Három éjjel, három nap

Liga-küldöttgyűlés

Vastaps

Már az első napon, az ünnepélyes külsőségek ellenére is érezni lehetett a feszültséget a küldöttek között. A vastapsok után, amelyet a magyar vendégek közül Göncz Árpád és Forgács Pál, a Liga volt elnöke, a mintegy két tucat külföldi szakszervezeti szövetség közül az amerikai AFL–CIO küldöttsége és a lengyel Szolidaritás kapott, a választmány nevében szóló Horn Gábor beszámolóját 18-an nem fogadták el a közel háromszáz mandátummal rendelkező küldött közül. Az ellenszavazatok a Liga „hangsúlyeltolódásával” való egyet nem értést fejezték ki: azt a véleményt, amely szerint a Liga vezetői az érdekvédelmi tevékenységgel szemben a politikai kérdéseket részesítették előnyben. A megszokott kemény stílusban, amivel a munkahelyeken a menedzsmentet ostorozzák, bírálták most a Liga-központot, azonban vádjaikat és leleplezéseiket nem tudták kellően alátámasztani. Igencsak ingatták a fejüket, amikor a megbízott elnök azt taglalta, hogy meg kell egyezni más szakszervezeti konföderációkkal. Volt, akinek az sem tetszett, hogy Nagy Sándor személyesen jelent meg; számukra szentségtörés volt beengedni az MSZOSZ-t a küldöttgyűlésre, bár az MSZOSZ közeledő szándékát mutatja, hogy az ő tavalyi küldöttgyűlésén a Liga csak „alsóbb szinten” képviseltette magát…

Ágazatok kontra régiók

A megválasztott elnök, Őry Csaba neve a vidék tagszervezetei körében csengett ismerősebben, a leköszönő Horn Gábor viszont erős tisztségviselői gárdát tudott maga mögé állítani. A küzdelem kétesélyes volt, a többi négy elnökjelölt a szavazás előtt visszalépett. A külföldi delegációk némelyikének furcsa volt ez a nyíltság, a szünetekben, csendben jegyezték meg, hogy náluk a jelöltek harca a küldöttgyűlés előtt dől el. (És még mondja valaki azt, hogy az MDF nem európai stílusban politizál…) De a Ligában volt előkészítés, az elnök és az ügyvivők országos körúton próbálták egységesíteni a jövőbeli alapszabályt és a Liga programját, begyűjteni az egymással vitázó véleményeket. Az utolsó hetekben azonban kiéleződtek a személyes ellentétek. A vélt és valós sérelmek mellett egyre erőteljesebben fogalmazódtak meg a területi és a szakmai (ágazati) szövetségek különérdekei a két jelölt közötti különbségként. Bár a szavazások előtt mindketten hangsúlyozták, hogy a területi és a szakmai szervezési elvre egyaránt szükség van, Horn inkább a régiók, Őry inkább az ágazatok és szakmák szerepét emelte ki.

Top 10

A Liga területi és szakmai struktúrája egymás mellett él, a tagszervezetek szabadon csatlakozhatnak mindkétféle szövetséghez, vagy akár közvetlenül az országos konföderációhoz is. A 300 tagszervezet közé nehezen tehető egyenlőségjel, mert létszámuk néhány száz fő és 14 ezer között változik. Az eddigi alapszabály kizárólag a küldöttgyűlésnek adta meg vezetőválasztás jogát, így elvben még az is előfordulhatott, hogy a tizenöt legkisebb tagszervezet tisztségviselője vállalja fel náluknál sokkal nagyobb szervezetek képviseletét az országos fórumokon – mármint ha szimpatikusak a küldöttgyűlésnek. Az új alapszabály új testületet, egy 21 fős Liga Tanácsot állított fel, és ebbe a küldöttgyűlésen választott 11 tisztségviselőn – az elnökön, az 5 alelnökön és további 5 választott tisztségviselőn – kívül 10 főt a legnagyobb taglétszámú szervezetek delegálnak. Legnépesebbnek pedig azok számítanak, akik a legtöbb tagdíjat fizetik be. Ez a megoldás hónapról hónapra jelzi az erőviszonyok változásait, és ha a „stratégiai” (azaz a sztrájkban hatékony, megint más szóval közlekedési) szervezetek bele akarnak szólni az országos döntésekbe, ennek fejében meg is kell fizetniük, ami a központot megilleti.

Ez a javaslat az olyan, sikeres figyelmeztető sztrájkok után megerősödött szakmai szövetségeknek kedvez, mint például a vasutasok vagy az autóbusz-közlekedésiek. Ez a tábor még több delegáltat szeretett volna látni a Liga Tanácsban. Ha viszont kívánságuk teljesült volna, az értelmetlenné tette volna a választott tisztségviselők felelősségvállalását, hiszen kisebbségbe kerülhettek volna a küldöttgyűlésnek beszámolni nem köteles delegáltakkal szemben. Az erős ágazatok még azt az (egyébként védhető) igényt is megfogalmazták, hogy a nagy szervezeteknek 3 szavazatuk legyen. Emiatt kissé mohónak találták őket a regionális szövetségek, akik végül kiverekedték a delegáltak számának csökkentését, és hogy a delegálás költségeit maga a küldő szervezet fizesse. „Miért legyen a mi pénzünkön erőteljesebb szavuk a nagyoknak? Aki rendel, fizessen is” – adtak hangot véleményüknek.

Az ágazati lobbynak nagyon is kézzelfogható indítékai voltak. A szakszervezetek közötti vagyoni megállapodás elnapolta az ágazati vagyon százalékos megosztását, a volt SZOT-vagyonról való megegyezés érdekében. Az ágazati vagyon sorsa az ez évi választásokon egyelőre csak ideiglenesen dől el. A közeljövőben megtartandó üzemitanács-választások felerősítik a harcosabb aktivisták hangját az ágazatokban. Azonkívül várhatóan a középszintű tárgyalások szerepe növekedni fog. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kis tagszervezeteket összefogó regionális szövetségekre ne lenne még jó ideig szükség. Ők vannak ott a megyei munkaügyi tanácsokban, és a Liga új programja szerint is nagyobb szerepet kíván vállalni a regionális foglalkoztatási gondok enyhítésében.

Meglepetés

Az Őryt támogató közlekedési szövetség jelöltjei mégsem kerültek be a választott tisztségviselők közé, bár a Horn Gábort támogató csapat, miután kiderült Őry 128:91 arányú győzelme, hajszál híján egységesen kivonult a Liga vezetéséből. A hideg zuhany után a volt ügyvivők közül csak Szalai Jenő vállalt alelnöki szerepet, akit a szakadástól tartó küldöttgyűlés – több Horn-párti jelölttel együtt – határozottan támogatott. Ez némileg megnyugtatta a kedélyeket, láthatóvá vált, hogy bár változást kívántak a küldöttek, az úgynevezett radikálisokat mereven elutasították. Másnap további regionális központból jött tisztségviselőkkel bővült a választott tisztségviselők köre, sőt, az Őryvel rivalizáló, a Ligában kulcsembernek számító Kalmár Béla is vállalta az elnöki tanácsadói megbízatást. Erre a szerepre maga az elnök kérte fel, magára vonva az elégedetlenebbek haragját, akik ekkor már a régi tisztségviselők fejét követelték. Viszont nem lehetett visszacsábítani sem Horn Gábort, sem Kőrössy Andrást, a volt gazdasági alelnököt, akinek bírálói szerint is elvitathatatlan érdemei voltak a vagyonmegállapodásban a vagy éppen a küldöttgyűlés helyszínéül szolgáló Tárogató úti épületkomplexum megszerzésében.

Nehéz lesz ezeket az embereket pótolni, hiába a tagságon múlik egy szervezet ereje, jó képességű, hiteles, elismert vezetőkben a szakszervezeti mozgalom sem bővelkedik Magyarországon. Mindenesetre most Őrynek erős kézzel kell összefognia újoncokkal feltöltött csapatát, bár az alapszabály „gyenge” elnököt ír elő. A Liga Tanácsé a havi revizori szerep, a választott és delegált tisztségviselők felfüggesztéséről pedig kétségkívül dönthet félévenként a választmány… Az alulról szerveződött mozgalom nem kedvelte eddig a hierarchiát, de meg kell tanulni, hogy a Ligán belül is elindult a verseny. A vezetőknek pedig bizonyítaniuk kell rátermettségüket, mégpedig nemcsak a Ligán belüli lobbyk előtt, hanem a munkavállalók szemében is.