„Arra figyeltünk fel, hogy nagyon sok egyéni korrepetálást tart, lányokkal. Szépségversenyt rendezett az iskolában.” (F. Lászlóné, a H. úti általános iskola igazgatója volt beosztottjáról, V. Gáborról.)
„Egyszer iskolai rendezvény volt, amit fél 8-ig engedélyeztem. Este 9 órakor bementem az iskolába, és hazaküldtem a gyerekeket, de ő megbeszélte velük, hogy itt és itt gyülekezzenek, és folytatják a bulit. Nyáron Telkibányán volt iskolai tábor. Mikor meglátogattam őket, a táborvezető kétségbeesve panaszkodott, hogy V. Gábor bejár a lányok sátrába, befekszik az ágyukba. Mikor felelősségre vontam, közölte, hogy a XIX. ker. Rendőrkapitányságon feljelentést tett ellenem, mert üldözöm. A szakfelügyelő szerint sem a matematika, sem a fizika oktatása nem volt megfelelő. A szakfelügyelő látogatása után elment egy másik iskolába.” (Sz. M. Tiborné, a H. úti általános iskola korábbi igazgatója.)
„A takarítónő szólt, hogy nem tud bemenni, mert belülről zárva van az ajtó. V. Gábor korrepetált a teremben. Lányos szülők bejöttek panaszkodni, hogy a tanár úr du. 2 és 4 óra között volt náluk családlátogatáson, amikor csak a gyerek volt otthon, és a szülőket nem várta haza. A nyári táborban lekente magát vajjal és borotvahabbal, és a gyerekek tisztították le.” (M. Sándor-né, a K. utcai általános iskola igazgatója.)
„A szertárra belülről zárat szereltetett fel, és itt korrepetálta a gyerekeket, de nem kaptam semmi jelzést. Annál több gond volt a tanításával. Távozása után hónapokig korrigáltuk az újításait. Pl.: a két párhuzamos VII. osztálynak úgy adta le az anyagot, hogy az egyikben rendesen a könyv elején, a másik osztályban a könyv közepén kezdte a tanítást, mondván, így nem tudnak puskázni egymásról. Utasítottam, hogy a másik osztályban is kezdje az elejétől tanítani a könyvet. Szakfelügyelőt kértem, aki megállapította, hogy mindent rosszul csinál. A tanári kar zömével nem volt beszélő viszonyban, nem is köszönt.” (K. István nyugdíjas iskolaigazgató.)
„Én őt gyerekeknek még a közelébe sem engedném. Pedagógusnak teljesen alkalmatlan.” (N. Frigyes, V. Gábor első pedagógusi munkahelyének oktatásvezetője.)
A Budapesti Műszaki Egyetem Rektori Hivatalának ügyintézője: „Ezzel a képesítéssel szakmai gyakorlatot lehet vezetni szakmunkásképzőben, általános iskolában vagy műhelygyakorlatot szakközépiskolában. Matematika, fizika tantárgy oktatására ez a képesítés nem jogosít.”
Részlet V. Gábor szakmai önéletrajzából, amellyel megpályázta a dolgozók általános iskolája és gimnáziuma igazgatói állását:
„Mivel mindig is újító, dinamikus ember voltam, pedagógus és nemcsak oktató, ezért elég sok helyi vezetői konfliktusom volt. Eközben a módszereimet és elgondolásaimat elismerték, támogatták, elmenetelem után a helyzetet fenntartották… Tudományos munkámban ott tartok, hogy iskola- és nevelési koncepcióm kész, s ennek fényében nevelés- és tantervelméleti kutatásokat folytatok a közoktatás munkával nevelő tevékenységeinek hiányairól, okairól, az elmúlt évtizedek dokumentumai, publikációi alapján. Ez képezi bölcsészdoktori disszertációm témáját, melyet egy-másfél év múlva szeretnék megvédeni (témám már doktori eljárás alatt van, várják az opponencia témáját-tárgyát).”
Részlet a kerületi bíróság 1989. szept. 18-án kelt – nem jogerős – büntető ítéletéből:
„…vádlott bűnös a nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett megrontás bűntettében, ezért a bíróság 3 év és 4 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 4 évi pedagógusfoglalkozástól eltiltásra és 4 évi közügyektől való eltiltásra ítéli.”
Az ítélet indoklása szerint a bűnügyben a vádlott a bűncselekményt egy 12 éves, 6. osztályos általános iskolai tanuló sérelmére követte el. A bűncselekmény elkövetésének tényét a sértett és osztálytársai tanúvallomása, valamint az igazságügyi szakértői vélemény támasztotta alá, a vádlott tagadott.
A Fővárosi Bíróság 1990. szept. 21-én kelt jogerős ítéletével a vádlottat bebizonyítottság hiányában felmentette az ellene emelt vád alól.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint nem nyert minden kétséget kizáróan bizonyítást az, hogy a vádlott a terhére rótt bűncselekményt elkövette.
(A sértett kislány tanárnője szerint a gyerek fantáziaszegény; a Fővárosi Bíróság által kirendelt igazságügyi szakértői vélemény szerint: intenzív nappali ábrándozó.)
H. Miklós magyar–történelem szakos tanár az iskolában, amelynek V. Gábor az igazgatója kíván lenni, s egyben a kerületi önkormányzat képviselője, az oktatási bizottság tagja.
Az iskolaigazgatói pályázatra 1991 márciusában egyetlen pályázat érkezett: V. Gáboré.
H. Miklóst az önkormányzat felkérte, hogy tájékozódjon a jelöltről, és számoljon be tapasztalatairól a szakbizottságnak.
A képviselő úr lelkiismeretes, alapos ember. Utánajárt a pályázónak. Megkérdezte a korábbi munkáltatókat, és a fent leírt információkat kapta: tapasztalatait – természetesen – megosztotta a kinevezés tárgyában hatáskörrel rendelkező képviselőtársaival. Az oktatási bizottság a pályázó kinevezését nem javasolta, a döntés a képviselő-testület feladata volt.
A kerületi önkormányzat a kínos témára tekintettel a napirend tárgyalásakor zárt ülést tartott; ezen a pályázatot eredménytelennek értékelte, és új pályázat kiírását rendelte el.
A képviselő-testület döntése nem nyerte el V. Gábor tetszését, ezért rágalmazás címén pert indított a pályázatában elhallgatott, de Horváth képviselő által feltárt eseményekkel kapcsolatban. Feljelentésében hangsúlyozta, hogy a képviselő eljárása jelentős érdeksérelmet okozott, hiszen emiatt nem kapta meg az igazgatói állást.
A kerületi bíróság tanácsvezetője, dr. Dömötör Gyöngyi teljesen egészében osztotta a feljelentő álláspontját. A 2. B. XX. 539/1991. sz. ítéletében túlbuzgónak, sőt rágalmazónak minősített képviselőt három hónap – felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte.
Az ítélet hangsúlyozza, hogy az önkormányzati képviselő „azzal, hogy a magánvádló után nyomozott, olyan hatáskört tulajdonított magának, amellyel állampolgár nem rendelkezik. Magánnyomozásának valódi okát, indítékát nem adta, a magánvádlót előzetesen nem is ismerte. A vádlott messze túlterjeszkedett a szabad véleménynyilvánítás állampolgári jogán, amikor a büntetlen előéletű magánvádlóról értékítéletet mondott.” A bírónőtől a kerületi önkormányzat is megkapta a magáét: „Az 1991. június 25-i önkormányzati ülésen – V. Gábor pályázatával kapcsolatban – ugyancsak sajátos, törvénysértő jogértelmezés történt. Olyan határozatot hoztak, hogy nem hoznak határozatot. A szavazás »eredményét« a polgármester akként hirdette ki, hogy a testület nem nevezi ki V. Gábort igazgatóvá, új pályázatot ír ki.”
A bírónő az ügyet az alábbiak szerint summázta: „A bíróság a fentiekben vázolt történések alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy V. Gábor az igazgatói állást H. Miklós vádlott kijelentései, híresztelései, illetve a bizottságban, majd az önkormányzati képviselő-testületi ülésen képviselt »álláspontja« miatt nem kapta meg.
A magánvádlót ezzel jelentős (erkölcsi és anyagi) érdeksérelem érte.”
H. Miklós a Fővárosi Bírósághoz fellebbezett. Nehezen akarja elhinni, hogy képviselői feladatának lelkiismeretes teljesítését a társadalom fogházbüntetéssel méltányolja. Nem fér a fejébe, hogyan lehet egy pályázat szabályszerű elutasításából bűncselekmény. Hiszen annak, aki egy intézmény vezetői tisztét megpályázza, számolnia kell azzal, hogy a személyét szakmai, emberi és erkölcsi szempontból is mérlegre teszik. A képviselő-testület csak akkor dönthet felelősséggel, ha a jelölt alkalmasságát megvizsgálja. A pályázatot benyújtó személy szakmai felkészültsége, múltja és jelene nem magánügy, a döntést hozó testület nem hagyatkozhat arra, amit a jelölt önmagáról állít.
Vajon mit szólna a bírónő ahhoz, hogy ha ítéletéért most az önkormányzat tenne feljelentést ellene „hatóság megsértése” címén? Vajon mikor tanulja meg a társadalom, hogy aki akár közszereplőként, akár egy közszolgálati tisztség pályázójaként a nyilvánosság elé lép, annak a nyilvánosság átható tekintetét is el kell viselnie.