Skip to main content

A válságbőség zavara

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A kormány regionális válságkezelő programjavaslata


Akut kríziskörzet, finomabban szólva kiemelt térség

Pedig a szakértőbizottság elemzését kiegészítő ábrák a munkanélküliség alakulásáról baljós sötétülésükkel elég harsányan riadóztatnak. Látható rajtuk, ahogyan a válság terjed keletről nyugatra is, s makacsul rögzül északkeleten és délkeleten, az amúgy is „fejletlen” térségekben. Mert – írja a szakértőbizottság – vannak fejletlen területek, ahol nincs infrastruktúra, nincs szellemi tőke, monokulturális a gazdaság, s alig szerveződik maga a társadalom. Vannak depressziós körzetek, ahol csődbe mentek a termelőegységek, s krízis ott van, ahol e kettő találkozik. Az ilyen helyzetben lévő települések amúgy is számos baja mellé társul külön nehézség gyanánt, hogy maga az önkormányzat is szegény, olyan szegény, hogy a településfejlesztési pályázatokban is esélytelen. Ezekhez saját forrás is kell. Válságban van lassan az ország nagyobbik fele. Különleges beavatkozást igénylő akut válsághelyzetről ott, azokban a kis egységekben, foglalkoztatási vonzáskörzetekben érdemes beszélni, ahol területi fejletlenség és gazdasági depresszió különösen „magas” értékei találkoznak. Statisztikai megfigyelési rendszerünk nem elég finom ugyan, de harminc komoly jelölt van azért a „kiemelten fejlesztendő kritikus válságkörzet kategóriájába sorolható térség” reményteljes címének elnyerésére. Szabolcs-Szatmárban: Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Csenger, Nagykálló, Nyírbátor, Mátészalka, Kisvárda, Újfehértó, Nagyecsed, Baktalórántháza, Ibrány.

Borsod-Abaúj-Zemplénben: Encs, Szerencs, Edelény, Tokaj, Ózd, Sárospatak.

Nógrádban: Rétság, Szécsény, Balassagyarmat; Békésben Békés, Szeghalom, Mezőkovácsháza; Hajdú-Biharban Biharkeresztes, Polgár; Heves megyében Heves; Somogyban Tab; Tolnában Hőgyész és Tamási; Baranyában Sellye és Komló.

Mit lehet csinálni ott, ahol eddig semmit sem lehetett?

Nemcsak statisztikai adatszolgáltatásunk elégtelen, hanem a válságkezelési kompetenciánk is – szögezik le a szakértők. Kritikus válságkörzeteket reorganizálni, fejleszteni nem lehet ugyanis egyetlen központból, csak a helyszíni társadalmi és szellemi erőkből kiindulva. A központ csak forrásokhoz segíthet, általános szociálpolitikai és területfejlesztési céljaival összhangban. (A munkabizottság egyébként szükségesnek lát egy területfejlesztési törvényt is.) Ám, mivel fejletlen területekről van szó, a helyszíni aktivitás, projektgyártási láz csekély. A központ forrásairól meg tudjuk, amit tudunk. (Bár a válságsújtotta Borsod tavaly nem tudta felhasználni a Foglalkoztatási Alapból neki jutó részt sem.)

Mindenesetre jól kidolgozott statisztikai mérőrendszerre van szükség, hogy a forrástöbblet injekcióját oda szúrja a központ, ahová kell és érdemes. S ne veszteséges termelést, ne nagyberuházást finanszírozzon, mert ebből eddig soha nem sült ki semmi jó, hanem vállalkozást, munkahelyteremtést, munkahelymegtartó átalakításokat, és főképpen műszaki-szervezeti infrastruktúrát. Az út-, vízvezeték-, csatorna-, telefonképzés nem futhat zátonyra, az mindenképpen javítja a területet, és munkaalkalmat is teremt. Egy biztos: az eddigi kiemelt támogatások vajmi kevés eredménnyel jártak. Az 1990-esek és ’91-esek is. Más, apróbb, rugalmasabb mechanizmusokkal. S persze külföldi tőkéből, mivel a magántőke ezekre a helyekre nem nagyon igyekszik, EK-segélypénzekből, világbanki hitelekből. Ezek megszerzése a kormány legfontosabb feladata.

Hogy decentralizáljunk?

Mivel a területfejlesztés – s így a krízisintervenció – térségi szintje hiányzik, s a központi programok nem találkoznak a válságkörzetek saját aktivitásával, a térségi programok gazdátlanná válnak, nem fontosak igazán senkinek. A javaslat a hiányzó gazdát a köztársasági megbízottakban véli megtalálni, s hozzájuk telepítené a térségfejlesztést, megfelelő hivatali apparátusbővítéssel, a hatásköri jogszabály kiterjesztő módosításával. Az önkormányzatok, érdekképviseletek, még működő gazdasági egységek képviselőiből szerveződő területfejlesztési társulások holmi hajtó-szíjként funkcionálnának: ők hivatottak elérni, hogy a helyi gazdaság szereplői magukénak érezzék a térségi fejlesztő központ programjait. A decentralizálásnak ezt az értelmezését nemcsak a Beszélő vitatja, hanem a munkaerő-piaci bizottság munkavállalói oldala is, akik április 28-án írásba adták véleményüket a kormány regionális munkabizottságának javaslatáról.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon