Bár a puccsisták ügyében indított nyomozást már január közepére befejezték, még hónapokig eltarthat, amíg a 14 vádlott megismerkedik a 125 kötetre rúgó vizsgálati anyaggal. Védőügyvédjeiknek persze már így is megvan a védelmi stratégiája és taktikája: mivel az inkriminált cselekmény tárgya – a Szovjetunió – már nem létezik, nincs bűncselekmény sem, s „erkölcstelen” dolog – mondja egyikük –, hogy épp az állam szétverői emelnek vádat államellenes tevékenység miatt. A hazaárulás vádját a nyomozás végére egyébként is ejtették, és csak az „összeesküvés a hatalom megszerzése céljából” vádpont maradt. Igaz, a törvény szerint összeesküvés csak a hazaárulás egy formájaként létezik, s ha hazaárulás nem volt, nem volt összeesküvés sem… Minden bizonnyal így gondolja ezt Konsztantyin Borovoj, az első számú orosz sztárkapitalista is, aki a volt szovjet miniszterelnököt, Valentyin Pavlovot több exminiszterrel együtt fölkérte: legyenek szaktanácsadók vállalatánál, az Oroszországi Áru- és Nyersanyagtőzsdén. Ez a tőzsde ugyanis szándékai szerint a hadiipari komplexum „kereskedelmi potenciáljaként” kell működjön, s minthogy az új típusú vállalkozók és a régi vágású katonatisztek igen nehezen találnának közös nyelvet, a régi káderekre kell bízni a közvetítő szerepét. Az ajánlatot a Matrosszkaja Tyisina börtön magánzárkáiban csücsülő Pavlovék elfogadták.
„Eredj a Bush-anyádba!”
1992. tavaszán az orosz belpolitikai elemzőknek saját bevallásuk szerint módfelett könnyű dolguk volt: egyebet sem kellett tenniük, csak előszedni a ’91-és (sőt korábbi) híreket, s Gorbacsov neve helyére Jelcinét kellett beírniuk. Az egybeesés valóban félelmetes (lásd keretes összeállításunkat a 24. oldalon), kezdve azzal, hogy 1992. január 30-án Jelcin – akárcsak 1986. január 15-én Gorbacsov – világraszóló békemissziós programot jelent be: atomfegyvermentes világot akar teremteni. Ugyanarra a két dologra van mindkettőjüknek szüksége: pénzre és személyes hatalmuk megszilárdítására. Nyugaton azonnal el is könyvelték „helyes kis Misa-II”-nek, ám otthon „Eredj a Bush-anyádba!” [„Katyisz k Busevoj matyeri!”] feliratú plakátot kapott.
Az ukrán Kravcsuk is elirigyelte Jelcin sikeres „belkülpolitikáját”. Ki is próbálta mindjárt a Krím-félszigeten, melynek lakosai februárban bejelentették függetlenségi igényüket. Kravcsuk azonnal küldöncöket menesztett az onnan 1941-ben kitelepített németekhez és tatárokhoz: 5, illetve 400 millió rubeles visszatelepülési alapot különített el számukra. Ezzel több legyet is ütött egy csapásra. Egyrészt Ukrajnához lojális nemzeti kisebbségeket hozott létre a Krím-félszigeten, akik adott esetben felhasználhatók a szuverenitáseszme lázában élő „őslakosokkal” szemben, megoldhatatlan „nemzetiségi problémaként” zúdulva nyakukba. Másrészt: jó pontot szerzett Kohl kancellárnál – szemben Jelcinnel, aki bezzeg nem csinálta meg ugyanezt a volgai németekkel. Harmadszor még inkább magához láncolja a Krímet, amit pedig az orosz parlament „visszacsatolt” Oroszországhoz, érvénytelenítve az 1954-es határozatot. Nem csoda, hogy a Nobel-díj-bizottság sem tudott Jelcin és Kravcsuk között választani: a hírek szerint mindkettőjüket jelölték a békedíjra. Az SZKP KB utolsó ülésszakán részt vevők névsora ezzel lassan Nobel-díjasok listájává alakul át.
Jelcin orosz diplomáciája eközben bejelentette: a .Nyugat többé nem ellenség, Oroszország pedig, miként hajdanán: Európa védőpajzsa lesz a barbár Ázsiával szemben. Ám ezzel az új doktrínával akaratán kívül Kravcsuk kezére játszott: a nagy fegyveres erők a FÁK ázsiai térfelén maradnak, Oroszországtól nyugatra elég szimbolikus nemzeti hadsereget fenntartani, tehát Ukrajna nyugodtan leválhat katonailag. Jelcinnek nem maradt választása: vagy fegyveres konfrontáció, vagy az orosz geopolitikai doktrína korrekciója.
Ki döntse meg…
Korrekciót követelnek Jelcin belső ellenfelei is (listájukat lásd keretes anyagunkban a 23. oldalon). Az egyik legfőbb ellenlábas talán Jelcin alelnöke, Ruckoj: érdemes például föleleveníteni, miként „korrigálta” az orosz kormány „belkülpolitikáját” a Dnyeszter menti területek konfliktusában. Az ott kitört háború kellős közepén Kozirjev külügyminiszter ukrán, román és moldáv kollégái társaságában egyezményt írt alá, amelyben szabad kezet adott Mircea Snegurnak a rendteremtésben, ugyanakkor megtiltotta a FÁK 14. hadosztályának a moldáv belügyekbe való beavatkozást. Ugyanakkor a helyszínre masírozó Ruckoj alelnök a Dnyeszter menti oroszokat támogatta, s kijelentette, a 14. hadosztály bármelyik pillanatban bevethető, ha meg kell őket védeni.
Jelcin persze mindkét akcióról tudott: Ruckoj mintha a „patrióták” előőrse lett volna, Kozirjev pedig a civilizált európai szerepét játssza. Megnyugtatás ez a többi köztársaságnak is: az oroszok nem vagy nem azonnal avatkoznak be a helyi konfliktusokba. Sőt, előfordulhat, hogy Oroszország mindkét oldalnak „besegít”: ugyanúgy, ahogy a 4. hadosztály esetében távolról sem csupán békefenntartó szerepet tölt be Azerbajdzsán és Örményország között, hanem mindkét oldalt fegyverrel látja el. Ruckoj ugyanakkor azzal vádolta a hazafiatlannak nevezett Jelcin-kormányt, hogy gazdasági genocídiumot hajt végre és „beöntést akar adni az orosz népnek” – kimosandó belőle minden patrióta érzületet. Jelcin erre alelnökét megtette az agrárügyekért felelős biztosnak. Azt a Ruckojt, aki egyébként régi afganisztáni harcos, repülős vezérőrnagy. Most mehet kartoska-kátorgára: „krumpli-kényszermunkára”. Ismerős eljárás: a tudományos szocialista káderbuktatás iskolapéldája „letenni” valakit egy téeszbe; Gorbacsov is (akiről épp nemrég krumplifajtát neveztek el Kaliforniában!) így akart elbánni egykor ellenlábasával, Jegor Ligacsovval. Más kérdés, hogy Ruckoj időközben olyannyira rájött az agrárirányítás ízére, hogy már Izraelben is járt: a burgonyatermelés helyi hagyományait tanulmányozandó.
…kinek a hatalmát?
Az egyik legfőbb veszély tehát paradox módon nem egyszerűen a kommunista vagy patrióta irányból, hanem épp a radikáldemokraták felől fenyegette Jelcint, akik nem alkotmányos úton akarták érvényesíteni politikai szándékaikat. A Haszbulatov vezette Oroszországi Legfelsőbb Tanács és a Népképviselők Kongresszusa egészen késő tavaszig nap mint nap hadat üzent Jelcinnek és a Gajdar-kormánynak: leváltással, ostrommal stb. fenyegetve.
És ez nem csupán oroszországi specialitás: gyakorlatilag a FÁK összes tagállamában szembekerült egymással a kormány és a parlament, az államelnök és a parlamenti vezető – a törvényhozó testületek végrehajtó hatalmat akarnak szerezni, döntési jogot a felelősségvállalás kötelezettsége nélkül.
Ez történt Örményországban május elején, amikor a parlament elvetette a kormány Valutaalap számára kidolgozott gazdasági programját. Erre Ter-Petroszjan államelnök kijelentette: addig nem hajlandó a parlamenttel szóba állni, amíg az nem változtat magatartásán. A kormány, az elnök és a parlament között kialakult kettős (sőt hármas) hatalom járult hozzá Grúziában, Tádzsikisztánban, Azerbajdzsánban is a belpolitikai bomba robbanásához. Mindaddig, amíg mindez „egyszerű” káderpolitikai kérdés, a helyzet nem vezet polgárháborúhoz – tartják a megfigyelők –, de amint a kettős és hármas hatalomra a „többklánrendszer” és a nemzetiségi probléma összes ága-boga rátelepszik, szinte törvényszerű a fegyveres konfliktus. (Jellemző, hogy a Csecsen Köztársaságban Dudajev elnök és a parlament összeveszése után mindkét oldal első dolga az volt, hogy kiépítse saját kémelhárító hálózatát, így két párhuzamos spionszervezet van, melyek tagjai legfőképp egymást hallgatják le.)
Az oroszországi belpolitikai élet legfőbb rákfenéje jelen pillanatban tehát az, hogy amint megjelenik egy politikai szervezet vagy párt, azon nyomban egyetlen lehetőséget lát az érvényesülésre, ha létrehozza a maga „pártállamát”.
A „ki van hatalmon” kérdése ennek következtében szinte mindenütt, minden szinten megválaszolhatatlanná vált. Honnan, milyen irányból várható hát a puccs? Ruckojtól? Volszkijtól? Az államkapitalista Borovojtól? Jelen esetben igencsak abszurditás akárcsak eltervezni is egy puccsot: milyen hatalmat, kinek a hatalmát döntse meg?
A hírek szerint egyelőre híre-hamva sincs a GKCSP-nek, azaz a Rendkívüli Állapotot Felügyelő Állami Bizottságnak, pedig már két nap múlva augusztus 19. Így láthatta ezt maga Jelcin is: s ha nincs GKCSP, akkor csak egyet tehet – csinál. Borisz Jelcin nemrég megszervezte a maga kis csendes puccsát s az ellenszerét is: minden meglévő végrehajtó, törvényhozó és kormányszerv fölé rendelte szuperpártállamát: az öttagú Biztonsági Tanácsát. Csak abban bízhatunk, hogy más lelkes puccsista Jelcinen kívül ez alatt a két nap alatt már nem jelentkezik.
- Külföld [7]