Vissza a főcikkhez →

1991 tavasza

A kétfokozatú szovjet parlament (a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a Népképviselők Kongresszusa) egyre inkább ellenszegül Gorbacsov akaratának: Alksznisz és a fekete ezredesek „jobboldali” előretöréssel fenyegetnek.

A parlamentek bojkottálják mind az éves költségvetés, mind az új alkotmány elfogadását. Napról napra nő a Szovjetunió dezintegrálódása: Litvániában függetlenségi népszavazást tartanak a megtorló intézkedések ellenére is.

Zátonyra fut a „novo-ogarjevói folyamat”: megköti magát mind a három balti köztársaság, mind Ukrajna, de leválását fontolgatja Grúzia, Moldávia is. A szerződés parafálását ugyan ki tudják erőszakolni, de ratifikálását már nem.

Pavlov „pénzreformját” krónikus készpénzhiány követi, egy időre befagyasztják a lakossági takarékbetéteket és vállalati bankbetéteket.

A drasztikus áremelések következménye erőteljes életszínvonal-zuhanás. Minden racionális gazdasági programot elszabotálnak: menesztik Javlinszkijék csapatát. Hihetetlen korrupció a „kommunista” apparátcsikok körében.

Végletesen elfordulnak a glasznoszty és a peresztrojka beváltatlan ígéreteitől. Tiltakozási hullám, bányászsztrájk.

Gorbacsov saját elnöki hatalmát erősíti, a döntéseket az érinthetetlen és meghatározatlan jogkörrel működő Elnöki Tanács informális csatornáiba tereli, tucatnyi különféle tanácsadó testületet hoz létre, melyek teljesen ellenőrizhetetlen módon működnek.

Törvények helyett esetleges, kapkodó elnöki rendeletekkel irányít, amit eszébe sincs senkinek végrehajtani.

Rendkívüli elnöki teljhatalmat akar szerezni, egyre inkább hajlik a „kemény kézzel rendet teremteni” politikája felé.

A Legfelsőbb Tanács Lukjanov vezette elnöksége irányítói-végrehajtói hatalmat akar szerezni.

A demokratikus közvéleménynek „kutya kötelessége” Gorbacsov mellé állni, a Nyugat csak őt támogatja, a pénzét azonban nem akarja az ablakon kidobni: csak stabil politikai helyzet esetén nyújt segítséget és kölcsönt.

Gorbacsov taktikázik: hosszú pórázra engedi Pugo belügyminisztert, a KGB-seket és a fekete ezredeseket, hogy aztán az ő féken tartásukra hivatkozva is meg lehessen csapolni a Nyugatot.

Volszkij, a hadiipari komplexum teljhatalmú ura az „árnyékból” követi a fejleményeket.

Gorbacsov létrehozza a szuperhatalmú Biztonsági Tanácsot.

1992 tavasza

A kétfokozatú orosz parlament (az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsa és a Népképviselők Kongresszusa) egyre inkább ellenszegül Jelcin akaratának: Baburin és a feketeingesekkel szövetkező „új jobboldal” előretöréssel fenyeget.

A parlamentek bojkottálják mind az éves költségvetés, mind az új alkotmány elfogadását. Napról napra nő az orosz föderáció dezintegrálódása: a Csecsen Köztársaság pl. a katonai megtorlás ellenére is függetlennek kezeli magát – Oroszország kénytelen kivonulni saját magából.

Zátonyra fut a „föderatív szerződés”: megköti magát mind a Csecsen Köztársaság, mind Tatársztán, leválását fontolgatja Szibéria, a Távol-Kelet, a közigazgatási egységek közül olyan kulcsfontosságúak maradnak kívül, mint Szahalin, Kamcsatka, Kubány.

Erőszakkal igyekeznek fönntartani a rubelzónát, mesterségesen próbálják fölspanolni a rubel árfolyamát.

Az árak felszabadítását erőteljes életszínvonal-zuhanás követi. Jegor Gajdar gazdasági programjának végrehajtását elszabotálják, lassítják a privatizációt. Hihetetlen korrupció a „demokratikus” apparátcsikok körében.

Végleg kiábrándulnak a piaci reformok és demokratikus átalakítás ígérvényeiből: tüntetések, sztrájkhullám.

Jelcin saját elnöki hatalmát erősíti, a döntéseket a Jurij Petrov vezette, érinthetetlen Elnöki Hivatal informális csatornáiba tereli, tucatnyi különféle tanácsadó testületet hoz létre, melyek teljesen ellenőrizhetetlen módon működnek.

Törvények helyett esetleges, kapkodó elnöki rendeletekkel irányít, amit eszébe sincs senkinek végrehajtani.

Állandóan napirenden tartja a parlament és a Népképviselői Kongresszus feloszlatását, elnöki köztársaság bevezetését fontolgatja.

A Legfelsőbb Tanács Haszbulatov vezette elnöksége irányítói-végrehajtói hatalmat akar szerezni. Meg akarja buktatni a Gajdar-kormányt.

A demokratikus közvéleménynek „kutya kötelessége” Jelcin mellé állni, a Nyugat csak őt támogatja: a pénzét azonban nem akarja az ablakon kidobni, csak stabil politikai helyzet esetén nyújt segítséget és kölcsönt.

Jelcin taktikázik: hosszú pórázra engedi nacionálkommunista ellenfeleit, hogy aztán az ő féken tartásukra hivatkozva is meg lehessen csapolni a Nyugatot.

Volszkij, a hadiipari komplexum teljhatalmú ura előlép az „árnyékból”: nyílt politikai szerepet vállal.

Jelcin létrehozza a szuperhatalmú Biztonsági Tanácsot.

(A Moszkovszkije Novosztyi, a Russzkaja Miszl és a Kommerszant c. lapok alapján.)

• Külföld