány és fejre áll: az is lehet, hogy minden másképp történt, hiszen a demagóg miniszterelnök életben marad (vagy feltámad), és állítólagos merénylője pusztul el: „Nem tudtunk rá eléggé vigyázni” – mondja kenetteljesen a politikus. Jancsó bizonyára vesztett nagy korszakának robbanó erejű eredetiségéből, de álmos fantáziánk még mindig tanulhat tőle. Vicsorgóan provokatív, ördögűző film.
Utoljára hagyjuk Jonathan Demme A bárányok hallgatnak című idegtépőén rettenetet keltő horrorját. A filmet Oscar-díjra is jelölték, de értékeit talán jobban bizonyítja, hogy a mozihorror legrafináltabb finomságait becsülő párizsi kritika is kitüntető figyelemmel fogadta. A legerősebb idegzetű filmínyencek szeretni fogják.
- Rábeszélő [6]