Metrórendőrök
Május 13-án, szerda este fél nyolckor négy kínai leszáll a Ferenc körút és az Üllői út sarkán a 6-os villamosról, és menne lefelé a metróhoz. Két metrórendőr (a metrórendőrség közvetlenül a BRFK közrendvédelmi parancsnoksága alá tartozó kommandóalakulat) igazoltatja őket.
G. M.-l., huszonöt év körüli kínai lány, mérnök, kft.-t alapított Budapesten, kicsit tud magyarul:
„Mentünk haza az öcsémmel, velünk volt még két kínai barátunk. Hármunknak rendben volt az útlevele, mindegyikünk tartózkodási engedélye még több hónapig érvényes, de az öcsém otthon felejtette az igazolványait. A két rendőr ekkor maga elé tuszkolta az öcsémet, én azonban elébük álltam, és magyaráztam nekik, hogy „szobában van, megyek haza, várjanak”, de ők hallani sem akartak róla, és a mi hármunk útlevelét sem adták vissza. Kézzel-lábbal próbáltam értésükre adni, hogy az öcsémnek is van útlevele, közben meglátták a kezemben azt a kicsi táskát, amiből az útlevelemet elővettem, abban tartottam a pénzemet is, azon kívül csak egy névjegy volt benne, egy kínaiul tudó magyar fiatalemberé. A rendőr követelte, hogy mutassam meg, nincs-e a táskában az öcsém útlevele is. Én kinyitottam, mutattam, hogy nincs, meglátta a pénzt – kb. 20 ezer Ft volt – akkor el akarta venni tőlem a táskát. Én nem adtam, a két rendőr akkor az öcsémet is, engem is a falhoz hurcolt. Gyomromba nyomta a térdét. A táskát akarta elvenni tőlem, én akkor odadobtam a közelben álló társunknak. A lába elé esett, lehajolt érte, fölálltában érte fejét a gumibot ütése. Erre a másik rendőr gumibottal vállon ütött. Az öcsém odaugrott, hogy megakadályozza, hogy összeverjen. A rendőr erre felé rúgott, gyomorszájon rúgta, a lábszárát is érte néhány erős rúgás. Harmadik társunktól közben a másik rendőr a táskát próbálta elvenni, nyakon ragadta, azok a karmolásnyomok a nyakán még most is látszanak. A táskát végül negyedik társunknak adta át, hogy menjen, telefonáljon valakinek, aki tud kínaiul. Addigra nagy csődület támadt, sokan álltak körül bennünket. Az öcsémet közben többször pofon csapták. Végül hármunk útlevelét visszaadták, negyedik társunk telefonálni ment, újabb rendőrök is előkerültek négyen vagy öten. A két fiút megbilincselték, nekem hátracsavarták a karomat, majd betuszkoltak a rendőrkocsiba. A IX. kerületi kapitányságra vittek, két rendőr jött velünk, nem azok, akik megvertek.”
A csődületből, amely a – szó szerint – véres jelenetet körülvette, legalább két személyt annyira felháborított az, amit látott, hogy akcióba lendült. Mit tesz isten, két külföldit. Egyikük, egy külföldön élő agg magyar konzervatív jogászprofesszor a közelben lakó ismerőséhez igyekezett, amikor a mozgólépcsőn haladtában sikoltozásra, jajgatásra figyelt föl. Az dúlta föl igazán, mikor látta, hogy a rendőrök nőket tángálnak (alighanem az egyik fiút is lánynak nézte). Mivel egyébként rokonszenvezik a kormánnyal, különösen felzaklatta a dolog, így esett be ismerőséhez, aki viszont azonnal felhívta telefonon a Beszélő egyik országgyűlési képviselő szerkesztőjét, így esett, hogy a Beszélő akkor telefonált bele a dologba, mikor az még javában folyt, talán éppen akkortájt ütlegelték a IX. kerületi kapitányság egyik kies szobájában G. M.-w.-t, a kínai lány öccsét. (Az eredmény egyébként olvasható keretesünkben az orvosi látleleten.)
A másik személy egy belga származású fiatalasszony volt, fél éve él Magyarországon mint feleség. Magyar férjével Kínában ismerkedett meg, mindketten ott tanultak. Ő is hazafelé igyekezett éppen. Ő arra figyelt fel, hogy valaki ezt kiabálja: „rohadt kínaiak, menjetek haza!” Az egyik rendőr szitkozódott verés és rugdosás közben.
Az ifjú hölgy rohant segíteni – talán nem adaptálódott még eléggé minálunk. Gyorsan elmondta, hogy tud kínaiul, s mindjárt hozza a férjét is hazulról, aki szintén, s – vele ellentétben – magyarul is. A két metrórendőr őket várta a helyszínen, s érkezett vagy húsz perccel később a IX. kerületi kapitányságra az önkéntes tolmács-házaspárral. Mi történt ezalatt a kapitányságon?
A IX. kerületben
G. M.-l.: „Az öcsémet egy külön szobába vitték. Később, amikor újra bevezették, vérzett a szája, bal arcán két öklömnyi dagadás. Két hónappal ezelőtt gyomorvérzéssel kezelték, nagyon megijedtem.”
G. M.-w, fiatal gyerek, két nappal az eset után arca még mindig zsemlényire dagadva, sápadt, ágyban van:
„Megkérdezte Gy., a tolmács, hogy mi történt velem, megvertek? Bólintottam. Igen, többen is voltak, vagy tízen. Mikor gyomron rúgtak, majd összecsuklottam, s hogy az arcomba öklöztek, ahogy tudtam, védekeztem, de már a szájam is berepedt belül, vérzett. Mikor kivittek, sok rendőr volt már a szobában, köztük két magasabb rangú is. Újra elő kellett adni a történteket. Mindent fölírtak. Kérdezték, ki ütött meg, de ahogy körülnéztem, azok a rendőrök már nem voltak a helyiségben. Én nagyon rosszul voltam, a magas rangú rendőrtiszt orvost hívatott. Hárman érkeztek, az orvos magával akart vinni, de én is bizalmatlan voltam, a nővérem meg átkarolt, és nem engedett. Nagyon féltett, nem tudta, mit csinálnak velem.”
A kínaiul tudó belga lány egyébként látta az elszállítása előtti percekben G. M.-w.-t még többé-kevésbé ép állapotban a Ferenc körúton, s aztán jó félóra múlva összeverten a IX. kerületi kapitányságon. A két időpont között csak rendőrök között volt. Kétség nem férhet hozzá, kik törték össze az arcát.
Az eseménydús est a kínaiak számára úgy ért véget, hogy végül is G. M.-l. két rendőr kíséretében hazament az öccse útleveléért. Ott feküdt az asztalon, benne az 1992. végéig érvényes tartózkodási engedély. Mindezek után a IX. kerületi kapitányság eljárást indított a kínaiak ellen „hatósági intézkedés akadályozása” címen, majd a négy kínai éjjel fél egy tájban távozhatott.
Beszélő-nyomozás
A Beszélő mindent megtett, hogy kiderítse: mely rendőrök, milyen megfontolásból ütlegelték a kínaiakat.
A IX. kerületi kapitány másnap nem tudott róla, hogy a kapitányságon bárkit is megvertek volna. Erről nem szólt a neki írt jelentés. (Itt jegyezzük meg, hogy a külföldi diákok védelmére alakult Martin Luther King egyesület adatai szerint a IX. kerületi kapitánysághoz utcai inzultusok miatt panasszal forduló fekete diákokat többször megrugdostak és sértegettek ottani rendőrök.)
Az intézkedést a metrórendőrseg foganatosította, nekik semmi közük hozzá.
A metrórendőrség fő-fő elöljárója, a közrendvédelmi parancsnok szabadságra vonult. A közvetlen parancsnok azt mondja, hogy vannak bizonytalan mozzanatok az ügyben, eddig nem sikerült megállapítani, hogy milyen kötelékbe tartozó egyenruhások és civil ruhás detektívek folytak bele az eseményekbe, mindazonáltal nem merültek fel olyan körülmények, melyek indokolnák, hogy vizsgálat induljon az intézkedéssel kapcsolatban.
A kínaiak viszont elmesélték, hogy egyszer, egy „intézkedés”, vagyis igazoltatás során, a Batthyány téri metróállomás aluljárójában már elvett egyiküktől egy rendőrpáros hatezer forintot. Lehet, hogy feljebbvalóik elvi iránymutatásának végrehajtásán túl, miszerint nem kellenek itt a kínaiak, egyes metrórendőrök szolid haszonnal járó melléktevékenységre adták a fejüket. (Kommandós bérgyilkosok, álarcos rablók, bundatolvajok, másodállású adósságbehajtók után végül is nem teljesen abszurd feltételezés.)
A kínaiak most, a Beszélő segítségével följelentést tettek a rendőrök ellen.
Ettől függetlenül dr. Túrós András, országos rendőrfőkapitány-helyettes megígérte a Beszélő szerkesztőjének, hogy gondosan kivizsgálja az esetet. A kínaiak ellen indított eljáráshoz tartozó mai (május 19.) kihallgatáson mindenesetre jelen volt egy tiszt az ORFK-tól a IX. kerületi kapitányságon. A szintén megidézett belga fiatalasszony megtagadta a tanúvallomást, s nyilatkozatához írásban hozzáfűzte: „nem kívánok részt venni ebben a piszkos, rasszista ügyben”.
- Belföld [8]