Skip to main content

Liga női szekció

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszélgetés Mezey Katalinnal


Hogyan kezdődött?

– 1990 tavaszán részt vettem az osztrák művész-szakszervezetek konferenciájánál Liga-küldöttként. Női tagozatuk tájékoztatott céljairól, tevékenységéről, felajánlotta segítségét a Ligának. Eleinte úgy láttam, nincs erre időnk, energiánk, de aztán kezdtem becsületbeli ügynek érezni a dolgot, és két szállodás szakszervezeti Liga-taggal, valamint a pedagógusoknál már valamelyest működő női tagozat vezetőjével megkezdtük a szervezést. Kiadtunk egy programnyilatkozatot a Liga 1990. novemberi választmányi ülésén. Elég gyér visszhangja volt. Nagyon sok akadályba ütköztem. Közben elnyertük a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége pályázatának anyagi és szervezési támogatását, így hozzáláthattunk az 1991. októberi konferenciánk szervezéséhez. Külföldi vendégelőadók is eljöttek, ami azért fontos, mert mindig nagy hatással vannak a hallgatóságra a nyugati, működő szakszervezetek tapasztalatai.

Idén pedig május 4. és 7. között megtartottátok második konferenciátokat. Úgy gondoljátok, a nők érdekeit nők tudják igazán jól képviselni?

– Nem föltétlenül. A felmerülő problémák nagyrészt általánosak, de vannak olyan részei a munkavállalói joghiányoknak, amelyek speciálisan a nőkre vonatkoznak. Ilyen a bérek egyenlőtlensége. Egyes iparágakban – például a textil-, az élelmiszeriparban, a szolgáltatásban – azért alacsonyak a bérek, mert jórészt nők dolgoznak ott. Azonban csak akkor érhetünk el eredményt, ha a többi követeléssel együtt próbálunk érvényt szerezni ezeknek, a Liga minden szintjén.

Az utóbbi évekig a női emancipáció vívmányaként értékelték a női munkavállalást.

– Vívmány is, de gazdasági kényszer is. Az ötvenes években férfi munkavállalói státusba illeszkedtek be a nők, ez a mai napig így van. Tökéletlen munkavállalónak tartják őket, mert elmennek szülni, gyereket, szülőt gondoznak. Ezen teendők ellátása a társadalomban a tökéletlenség látszatát kelti, holott ez is társadalmi érdek. A fejlett gazdaságú országokban lehetőségük van a nőknek teljes munkavállalói státussal részmunkaidőben dolgozni. Nekünk is meg kell teremteni ennek a feltételeit.

Milyen nehézségekbe ütköztetek a szervezés során?

– Nagy munka kiépíteni a képviseleti csatornákat, amelyeken keresztül a követelések megfogalmazódhatnak. Egy példa: 1991 nyarán a Népjóléti Minisztérium létrehozott egy 12 szekcióból álló tanácsadó testületet a társadalom rétegeinek érdekképviseletére. A 12 szekcióból egy sem foglalkozik a nők érdekeivel, és amikor hat másik szervezettel együtt kértük tizenharmadikként egy női szekció megalakulását, azt a választ kaptuk, hogy nincs rá szükség. Kormányzati álláspontként. Ez információim szerint két hónappal ezelőtt még így volt, nem tudom, változott-e a helyzet azóta.

A közeljövő teendői?

– A májusi tanácskozásba sikerült bekapcsolni néhány Liga-vezetőt, létrehoztunk egy szervezőbizottságot, amely hét megyére terjed ki. Az asszonyok vállalták, hogy megszervezik az egymásra épülő csoportokat, ami egy újabb tagtoborzás, valamint a női tagozatok megformálásának alapját is adja. A Ligának jelenleg közel háromszáz tagszervezete van, női tagozata pedig öt-hat helyen, valamint a Heves megyei régióban. Tehát tovább folytatjuk a szervezést, őszre előkészítünk egy küldöttgyűlést, ahol társadalmi vezetőséget választunk.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon