Hogyan kezdődött?
– 1990 tavaszán részt vettem az osztrák művész-szakszervezetek konferenciájánál Liga-küldöttként. Női tagozatuk tájékoztatott céljairól, tevékenységéről, felajánlotta segítségét a Ligának. Eleinte úgy láttam, nincs erre időnk, energiánk, de aztán kezdtem becsületbeli ügynek érezni a dolgot, és két szállodás szakszervezeti Liga-taggal, valamint a pedagógusoknál már valamelyest működő női tagozat vezetőjével megkezdtük a szervezést. Kiadtunk egy programnyilatkozatot a Liga 1990. novemberi választmányi ülésén. Elég gyér visszhangja volt. Nagyon sok akadályba ütköztem. Közben elnyertük a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége pályázatának anyagi és szervezési támogatását, így hozzáláthattunk az 1991. októberi konferenciánk szervezéséhez. Külföldi vendégelőadók is eljöttek, ami azért fontos, mert mindig nagy hatással vannak a hallgatóságra a nyugati, működő szakszervezetek tapasztalatai.
Idén pedig május 4. és 7. között megtartottátok második konferenciátokat. Úgy gondoljátok, a nők érdekeit nők tudják igazán jól képviselni?
– Nem föltétlenül. A felmerülő problémák nagyrészt általánosak, de vannak olyan részei a munkavállalói joghiányoknak, amelyek speciálisan a nőkre vonatkoznak. Ilyen a bérek egyenlőtlensége. Egyes iparágakban – például a textil-, az élelmiszeriparban, a szolgáltatásban – azért alacsonyak a bérek, mert jórészt nők dolgoznak ott. Azonban csak akkor érhetünk el eredményt, ha a többi követeléssel együtt próbálunk érvényt szerezni ezeknek, a Liga minden szintjén.
Az utóbbi évekig a női emancipáció vívmányaként értékelték a női munkavállalást.
– Vívmány is, de gazdasági kényszer is. Az ötvenes években férfi munkavállalói státusba illeszkedtek be a nők, ez a mai napig így van. Tökéletlen munkavállalónak tartják őket, mert elmennek szülni, gyereket, szülőt gondoznak. Ezen teendők ellátása a társadalomban a tökéletlenség látszatát kelti, holott ez is társadalmi érdek. A fejlett gazdaságú országokban lehetőségük van a nőknek teljes munkavállalói státussal részmunkaidőben dolgozni. Nekünk is meg kell teremteni ennek a feltételeit.
Milyen nehézségekbe ütköztetek a szervezés során?
– Nagy munka kiépíteni a képviseleti csatornákat, amelyeken keresztül a követelések megfogalmazódhatnak. Egy példa: 1991 nyarán a Népjóléti Minisztérium létrehozott egy 12 szekcióból álló tanácsadó testületet a társadalom rétegeinek érdekképviseletére. A 12 szekcióból egy sem foglalkozik a nők érdekeivel, és amikor hat másik szervezettel együtt kértük tizenharmadikként egy női szekció megalakulását, azt a választ kaptuk, hogy nincs rá szükség. Kormányzati álláspontként. Ez információim szerint két hónappal ezelőtt még így volt, nem tudom, változott-e a helyzet azóta.
A közeljövő teendői?
– A májusi tanácskozásba sikerült bekapcsolni néhány Liga-vezetőt, létrehoztunk egy szervezőbizottságot, amely hét megyére terjed ki. Az asszonyok vállalták, hogy megszervezik az egymásra épülő csoportokat, ami egy újabb tagtoborzás, valamint a női tagozatok megformálásának alapját is adja. A Ligának jelenleg közel háromszáz tagszervezete van, női tagozata pedig öt-hat helyen, valamint a Heves megyei régióban. Tehát tovább folytatjuk a szervezést, őszre előkészítünk egy küldöttgyűlést, ahol társadalmi vezetőséget választunk.