Kompromisszumot kötöttek: átalakították az ellenőrök csoportját, nincsenek benne amerikaiak, franciák, angolok, tehát olyan országok polgárai, amelyek háborút folytattak Irak ellen. Kicsit engedett az ENSZ, kicsit engedett Irak. Tárik Azíz miniszterelnök-helyettes kifejtette: Irak nem ellenzi, hogy – összhangban az Öböl-háborút lezáró fegyverszüneti megállapodással – megtekintsenek olyan épületeket, amelyek közvetlenül vagy közvetve összefüggnek a tömegpusztító fegyverek gyártásának programjával. „De az olyan épületek, amelyek az állam szuverenitásának jelképei, nem lehetnek semmiféle kapcsolatban a fegyverszüneti határozattal, és semmiféle csoportnak nem engedhetjük meg, hogy ellenőrizze.” Az ellenőrök azonban, abban a hiszemben, hogy a szuverenitás e szimbólumában tárolják az iraki rakéta- és nukleárisrobbanófej-program dokumentumait, 18 napon át ácsorogtak a minisztérium lezárt és fegyverekkel védett kapui előtt, noha a rezsim megszervezte tüntetők egyre agresszívebben léptek fel ellenük. De úgy látszik, ennyi idő teljesen elegendő volt, hogy a terhelő anyagot elszállítsák, és beeresszék az épületbe az immár német vezetés alá helyezett csoportot.
A történet valójában felújítás: az ENSZ-ellenőröket egyszer már hagyták négy napig ácsorogni, s csak az amerikai hadi készülődések jeleire mutattak engedékenységet Szaddám Huszein emberei. Most még komolyabbak az amerikai hadi készülődések, Bush és tanácsadói felkészültek, hogy csapást mérjenek a bagdadi diktátorra. De a helyzet kissé módosult. Az elnök népszerűségi mutatója még a 30-as indexszámot sem éri el, és emiatt változik a történések optikája. Az erő alkalmazását a közvélemény esetleg a választási esély javítására tett kísérletnek tekinti. A demokraták azzal vádolják, hogy háborúba viszi az országot elnöksége megmentéséért. Ha nem tudja igazolni, hogy az Egyesült Államok biztonsága forog kockán, a vállalkozás bumerángnak bizonyulhat. Továbbá: a korlátozott akció, például az iraki főváros bombázása nem távolítja el Szaddám Huszeint, s annak folytatódó jelenléte permanens kihívás és csúfság lesz Bush számára. A diktátor eltávolítása nem megy emberáldozatot is követelő harc nélkül, ami nem alkalmas a recesszió elrontotta közhangulat javítására.
Viszont a válasz elmaradása árthat az Egyesült Államok tekintélyének, és az elnök szemére vethetik, hogy eltűri az orra alá borsot törő zsarnokot. Aki egyre gátlástalanabbul folytatja a borstörést, s most már valószínűleg nem csupán az ellenőrök megtévesztésére törekszik. Vissza akarja állítani a Kuvait lerohanása előtti állapotokat, vállalva egy új amerikai vagy ENSZ-zászló alatt indított támadás kockázatát. Még azt a feltevést se lehet teljesen elvetni, hogy ki akarja hívni az amerikai támadást, olyan okokból, amelyeket csak találgatni lehet. Azt hiszi, hogy Bush előbb bukik bele a konfliktusba? Vagy már újra nagyon erősnek képzeli magát? Vagy a feszültségre azért van szüksége, hogy uralmát fenn tudja tartani?
Az okok lehetnek különbözőek. De bizonyos, hogy Bagdad immár nem fogadja el a háború eredményét, újságjaiban ismét a „déli országrésznek”, a „déli tartománynak” nevezik Kuvaitot. Előkészítik a közvéleményt az ENSZ-szel kötött fegyverszüneti egyezmény lerázására. Szaddám Huszein fiának lapjában „gazembereknek”, „alja népeknek” szidalmazzák a Biztonsági Tanács tagjait, Szaddám Huszein sajtótitkára pedig vad cikkekben támadja a világszövetséget. „Haladjunk emelt fővel, és tapossuk el döntéseiket, határozataikat” – hajtogatja a szankciók felfüggesztését, az okozott károk megtérítését követelő írásaiban. „Mozgósítanunk kell az igazhívőket, és magasra kell emelnünk a zászlót” – sulykolja egyre kitartóbban.
- Külföld [6]