A BDSZ egyik legerősebb, legdemonstratívabb MSZOSZ-es szakszervezet. A riválisoknál, amelyek között a Balinkabányát uraló független szakszervezet a legerősebb, nyilvánvalóan nagyobb ellenfél maga a helyzet. Válságágazatról lévén szó, nem könnyű érdekvédői eredményeket fölmutatni. Bizonytalan a jövő, távolról sem fejeződtek be még a tömeges leépítések. Ilyenkor még az is eredmény, ha sikerül minél kevesebbet alábbadni a korábbi vívmányokból. És egy szakszervezet, amely az ágazati érdekegyeztetői pozíció fenntartására tör, óhatatlanul is két malomkő közé kerül. Egyrészt erőt kell fölmutatnia a munkaadókkal és a riválisokkal szemben. A BDSZ kezdeményezte hát a keretmegállapodást. Nem kis dolog mintegy ötvenezer munkavállalót magunk mögött tudni, egy kollektív szerződéssel a zsebben. Ám itt őröl a másik malomkő. Az alku során óhatatlanul engedni kell a szakszervezeti követelésekből, s mennél többet engedünk, annál inkább közelítünk is a munkaadói pozíció felé. Igaz, a keretmegállapodás – műfajilag hálás módon – az új munkatörvénykönyv szelleméhez igazodik: valamelyest a munkatörvénykönyv fölé licitálva, minimumfeltételeket köt ki, amelyektől aztán az egyes vállalatoknál csak a munkavállalókra nézve még kedvezőbb irányban szabad eltérni. Lehet tehát mondani, hogy a keretszerződésben rögzített viszonyok helyileg még javíthatók is. Ám fenntartásokkal élt némely pontokon egy-két munkaadó, tehát néhol az ágazati minimumból is alább kell adni.
A keretvívmányok
Tizennyolc olyan pontot sorol fel a BDSZ, ahol keretszerződésileg kedvezőbbé vált a helyzet a munkatörvénykönyv előírásainál. Közülük mindjárt az elsőként szerepel az a tény, hogy az ágazati megállapodás megszületett. Talán a legkevébé látványos vívmány jelentősége a legnagyobb: kimondják, hogy a felmondás szempontjából a munkaviszony folyamatosnak számít a július 1-je előtti áthelyezések esetén. Tehát az eddigi cégtáblaátfestések nem adhatnak alapot az olcsóbb elbocsátásokhoz, az eztán bekövetkező átszervezésekről pedig a keretmegállapodás annyit tartalmaz – és ez sem lebecsülendő –, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek együtt igyekeznek a helyi kollektív szerződéseket az átalakulás után is hatályban tartani. Tömeges leépítések esetén létszámfelvételi zárlatot kell elrendelni, és gondoskodni kell a legkülönfélébb foglalkoztatáspolitikai eszközök bevetéséről. Némi kedvezményt jelent, hogy az elbocsátottaknak a felmondási idő 2/3-a alatt nem kell dolgozniuk (a munkatörvénykönyv a felmondási időnek csak a felét tartja fenn a munkavégzés alól való felmentésre). A végkielégítés összegét a BDSZ a törvényes minimum másfélszeresében szerette volna elérni (a törvényes minimum a munkaviszonyban eltöltött időtől függően 1–6 havi bér, de például tavaly a Veszprémi Szénbányáknál 12 havi bért fizettek). A munkaadó-szövetség ellenállt – nem akarta kisemmizni a hitelezőit –, így a másfélszeres végkielégítést csak a föld alatt dolgozók elbocsátásának esetére sikerült keretszerződésbe foglalni, ezt is csak akkor, ha a vállalat nincs csőd- vagy fölszámolási helyzetben (mint ahogy sajnos a nyolc szénbányavállalat közül hat ilyen helyzetben van).
A másik fájdalmas pont a föld alatti pótszabadság (’91-es adatok szerint a magyar szénbányászatban 16 500-an dolgoznak a föld alatt). Schalkhammer BDSZ-elnök, aki optimista oldalról igyekszik láttatni a keretmegállapodást, a munkatörvénykönyvre hivatkozik, amelynek betű szerinti értelmezése szerint a pótszabadság akár 1 nap is lehet. Ehhez képest vívmány a keretmegállapodás, melyben a felek a frontfejtőknek 5, a kisegítőknek 2 napot kötnek ki. Csakhogy eleddig 10, illetve 5 nap pótszabadságot adtak a föld alatt dolgozóknak. Igaz, az új munkatörvénykönyvnek hála, közben az alapszabadság öt nappal megemelkedik. A föld alattiaknak 40 százalék pótlék is jár keretszerződésileg, ámbár e téren a tatabányai szén- és a bakonyi bauxitbánya-vállalat fenntartást jelentett be. Nem sikerült kieszközölni a szakszervezetnek a föld alatt dolgozóknak járó egészségügyi pótszabadság nálunk merőben új intézményét. A szociális bányászvívmányok közül meg van mentve a szénjárandóság, s hogy továbbra is igénybe lehet venni az üzem-egészségügyi ellátást, valamint – térítés ellenében – a munkásszállásokat; munkaruhát is adnak, feltéve, hogy az munka közben szennyeződésnek van kitéve.
A függetlenítettek besorolása
Megalkottak egy bértáblázatot is (nagyjából a közalkalmazotti törvény mintájára), amelyben a segédmunkásnak járó bér a mindenkori minimálbérhez (jelenleg 8000 forinthoz) mint 100 százalékhoz igazodik. Schalkhammerék 110 százalékról „indultak”, de engedniük kellett. Még így is időbe telik, mondja a munkaadószövetség, amíg egyes helyeken a tényleges bérekkel behozzák azt, amit a papír már most elbír. De ennek az ellenkezője is fölvethető: vajon elértek-e valamit a táblázattal, vajon a minimumokkal nem a meglévő bérek alá „licitáltak”-e. 1991-ben a szénbányászatban egy fizikai foglalkoztatott átlagosan 22 000 forintot, egy szellemi munkás pedig 33 500 forintot keresett havonta átlagosan, s bár e számok a pótlékokat is magukban foglalják, ezt tekintetbe véve is jelentősnek tetsző különbséggel haladják meg a nem vezető állásúak számára most kialkudott 8000 usque 13 600 forint minimális alapbért.
A függetlenített szakszervezeti elnökök és titkárok vezető állásúaknak számítanak, legalábbis a keret kollektív szerződés a „vezető I.” bérkategóriába sorolja be őket. A többi függetlenített szakszervezeti vezető bérezéséről a helyi kollektív szerződésekben kell rendelkezni. A munkáltatói szövetség elég nagyvonalúnak mutatkozott a szakszervezeti vezetők védelmének és a szakszervezeti helyiséghasználat kérdéseiben is.
Megfelelni a rendeltetésnek
De aligha a szakszervezeti kedvezmények jelentették az első számú célt a BDSZ számára. Jóval fontosabb, mint már említettük, a tárgyalópozíciók fenntartásának igénye. Hogy ágazati tárgyalások folynak, azt a BDSZ már az 1990. októberi figyelmeztető sztrájkjával vívta ki. Akkor a BDSZ úgynevezett sztrájkbizottságba tömörült; ezt a formát a tavaly decemberi MSZOSZ-es figyelmeztető sztrájk kapcsán felújították, és meg is állapodtak a Maszisszal egy 15 százalékos alapbéremelésben 1992-re (azzal a feltétellel, hogy az árbevételi tervek teljesülnek). Hegyvári László, a Balinkabányai Független Szakszervezet vezetője elmondja: ez a megállapodás a havi fixeseknek kedvez és persze nem a bányászoknak; náluk az alapbéremelés ellenére mindössze 2,5 százalékkal nőtt az első öthavi átlagbér az egy évvel korábbihoz képest. Ami pedig a keret kollektív szerződést illeti, Hegyvári szerint „semmi konkrétumot, csupán ajánlásokat tartalmaz”; úgy gondolja, „kijátszották” a munkatörvénykönyvet, amelynek életbe lépte előtt kötötték meg a keretmegállapodást, de már utána „hagyják jóvá” az egyes vállalatoknál, a vállalati kollektív szerződések megkötésekor.
A másik fontos cél eszerint a gyorsaság. Június 30-án, az ágazati keretmegállapodás aláírásakor még nem volt érvényben az új munkatörvénykönyv. Ez eljárásilag szabad kezet adott a BDSZ-nek, hiszen a szerződéskötésre való jogosultságát még nem az üzemitanács- és szakszervezeti választások szabták meg. Nem mintha a BDSZ nem indulna jó eséllyel e választásokon; még a 2/3-os támogatottságot és ezzel a többi szakszervezet kizárásának jogát is megszerezheti. Csakhogy a választások időpontja bizonytalan, s addig is Schalkhammerék kívánnak föllépni érdekképviselőként. Május végén átadták tehát szerződéstervezetüket a Maszisznak, s ahogy vészesen közelgett június 30-a, növekedett is – híreink szerint – Schalkhammer BDSZ-elnök engedékenysége.
A harmadik fontos cél természetesen a választási kampány alátámasztása. A BDSZ kampányát néhány nappal az MSZOSZ kisstadionbeli startfúvója után, július 7-én rendezett sajtótájékoztató keretében nyitotta meg. „Bármit állítanak is a politikusok – mondotta Schalkhammer BDSZ-elnök –, a szakszervezet az egyetlen szervezett politikai erő, amely meg tud felelni rendeltetésének.” Egészen biztos, hogy az MSZOSZ lesz a nyerő – hangoztatta. „Társadalmi szinten” még elfogadja Schalkhammer elnök a szakszervezeti pluralizmust, ellenben ágazati-szakmai szinten „nem tudja kezelni” e fogalmat. Kezelhetőbb szerinte, ha az ágazati érdekképviselet belsőleg szervezett, kifelé pedig egységes. Fogas kérdés persze, mi egyéb sülne ki az ágazatonként egyeduralkodó szakszervezetek pluralizmusából, mint hogy dolgoznak honunkban bányászok is meg pékek is.