A betonfalak és a többszörös kordon mögött, amely a jilavai büntetőintézetct a behavazott földektől elválasztja, a látogatót gyanús rend fogadja. Persze amit majd itt tapasztal, látta már kint is, a román mindennapokban, sőt, ott sokkal nagyobb nyomornak is tanúja lehet. Monotónia és szegénység mindenütt… A foglyok gyakran régi, átszabott katonaruhát hordanak, amelyekre csak utólag varrtak föl néhány csíkot…
A Bukaresttől húsz kilométerre lévő jilavai intézet az 1989-es forradalom kitöréséig majdnem minden politikai fogoly első állomása volt. A most bezárt erőd tizenöt méter mélyen fekvő föld alatti szárnyába hozták 1989. december 20-án és 21-én azokat a tüntetőket, akik százával estek áldozatul Bukarestben a hadsereg és a rendőrség éjszakai hajtóvadászatának. „Akkora zsúfoltság volt itt – mesélték néhányan a később szabadon engedettek közül –, hogy az őrség alig tudta az egész traktust ellenőrizni. Néhány tiszt tömeges kivégzést javasolt, hogy helyet csináljanak a később beszállítandók számára.” Valószínűleg csak a conducator másnapi fejvesztett menekülésének köszönhető, hogy az önkényesen halálra kiválasztottak élve kerültek ki innen. Belépésünkkor a kopaszra nyírt foglyoknak rögtön arccal a fal felé kell fordulniuk és lehajtott fejjel így maradniuk a börtönparancsnok rendelkezéséig. Ezt kell tenniük azoknak az elítélteknek is, akikkel véletlenül találkozunk a folyosón. „Ez csak megelőző intézkedés, hogy a fogoly ne tudjon meglepetésszerűen rátámadni az őrszemélyzetre” magyarázzák kísérőink.
Ion Preda elítélt: Itt semmi sem változott. Az egykori őrök, akik Ceausescu elvtárs dicsőséges idejében ütöttek bennünket, kivétel nélkül a helyükön vannak, sőt elő is léptették őket. Az egész büntetés-végrehajtás változatlanul a 23-as számú régi kommunista törvény szerint történik. Mi „lassú halálnak” nevezzük. Az új parlamentben nyilvánosan kihirdették, hogy a Ceausescu-idők minden jogsértő törvényét hatályon kívül helyezik. Ez a 23-as még mindig érintetlen. Azt sem tudjuk, mi van benne. Egyikünk sem látta még soha a szövegét.
A húsz cellalakó egy primitív WC-t és egy beton mosdót használhat egy hátsó helyiségben. Három hatalmas műanyag hordó áll a csöpögő csapok alatt. A negyedik csapot éppen nem lehet elzárni…
Cheorghe Nicolae elítélt: Ha egy labor ivóvízmintát venne innen, rögtön be kellene zárni a börtönt. Néha napokig egyáltalán nincs víz, ezért mindig tartalékolnunk kell valamennyit ezekben az ócska hordókban, amelyek már húsz éve itt állnak. Elképzelheti, mi minden gyűlt bennük össze.
Könnyen kiszámítható, milyen az itteni – nagyszámú – tbc-beteg gyógyulási esélye. A fűtés naponta csak körülbelül fél óráig működik. A cellában nyirkosnedves hideg van, mivel a foglyok a fehérneműiket a háromemeletes ágyak vasállványzatára akasztják fel száradni.
Gheorghe Nicolae: Tusolásnál alig van időnk, hogy kimossuk a szappant a hajunkból. Az őrök azt mondják, nincs elég víz.
Ion Preda: Nem csoda, hogy mindnyájan tetvesek vagyunk. Rengeteg betegség van itt, tbc, bőr- és nemi betegségek. Aki egészségesen jön ide, annak ugyancsak vigyáznia kell magára, hogy a szabadulása után ne fertőzze meg az egész családját. Ide még az a pár tabletta sem jut el, amit a családunk nagy fáradsággal beszerzett… A parancsnok és a személyzet egymást okolják. Ugyanez a kiszúrás van az élelmiszercsomagok-kal. Ha egy csomag csak egy kicsit is nehezebb, mint a megengedett öt kiló, akkor a családnak haza kell vinnie mondjuk egy fél paradicsomot.
Viorel Oancea elítélt: A koszt katasztrofális. Mindig ugyanaz az egyenlötty zöldségkonzervből. Egyébként csak hámozatlan krumpli van, bab vagy rohadt káposzta. Nagy ritkán úszik benne pár kis húscafat.
Riporter: Mennyi esélyük van arra, hogy szabadulásuk után ne kerüljenek ismét vissza?
Viorel Oancea: Semmennyi. Miből éljünk szabadulásunk után, ha az intézet egyetlen fillér nélkül enged ki bennünket?… Ceausescu idején legalább volt minden börtönben ki lehetett tanulni valamilyen szakmát, nem kellett értelmetlenül leülni ezt az időt. Szabadulás után legalább volt az embernek egy kis pénztartaléka, még ha csak a nevetséges tíz százalékát kapta is meg a fizetésének.
Gheroghe Nicolae: Ha a vezetőségnél panaszt teszünk, annak csak külön verés és szidalmak a következménye. S ha valaki megpróbálná elhárítani az ütéseket, abból aztán fasírtot csinálnának.
Ezért azt szeretném kérni, hogy később újból érdeklődjön felőlünk. Hiszen maga néhány óra múlva eltűnik innen, de mi itt maradunk, kiszolgáltatva a fiúknak. Az őrszemélyzetnek megvannak már az eszközei arra, hogy megtudja, amit itt beszéltünk. Biztos, hogy tíz nap magánzárkát kapok érte. De nem hagyom magam elintézni… Különben erről a terrorról semmi sem jut ki innen. Az embereknek igazából sejtelmük sincs arról, mi folyik itt nap mint nap.
Viorel Oancea: Megpróbáltam megölni magam, hogy megmeneküljek a verésektől a magánzárkában. Csak azért kerültem oda, mert egy felügyelő szerint ferde szemmel néztem rá. A magánzárkában csak minden második nap kaptunk enni. A lábomon béklyót kellett hordanom. Néhányunk még a kezére is bilincset kapott. A WC-nk egy kübli volt, amit napjában egyszer ürítettek ki. Csak maguk miatt festették le tíz perce a falat, hogy ne vegyék észre a szarnyomokat rajta. Nézze meg, egészen friss a meszelés.
Ion Préda: Lehet, hogy tényleg bűnt követtünk el kint, de azért nem kell bennünket úgy kezelni, mint az állatokat. Semmit nem csináltam azon kívül, hogy a felügyelőnél panaszt tettem, mert ellopták az összes cigarettámat. „Ha morogsz, elmész a lyukba, te nyamvadt patkány!” (Vagyis a magánzárkába.) Ezt válaszolta. Remélem, a családom megpróbál valamit. Csak egy másik szárnyra szeretnék kerülni. Az őrök itt néhány elítélt segítségével szabályosan terrorizálnak bennünket. Aki legrégebben van a cellában és nemsokára szabadul, késsel fenyegeti a többieket – az őrök fedezik, mert a spiclijük. A börtönparancsnok semmiről sem akar tudni, ha egyáltalán idejön. Össze kellett varrnom az ajkaimat egy madzaggal, hogy elébe engedjenek. Két napig vártam így. Nem maradt már más eszközöm.
Ebben a három és fel m2-es magánzárkában négy fogoly volt. A tíznapos magánzárka ideje alatt szigorúan tilos volt nappal leülniük. A falhoz volt erősítve egy kb. 1 méter széles vaspriccs, alváskor ezen kellett osztoznia a négy elítéltnek. Egyszerre nem tudtak ráfeküdni. A puszta betonpadlón nem volt más, csak egy rozsdás vödör, WC-nek. A foglyok közül kettőnek súlyos vaslánc volt a bokájához erősítve. Voltak, akiknek a kezét hátul összebilincselték. A béklyók súlyát a foglyok 15-20 kilóra becsülték. Amikor előző nap látogatási engedélyért folyamodtam az Igazságügyi Minisztériumhoz, Adrián Duta illetékes államtitkártól megtudtam, hogy milyen kényszerítő eszközök alkalmazását engedélyezik a még hatályban lévő 1967-es törvény rendelkezései.
Azt a kiváltságot egyébként, hogy egyedül maradhattam a foglyokkal, valószínűleg annak köszönhettem, hogy az új, ellenzéki, liberális igazságügyminiszter, Quintus, javítani akart az elődje által elrontott képen… Romániában a büntetésvégrehajtás a katonasághoz tartozik, és ezredesi rang kell ahhoz, hogy valaki börtönparancsnok legyen. Ezek a tisztek az én engedélyemet egyenesen illegálisnak és az új minisztériumi uraságok dilettantizmusa újabb jelének tartották.
Gherla – Szamosújvár – kisváros, Kolozsvártól autóval mintegy félórányira… A helység talán legszebb épületét, egy barokk erődítményt, már a XVIII. században börtönné alakították át. Ez Románia egyik leghírhedtebb börtöne. A négyszintes központi épület ma több mint 1600 elítéltnek ad helyet. Akit ide hoznak, annak általában hosszú szabadságvesztést kell letöltenie… A növekvő bűnözés következtében újabban fiatalkorú vizsgálati foglyokat is idehoznak. A román büntetés-végrehajtó intézetek jelenlegi túltelítettsége 30 százalék fölött van…
Tintas százados: Egy döntő nevelési eszközünk van: párbeszéd a végrehajtási alkalmazott és a rá bízott elítélt között. Olyasmi ez, mint egy terápia.
Vasile Rus ezredes: Végül is arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a vallás a legjobb módszer arra, hogy hassunk az egyes emberre. Most minden vallási közösség képviselői törődnek az elítéltek lelki üdvével. Még az Egyesült Államokból és más nyugati országokból jött neves prédikátorok is tartottak előadásokat az Újtestamentumról… Valahogyan ez többet használ a foglyoknak, mintha az újságokkal, tv- és rádióműsorokkal bajlódnánk.
Még nincs két éve, hogy ugyanezek a büntetésvégrehajtók a vörös pártkatekizmusból prédikáltak bebörtönzött hallgatóságuknak… De a lelakatolt ajtók mögött a foglyokat a jelek szerint egészen más gondok foglalkoztatják.
Capusan elítélt: Amikor reggel felébredek, néha úgy érzem, megfulladok a latrinabűztől. Itt minden férfi tetves, mert nem tudunk mosakodni. Víz kétszer folyik naponta, de csak rövid ideig. Még ivásra is kevés.
Devan Lajos: Azt mondják, ebben a börtönben megszüntették a gumibot használatát. Így is van. Ahelyett az őrök most fabotokkal és asztallábakkal vernek minket.
Riporter: Tudna mondani néhány nevet?
Devan Lajos: Nem. Inkább nem. Végül is maga elmegy, engem meg visznek kihallgatni. Már volt ilyen tapasztalatunk riporterekkel…
Mircea Musca, elítélt, zárkafelügyelő: Meg kell értenie. Ezeknek még benne van a félelem a csontjaikban. Első alkalommal beszél velünk egy újságíró felügyelők jelenléte nélkül. Máskor pontosan tudta az intézet vezetősége, hogy az egyes emberek mit mondtak.
Fogolytársa: Csak két napja vették le a láncokat az úgynevezett közveszélyesekről. Csodálkoztunk, nem tudtuk, hogy csupán azért teszik, mert idejönnek.
Relu Axinte elítélt: Ma reggel a mi cellánkon volt a fürdés sora. Aztán a helyettes, Chioreanu kapitány berendelt a parancsnoki irodába. Elmondta, hogy néhány újságíró megpróbálja majd meginterjúvolni a lázadás vezetőit. Biztosan nem fognak örülni a szüleid – mondta –, ha minden szomszéd megtudja a rádióból vagy a tévéből, hogy mit műveltél. A szüleidnek már volt elég gondjuk. Minden indoklás nélkül visszautasíthatod az interjút. És én ezt is javasolnám neked! Én értésére adtam, hogy miattam nem kell gondot csinálnia magának. Ezután vették elő Domokos elítéltet.
Riporter: Az intézmény lakói legalább egy kétes privilégiumot kivívtak a börtönvezetéstől: csupán hatodmagukkal ülnek a cellában. Ugyanennyi plusz évvel kell fizetniük a felkelésért. Egy speciálisan berendezett helyiség szolgál arra, hogy teljesen kizárja, hogy bármiféle befolyást gyakoroljanak a többiekre. Befolyásuk másfél évvel ezelőtt meglehetősen világosan megmutatkozott. Akkor zajlott le Gherlában a börtönlázadás, amelynek a média is nagy figyelmet szentelt.
A felkelés vitathatatlan vezére Domokos Károly volt, egy hajdani magyar karateversenyző, akit gyilkosság miatt húsz évre ítéltek. Leghamarabb 18 év múlva számíthat amnesztiára.
Riporter: Domokos úr, hogyan került sor akkor erre a lázadásra?
Domokos Károly elítélt: Az emberek egyáltalán nem készültek erre, de senki nem bírta tovább a börtönkörülményeket. Mindenki hiába várta, hogy itt érezhető javulást tapasztaljon. Azon a napon az egyik barátomat annyira megkínozták, hogy nem bírtuk ki tovább az ordítását. Megpróbáltuk kiszabadítani. Miután az őrt megkötöztük, kiszabadítottuk az összes többi foglyot. Sokan a börtöntetőre másztak, hogy hangosan követeljék a jogaikat. 48 óra elteltével katonai helikopterek segítségével levertek bennünket. Végül láncot raktak ránk. Azóta ez a terror csak súlyosbodott.
Riporter: Annak idején az állt az újságban, hogy a lázadás nacionalista jellegű volt.
Relu Axinte: Ez Rus parancsnok teóriája volt. Megpróbálta úgy elferdíteni a tényeket, hogy a lázadás igazi mozgatórugóit senki ne ismerje. Egyszerűen nevetséges. Domokos volt köztünk az egyetlen magyar…
Domokos Károly: Csak két hete vették le a láncaimat. Másfél évig ültem bilincsben, béklyóba verve. Négy hónapig össze volt bilincselve hátul a kezem, és azután még három hónapig egy vasrúddal hozzáerősítve a béklyóhoz. A rúd megakadályozta, hogy mozgassam a kezem és a lábam. Ki sem tudtam nyújtózni.
Relu Axinte: Mindnyájan felvágtuk a hasunkat, míg ki nem lógtak a beleink. Meg akartunk halni. Lehetségesnek tartja, hogy egy embert, bármilyen társadalmi réteghez tartozik is, úgy összeverjenek, hogy egy asztallábbal addig üssék a sípcsontját, míg a fa darabokra törik? Tényleg, el tud ilyet képzelni? És még valamit. Mondja meg egyenesen: mik vagyunk mi az ő szemükben? Emberek, vagy csak falkavezérek, ahogyan a bukaresti Flacara képes folyóirat két újságírója nevezett bennünket? Tudja, mit írtak akkor? Hogy pálinkára és nőkre vágyunk. Ez volt a főcím: A falkavezérek. Vagyis az összes többi fogoly csak állat, és minket, akik a többiek jogaiért harcoltunk, falkavezéreknek minősítettek.
A főkapu hangos robajjal becsapódik mögöttünk. A súlyos vas csattanása hosszan visszhangzik az udvarban.
(Fordította Csikós Ella)
- Külföld [6]