„Csurka, Zacsek, Solt…” „Csurkának, Soltnak egy a hangja” – ordítottak a kormánypárt-közeli címek az elmúlt napokban. Szűrös Mátyás, akit hírhedt dolgozatában kifejezett elismerésével egy kicsit kompromittált Csurka István, a Népszabadságban nyilatkozott szeptember 3-án: „A problémák felvetésének ez a módja káros. Ezen az alapon nem tudok elképzelni együttműködést Csurkával. (…) Ugyanakkor az a véleményem, hogy az igazi hazafias hangoknak nagyobb teret kellene kapniuk például a sajtóban. Ez iránt az utóbbi időben mintha a Népszabadság sem mutatna elég érdeklődést, a Beszélőben pedig a másik véglet jelent meg. »Magyaristáknak« nevezték, gúnyolták a Magyarok Világtalálkozójának résztvevőit.”
A Beszélő szerkesztői csak hüledeznek. Alig hinnénk, hogy pl. Bencsik András, a Pesti Hírlap főszerkesztője vagy Szűrös Mátyás ne olvasták volna el a szélsőségesnek nyilvánított Beszélő-cikkeket, hogy ne lennének képesek észrevenni a különbséget Csurka Magyar Fórumának mondanivalója, stílusa és a mienk között. Ha akarnák, ne tudnák érzékelni, hogy pl. a „dr. Antall felelőssége” c. cikkünk kritikusan elemzi ugyan a miniszterelnök politikáját, de semmiféle saját politikai programot nem hirdet, nem akar mozgósítani senkit, mint Csurka? Hogy A magyaristák című tudósítás azon szomorkodott, hogy a Magyarok Világtalálkozójának küldöttei rámenős kormányhivatalnoki vezénylésnek estek áldozatul, s ki sem derülhetett, mi mindent gondolnának ők maguk a Magyarok Világszövetségének funkcióiról?
Sajnos, a Beszélő távolról sem tökéletes. De azért a fenti félreértések aligha származnak azokból a hiányosságokból, sutaságokból és aránytalanságokból, amelyeket mindeddig nem tudtunk kiküszöbölni. Ezek nem egészen jóhiszemű politikai manőverek annak érdekében, hogy a Szabad Demokraták Szövetségét riválisai kiszorítsák a bűvös középből, amit minden komoly politikai erő magának szeretne megszerezni. Ismerjük Antall miniszterelnök erőfeszítéseit, hogy a kormányt politikai centrumnak állítsa be (valamint a Pesti Hírlapéit, hogy a kormány lapja legyen), s Szűrös Mátyás is megerősíti igényét a centrumhelyzetre az említett interjúban: „A jelenlegi történelmi szakaszban az a helyes álláspont a demokratikus baloldali párt részéről, ha arculatát megőrzi, kiteljesíti, és nagyjából egyenlő távolságot tart a konzervatívok és a liberálisok között.”
A középhelyzet elfoglalásának legegyszerűbb, ámbár nem a leglovagiasabb módja, ha erőteljes rúgásokkal eltávolítjuk azt, aki utunkban áll. Kirugdossuk a szélre, puszta propagandával. Vagyis akármiről, ami a fenti okból kényelmetlen, kijelentjük és hajtogatjuk jó hangosan, hogy szélsőséges.
Ennek a taktikának esik áldozatul a Beszélő (is), mint a szabad demokraták hetilapja.
Nyájas Olvasó, ne dőlj be az egyszerű propagandának!
Persze vannak azért problémáink, melyekről nem ártana beszélni. A szabad demokraták lapja-e a Beszélő? Igen is, meg nem is. Főleg szabad demokraták, a szabad demokratákkal rokonszenvezők, valamint a szabad demokraták ádáz ellenfelei olvasnak bennünket, főszerkesztőnk s két szerkesztőnk ott ül az SZDSZ parlamenti frakciójában, s munkatársaink alighanem mind az SZDSZ-re szavaznak. Ámde a Beszélő nem szócsöve és propagandistája a pártnak vagy valamelyik platformjának. Mivel nem kis erőfeszítéssel (és nem feltétlen sikerrel) igyekeztünk megőrizni az illegális folyóirat hagyományait, arra törekszünk, hogy tárgyilagosan és árnyaltan elemezzük a politika, a társadalom és a gazdaság eseményeit, persze olyan politikai és morális értékrend alapján, amiből hajdan az SZDSZ kinőtt. A párthoz való kötődés és a tárgyilagos elemzés igénye végül is csak egy fura önkorlátozással oldható fel: a Beszélő, a szabad demokraták hetilapja alig vonja be elemzései körébe magát az SZDSZ-t, ahogy mondjuk a sebészek sem operálják családtagjaikat, a pedagógusok sem szívesen tanítják osztályukban a saját gyereküket.
Örömmel látjuk szerzőként az összes SZDSZ-politikust és -szakértőt, aki politikai, társadalmi és gazdasági elemzést ad a lapnak, de közlünk velük vitatkozó írást is, ha kapunk, s ha megfelelő színvonalú.
Az SZDSZ jelentős politikai párt, s a Beszélő-munkatársak mind szeretnék még jelentősebbnek, erősebbnek látni, mert az a véleményük, hogy a magyar társadalom nyerne az SZDSZ sikerével. De azért a Beszélő szerkesztői és munkatársai számos kérdésben vitatkoznának SZDSZ-politikusokkal és szakértőkkel. Nem teszik, nagyon ritkán teszik, mert túlságosan közel vannak ahhoz, hogy ezek a viták ne váljanak részeivé a párton belüli pozícióharcoknak. Ezért aztán a tárgyilagosságra törekvő Beszélő súlyosan aránytalan: sokkal kevesebbet foglalkozik az SZDSZ-szel, mint amennyit a párt politikai súlyánál fogva foglalkoznia kellene, s mint amennyit a mértékadó sajtó foglalkozik vele. Ezt az árat fizeti a Beszélő ebben az egyszeri politikai átmenetben, amikor a hajdani elemző folyóiratból politikai szereplővé vált, hogy megőrizze ezt a hajdani folyóiratot is addig, amikor már az új politikai berendezkedés stabilizálódván szerepzavar nélkül élhet tovább. Nem ez az egyetlen nyaktörő, kockázatos vállalkozás ebben az átmenetben, és kimenetele korántsem bizonyos.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]