Skip to main content

Kis kudarcok, kis sikerek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Őry Csabával, a Liga megválasztott elnökével
Liga-küldöttgyűlés


Beszélő: Gratulálunk az elnökséghez! Mivel magyarázza, hogy a küldöttgyűlés önt és nem Horn Gábort választotta meg?

Őry Csaba: Politikai különbségek igazából nem voltak közöttünk. A Liga-politikát közösen alakítottuk ki az elmúlt fél év során, mindketten benne voltunk a régi vezetésben. A Liga politikája ezután sem lesz minőségileg más, mint eddig. Viszont én érzékeltem egy távolságot aközött, amit a munkahelyükön kiszorított, magukra maradt, radikalizálódó emberek éreztek, és aközött a politikai nagyjátszma között, amit az egymással rivalizáló szakszervezetek egymással és az állammal folytattak. Szakszervezetet csinálni: aprómunka, mindennapos szervezés, ami kis kudarcokból és kis sikerekből áll. Én azt hiszem, ennek a munkának kell nagyobb hangsúlyt adnunk. Hogy így gondolkodom, nem titok, elég sokat járok a szervezetekhez.

Beszélő: Mintha mégis lenne egy politikai különbség, ami most, a küldöttgyűlésen is vitát robbantott ki. A hatok szeptember 10-i megállapodása és az ÉT-megállapodás után Horn Gáborék inkább az MSZOSZ-szel és a többi régi szakszervezettel való megegyezés hívei, a másik tábor, vagyis önök pedig kevésbé.

– Hogy az MSZOSZ túlélte a rendszerváltást, azt valóban tényként kell elkönyvelni. Az is igaz, hogy számos szociális, foglalkoztatáspolitikai, privatizációval kapcsolatos kérdésben célszerű és kívánatos együttműködniük a szakszervezeteknek. De hát, mi az MSZOSZ és mi a Liga? Ha ez a felsőbürokráciákat jelenti, az nem biztos, hogy ugyanaz, mint amit az emberek a szakszervezettől elvárnak. Tulajdonképpen, azt hiszem, erről szólt a vita: az MSZOSZ-szel együtt lehet működni, de ez számomra nem jelenti azt, hogy el is kell nézni azokat az igazságtalanságokat, méltánytalanságokat, amelyeket a szakszervezetek esetenként egymás ellen követnek el egy-egy munkahelyen vagy szakmai, ágazati szinten.

Beszélő: Forgács Pál azt mondta, azért nem vállalja a tiszteletbeli elnökséget, mert az elnökválasztási eredménye kritika a korábbi vezetéssel szemben (amellyel ő azonosítja magát), a tagság mást akar, mint az eddigi vezetés. Egyetért ezzel az értékeléssel?

– A választás ezt mutatta. Forgács Pál mindig nagyon bölcsen és pontosan fogalmaz: igen, ez történt, az a munka, amelynek én is részese voltam, kevés az embereknek. Nekik nem elég, hogy látványos megállapodásokat kötünk, nem elég, hogy sikereket érünk el az Érdekegyeztető Tanácsban, ők kézzelfogható eredményeket szeretnének a saját munkahelyeiken. Ha ebben nem tudunk segíteni, azt számon kérik rajtunk. Ez most bizonyos értelemben szakadással fenyegette a Ligát. A területi szövetségeinknek, amelyek be vannak szorítva a helyi foglalkoztatáspolitika zsákutcáiba, mások az érdekei, mint a szakmai szövetségeinknek, amelyek nagyobb, erősebb szakszervezetekből állnak, és ma már jól kitapintható módon lobbyznak, nem a puszta túlélésükért, hanem a jövőjükért. E kétféle – területi és szakmai – szervezeteink tehát különbözőek, de mindketten konkrét eredményeket akarnak nyújtani a saját tagságuknak. És hát ez a két csapat itt most összeugrott egymással. Jó, hogy ez megtörtént, és jó, hogy a Liga különböző érdekcsoportjai kompromisszumot kötöttek egymással.

Beszélő: Az, hogy érdekellentétek vannak, még nem jelent feltétlenül kenyértörést. Miért fenyegetett a szakadás veszélye?

– Amikor az emberek elégedetlenek, könnyen radikalizálódnak. A Liga kezdettől fogva a konszenzusos, tárgyalásos politika híve volt. Most az volt a tét, hogy türelmetlenségünkben, elégedetlenségünkben legyünk-e egyetlen szakma vagy régió, és mindenki mást zavarjunk el, vagy pedig megpróbáljuk megőrizni együtt ezt a szervezetet, és megmaradunk a tárgyalásos politika útján. Az utóbbi mellett döntöttünk, de ennek az volt az ára, hogy arcokat cserélt a Liga.

Beszélő: Sokak szerint ön a radikálisok embere volt.

– Nem a radikálisok embere voltam, nincs is ilyen a Ligában. Én csak annyit tudok, hogy kb. 60 százalék engem választott, és hogy most nagy a felelősségem.

Beszélő: Nem hasonlítanak-e a mostani fejlemények ahhoz, ami az SZDSZ-ben ’91-ben, Tölgyessy Péter elnökké választásakor zajlott le?

– A történetek mindig egy kicsit emlékeztetnek egymásra. Én bízom benne, hogy bár különváltunk, azért megmarad köztünk a barátság. Kőrössy Andrással, a Liga volt gazdasági alelnökével, aki most nem vállalt tisztséget, jó barátságban vagyok. Kalmár Béla, aki szintén nem vállalta az alelnökséget, végül elnöki tanácsadó lett, s ezt a küldöttgyűlés, egyhangú szavazással meg is erősítette. Tehát tettünk lépéseket annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg, ami az SZDSZ-ben történt, ne szigetelődhessen el egy vezetés azáltal, hogy a régi csapat elszivárog. Akárki a Liga elnöke, annak nagyon fontos kötelessége megakadályozni, hogy drótsövények, betonfalak, táborok keletkezzenek. Ez sok türelmet, sok egyezkedést fog jelenteni, de hát aprómunka kell ahhoz, hogy a békét megtartsuk magunknak.

Beszélő: Úgy hallom, a Liga régi patrónusa, az amerikai AFL–CIO inkább Horn Gábor elnökké választását vette volna szívesen. Hogyan látja a Liga nemzetközi kapcsolatainak jövőjét?

– Az amerikai szakszervezet sem, de egyik külföldi szervezet sem X-et vagy Y-t támogatja, hanem a magyar szabad szakszervezeteket, és ezek, ha jó kézben vannak, számíthatnak a barátaikra.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon