Ezerszer is megátalkodottnak és eltökéltnek kell lennie tehát – sajnos – annak, aki ma a sajtó valamely részét merészeli valamilyen formában támogatni. Számos értékes újság és folyóirat esik ennek áldozatául. De nemcsak a sajtó támogatásával vagy nem támogatásával vonhatnak a fejükre vihart a pénzintézetek.
Idén eddig legalább ezer különböző támogatási kérelem érkezett hozzájuk, panaszkodott a héten az egyik középbank illetékese. A kérelmek olyan özöne zúdul rájuk, s nemegyszer oly erőszakos és megalapozatlan formában, hogy már a kulturált elhárítás is nagyon nehéz. Több bank azzal zárkózott el az általuk támogatott alapítványok és támogatott rendezvények listájának közzétételétől, hogy akkor megújuló rohamnak teszik ki magukat, „ha ők kaptak, akkor mi miért nem” alapon.
Egy másik bank illetékese nem kis riadtsággal utasította vissza többször is azt az állítást, hogy bankjuk az alaptőkéjükhöz viszonyítva sok pénzt fordít alapítványok támogatására, miközben magát az összeget nem cáfolta. Kényes terület, mondta, utalva arra, hogy nem csupán a kérelmek nagy száma okoz gondot, hanem az is, hogy a támogatások odaítélését sokan – a bankon kívül – politikai szempontok alapján mérlegelik.
Ma szó sincs még mecenatúráról, folytatta, hanem a korábbi lejmolás folyik tovább. Az alapítványi támogatások, szponzorálások „nincsenek a helyükön”, nem alakult ki a segítés megfelelő formája, és tapasztalatai szerint esetlegesek az akciók. A támogatások általában nem illeszkednek a bankok stratégiájába, ahol a bank szempontjai dominálnának, mondta.
Az alapítványalapítási kedv és a támogatási igény valóban óriási. 1991 végén az alapítványok banki (takarékszövetkezetekkel együtt) betétei meghaladták a 12 milliárd forintot, egy év alatt több mint kétszeresére nőttek. (Az alapítványok természetesen folyamatosan használják pénzüket, tehát az adókedvezménnyel fölhasználható összeg ennél lényegesen nagyobb lehet.)
Az alapítási lázat nemcsak a támogatandó célok motiválják. Meglehetősen köztudott, hogy az alapítványok gyakorta vállalkozási tevékenység álcázására szolgálnak. Az év elején kérelmezni kellett az APEH-től, hogy az egyes alapítványok támogatását továbbra is le lehessen írni az adóból, de a jelek szerint ez az újraengedélyezési procedúra jobbára formális volt.
A pénzintézetek külön is érdekeltek voltak alapítványi pénzek kezelésében. Az alapítványi betétek után nem kellett jegybanki tartalékot képezni (tavaly év végén a bankok összes forint- és devizaforrása után a kötelező jegybanki tartalék 165 milliárd forint volt!), ami a pénzintézetek számára vonzóvá tette az ilyen betéteket. Többször előfordult, hogy azért támogattak egy-egy alapítványt, hogy ezek náluk vezessék a számlájukat. A boldog emlékezetű lakásalapkötvények botránya utáni tavalyi intézkedéseknek azonban ez is „áldozatul” esett, s tartalékolási kötelezettség alá kerültek az alapítványi betétek.
Tavaly a HVG közölt a bankok alapítványi befizetéseiről összeállítást, de csak három bank (BB, OKHB, MHB) közölte, milyen alapítványokat támogattak, s csak az MHB publikálta, hogy milyen összegekkel. A bankok többsége azóta is – a fenti okok miatt is – magánügyként, üzleti titokként kezelik a támogatásokat. Ami persze meglehetősen abszurd. Legalábbis akkor, ha nem cél a bank jó hírének a növelése.
1991-ben a bankok, becslések szerint (egy bankokról folyó kutatómunka részeredményeit használjuk föl) 1,3 milliárd forintot vonhattak le adóalapjukból alapítványi támogatás és közérdekű kötelezettségvállalás címén. Ennek döntő része a hat nagybank (BB, OTP, Postabank, MHB, OKHB, MKB) nevéhez fűződik, természetesen. A legnagyobb „támogató” a Budapest Bank, de az alaptőkéhez viszonyítva már a Postabank az éllovas. Az OTP és az MHB tavaly százmilliót meghaladó mértékben csökkentette a támogatást, a többiek viszont növelték.
Látszólag nagyok az összegek, de kisebbnek tetszenek, ha mondjuk a kulturális, oktatási és egészségügyi költségvetési kiadásokhoz viszonyítjuk, s azt mérlegeljük, hogy vajon a több mint kéttucatnyi bank képes-e rosszabbul dönteni, mint az állam. Ez pedig még akkor sem valószínű, ha egyes támogatások mögött politikai indítékot sejtünk. És semmiképpen nem tekinthetők igazán nagy pénzeknek akkor sem, ha a bankok vagyonához vagy mérlegfőösszegéhez hasonlítjuk.
A vegyes bankok – amelyek relatíve a legnyereségesebbek közé tartoznak – általában nem érzik szükségét annak, hogy alapítványokat támogassanak. A középbankok közül akad néhány, amely húsz-harminc millióval támogat alapítványokat, a Merkantil és a Kulturbank. Némileg meglepő, hogy idetartozik a nem túlzottan rózsás helyzetben lévő Mezőbank és Agrobank is.
Az eddigi banki közgyűléseken már több helyütt firtatták a részvényesek az alapítványi támogatások sorsát, s hogy ez mennyiben segíti a bank céljait. A tulajdonosi ellenőrzés szigorodása nem kecsegteti sok jóval az alapítványok többségét, de különösen nem a bankok rosszabbodó helyzete. Mint a Postabank vezérigazgató-helyettese kijelentette, idén biztos, hogy kevesebb pénz jut az alapítványok támogatására.
A bankok ismerkednek azzal a mondással, hogy Isten adta, Isten elvette.
- gazdaság [6]