Reményteljes kezdet
1990-ben a Csepel Művek Tröszt három utód-részvénytársasága közül az egyik, a Csepeli Szerszámgépgyártó Rt. vezetése tárgyalásokat kezdett több nyugati céggel, hogy vegyes vállalatot hozzanak létre. A jelentkező cégek közül a német F und K Gmbh.-nak sikerült megnyernie a bizalmat, és 61 százalékos részesedéssel vegyesvállalatot alakított magyar bankokkal. Az 1991. március 1-jén létrejött Csepel F und K Szerszámgépgyártó Rt. elérte, hogy tartozások nélkül vegye át a régi vállalat berendezéseit, helyiségeit, miközben az tovább hordozta adósságait. Jelenleg felszámolás alatt áll. A dolgozókkal nem közölték a privatizációs szándékot, de a fejük fölött megkötött üzlet kompenzálásaként hatalmas vacsorát tartottak az átlagosan háromszoros bérekért átvett 600 munkásnak, és sok ígéret hangzott el, milyen jövő vár a gyárra.
Az új kft.-nek sikerült felvenni egy baden-württembergi 24 millió márkás tartományi hitelt, hiszen a magyar állam garanciát vállalt az összegre. Hatalmas mennyiségű eszterga-, mozgóállványos marógép termelése indult be. Ezek a termékek nagyon jól eladhatóak a világpiacon. Szigorú fegyelmet is tartottak a gyáron belül, például ha selejt került ki a gyártósor végén, magas összegű büntetést fizettettek a munkásokkal. Ha fegyelmi probléma adódott, azonnali elbocsátásra került sor - viszont semmilyen érdekvédelem nem működött.
Tökéletes munka
Tavaly ősszel suttogások kaptak lábra a gyárban: gyanús volt, hogy nem kellett a gépeket üzembe helyezni, semmilyen reklamáció nem érkezett vissza. Azt nem gondolta senki, hogy tökéletes munkát végeznek, de egyre többen állították, hogy az alapító tőke egyharmada nem is került be az országba, a vagyon másik része pedig külföldre szivárgott ki. De elmaradtak a beígért szociális juttatások is. Nem kapták meg a dolgozók a munkaruhákat, nem szereltek fel új kézmosókat. Nincs rá pénz – hangzott a lakonikus válasz. Eközben – ez munkásszemmel feltűnő volt – márkás nyugati autók szorongtak a parkolóban az igazgatóság előtt.
Augusztusban hatályba lépett a szakszervezeti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvény, amikor is a régi vasasszakszervezet titkára közölte, hogy „megszűnt” a szakszervezet. Néhány dolgozó felvetette az újjáalakulás gondolatát, de a szakszervezeti titkár azt mondta, 100 emberért, aki pedig aláírta a szándéknyilatkozatot – hogy hajlandó lenne belépni –, nem érdemes izgulni. A kollektív szerződést senki nem kötötte meg. Az egyéni munkaszerződésű munkások egyénileg lettek dühösek akkor is, amikor kéztörlő helyett portörlőt kaptak. „Törölje meg vele a kezét maga!” – vágták a főnökük asztalára a csomagot. 1991. szeptember 16-án alakuló közgyűlést tartottak a munkások, 24-én megalakították a Független Szakszervezetüket, taglétszámuk az év végére 85-re nőtt, és csatlakoztak a Ligához.
Tervezték, hogy a visszaélések megszüntetésére világbanki vizsgálatot kérnek, de ez nagyon költséges lett volna a vagyontalan szervezetnek. A Liga nemzetközi osztályán keresztül felvették a kapcsolatot az F und K német munkásainak szakszervezetével. November 30-ra egy új kollektív szerződés tervezetével rukkoltak elő. Mivel decemberben a 13. havi fizetést a cég már nem fizette ki, kiverekedtek, hogy a 76 nagycsaládos kollégájuknak egyösszegű juttatásként 5000 Ft-ot adjanak. Továbbra sem kaptak semmit viszont az elbocsátott dolgozók, és a munkáltató késleltette a kollektív szerződés megkötését. Azzal érvelt, a dolgozókat új cég vette át, így csak néhány hónapja dolgoznak nála a munkások: 1 havi felmondási idő jár az elbocsátottaknak. Végül a kollektív szerződést csak február 1-jén írták alá. Elismerték a privatizáció előtt eltöltött időt, a törzsgárdatagság alapján fizettek végkielégítést, de az így beszámítható időnek csak kétharmad részét ismerték el a végkielégítés alapjául.
Talán a konkurencia…
A tulajdonos pedig selejtgépeket hozatott be külföldről, és magas áron ráterhelte a cégre. Több száz millió veszteséggel zárta az évet a vállalat. Megindultak a találgatások: mi történt a háttérben? Talán a konkurencia tette lehetetlenné a piacot? Hiszen a Csepel a világon a második volt (nemcsak orosz piacon) magas színvonalú eszterga- és marógépek exportálásában. Vagy a vállalkozó több részvénytársaságot alapított, ezekből kivonta a pénzt, csődbe vitte, és közben felfuttatott egy extraprofitot hozó vállalatot?
Márciusban alá kellett volna írni az éves mérleget, de erre nem volt hajlandó a gazdasági vezetés egy része. Őket másnap, faxon jött leiratban kidobta a német tulajdonos. Azonnali hatállyal repült a vezér-, a gazdasági és a műszaki igazgató. A csődtörvény alapján öncsődöt kellett bejelenteniük, de későn tették, így jelenleg a Legfelsőbb Bíróság bírálja el a hitelezők késedelmes bejelentésről szóló panaszát. A gyár felszámolási eljárás előtt áll.
Nyáron a szakszervezet tárgyalásokat folytatott, és elérte, hogy a februárban elbocsátottak utólag kapják meg a végkielégítésüket, és fizessék ki nekik a munkaruhát. A jelenlegi elbocsátásokra sikerült létrehozatnia az Elbocsátási Bizottságot, ahol részvételükkel döntenek a leépítés üteméről és személyeiről. Annyit tehetnek, hogy odafigyelnek, házaspárokat ne bocsássanak el egyszerre. Azóta újabb 100 embert bocsátottak el, és újabb 150-et fognak. A munkaviszonyban maradtak kétharmada otthon van, munkabérük 70 százalékát kapják havonta.
– Tény, hogy a világpiac pang. De a gyár világpiaci tényező volt néhány éve – mondja Árki József, a Liga vasasszövetségéhez csatlakozott szakszervezet elnöke. – Ezzel a létszámmal egy fellendülés esetén sem tudnánk beindítani a minőségi termelést. Van néhány olyan alkatrész, amit csak mi tudtunk megcsinálni, például a szerszámcserélő lengőtengely, amit megpróbáltunk bérmunkában elvégeztetni, de nem vállalta senki. Azt mondják, hogy elküldték a lógósokat. Közben már egyetemen tanító fogaskerék-szakembereket is elküldték. Látom halódni ezt a gyárat, nekem mindenem ez a gyár, szörnyű látni, hogy nem tehettünk érte semmit.