Skip to main content

Egyeztető a szakszervezeti választásokról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A kormány ugyan benyújtott már egy indítványt a XXVIII-as módosítására, de ebben csak azt a törvénysértést óhajtotta kivédeni, hogy már most lejár a szakszervezeti választások megtartására törvényileg megszabott határidő. Sem a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) összetételének megváltoztatására vonatkozó javaslatokat, sem pedig a szakszervezeti választási törvénytervezetet nem dolgozták ki. Május 18-án napirend előtti felszólalásában Tardos Márton SZDSZ-frakcióvezető szóvá tette, hogy a szakszervezeti konföderációk arról értesítették: a kormány indítványát nem egyeztette velük. Igen ám – felelt Kiss Gyula munkaügyi miniszter –, de a kormány az Érdekegyeztető Tanácsban akként foglalt állást, hogy amikor konszenzus alakul ki a konföderációk között, akkor meglesz a törvényjavaslat is. Tardos utalt ekkor egy május 13-i, a miniszterelnöknek címzett levélre, amelyben a szakszervezeti szövetségek úgy nyilatkoztak: módot látnak az egymás közötti megegyezésre. Ha csak a választás határidejének kitolásával kísérletezik a kormány – mondta –, azzal tehetetlenségét bizonyítja, és módot ad magának a további halasztgatásra. Gál Zoltán (MSZP) is fölszólalt: mivel, mondta, reményt keltő tárgyalások folynak a szakszervezetek között a vagyon felosztására, „meggondolandó, hogy ilyen helyzetben a törvényhozásnak kell-e magára vállalni majdan a szakszervezeti vagyon felosztását”.

25-én viszont – ahogy az erről kiadott közlemény tanúsítja – megegyeztek a Munkaügyi Minisztérium és a konföderációk abban, hogy együtt kezelik a szakszervezetek közötti választások kérdését a társadalombiztosítások önkormányzatának létrehozásával (utóbbi testületbe a szakszervezetek szintén választások alapján küldhetnek majd képviselőket). A részletesebb elgondolásokról annyit tudtunk meg, hogy a választás egyfordulós lenne, így eredményessége nem függ a résztvevők számától. Lehetőséget kívánnak adni a nemzetközi szakszervezeti szövetségeknek és az ILO nemzetközi munkaügyi szervezetnek arra, hogy megfigyelőként részt vegyenek. Szakszervezeti elképzelések szerint három szavazólapot osztanának ki: az első a társadalombiztosítási önkormányzati választásra vonatkozna, a második a szimpátiát mérné fel az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó tömörülések egyike vagy másika iránt. A harmadikkal pedig a felosztandó szakszervezeti vagyonra vonatkozó igényeket összesítenék, hogy biztosítsák a szövetségükkel osztozkodni nem kívánó szakszervezetek részesedését.

A közleményben egyelőre az szerepel, hogy a szakszervezetek elfogadják a kormány által javasolt határidőt: a választásokat október 1. és november 30. között kell megtartani. A választások kérdésében a szakszervezetek május 28-ig eljuttatják javaslataikat, szakértői anyagaikat a minisztériumnak, ez pedig június 1-jén átadja a szakszervezeteknek a törvényjavaslat tervezetét.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon