Varga Andrea

Nyomtatóbarát változat

„Itt mindenkinek igaza van”

A kialakult helyzetről a 22-es csapdája jut eszembe – mondja a római katolikus egyházat képviselő Nagy Imre érseki helynök.

Ahhoz, hogy az egyház a társadalmilag elismert két legfontosabb feladatát, a betegápolást és az iskolai nevelést el tudja látni, ahhoz épületek kellenek, amelyekben kiképezhetjük az eljövendő betegápolókat és pedagógusokat. Ezzel szemben a mai törvény kimondja, az egyház csak akkor igényelheti vissza az ingatlant, ha igazolja, hogy maradéktalanul át tudja vállalni egy kórház vagy iskola zökkenőmentes, folyamatos működtetését. De kikkel? Azokkal, akiket negyven évig nem volt szabad kiképeznie, hiszen tűzzel-vassal üldöztek minden ilyen próbálkozást? Egy betegápoló kedvesnővér, aki 1950-ben mondjuk 16 éves volt, az ma 58 éves. Honnan vegyünk betegápoló apácákat, közép- és általános iskolai tanári diplomával rendelkező férfi vagy női szerzeteseket? Ez képtelenség. Ha valaki leül és végiggondolja a helyzetet, rájön, hogy ezzel a lelkülettel sose fogunk továbblépni. Kár dátumokkal, terminusokkal játszadozni. Itt mindenkinek igaza van: a kormányzatnak is, amely látta, hogy egy koldus nemzetet nem lehet úgy talpra állítani, hogy kikergetjük az óvodájából, általános és középiskolájából az önkormányzatokat, hogy ünnepélyesen adják vissza a kulcsokat az egyháznak. Ugyanakkor az egyház mindenki által elismert tevékenységeit szeretné újrakezdeni, de a 22-es csapdája miatt ez szinte lehetetlen.

„Két malomkő között”

A magyarországi történelmi egyházak általában egységesek abban, hogy valamennyi történelmi egyház fenntartja a jogigényét az elvett ingatlanokra, intézményekre – mondja Harmati Béla evangélikus püspök.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyszerre mindent és azonnal vissza akarunk kérni és kapni. Az egyházvezetés két malomkő között őrlődik. A hívek azt kívánják, hogy azonnal mindent kérjünk vissza. Ugyanakkor tudjuk, hogy csak akkor szabad és érdemes valamit visszakérni, ha az épületben végzett feladatokat el is tudjuk látni. Természetesen nagyságrendi különbségek vannak abban, hogy melyik egyház mit bír el. Az evangélikus egyház viszonylag a szegényebb egyházak közé tartozott. Nem volt annyi ingatlanja, mint például a katolikus egyháznak, de tőlünk százalékosan is többet vettek el, mint más egyházaktól. Három évvel ezelőttig egyetlen iskolánk sem volt, csak 1989 szeptemberében nyílt meg a Fasori Gimnázium. Idén szeptembertől már hat gimnáziumunkban folyik oktatás, Budapesten két – a fasori, Deák téri – iskolában, valamint Sopronban, Nyíregyházán, Bonyhádon, Orosházán. Folynak a tárgyalások a békéscsabai, a szarvasi és az aszódi gimnázium jövőjéről. Azt tapasztaltam, hogy a törvény végrehajtásával megbízottak sem ismerik a törvényben foglaltakat. Az önkormányzatok pedig sokszor egyházellenesek. Sok helyen még mindig a régi vezetők vannak hatalmon, s ők bizonyos tétovázás után megint ott folytatják, ahol abbahagyták. Van olyan önkormányzat, amelyik csak azért ajánlja fel az iskoláját, hogy majd megnyerje a ’94-es választást a maga pártjának. De előfordult, hogy egy-egy önkormányzat sorra megtagadta kéréseink teljesítését. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen önkormányzat nem marad meg a következő választások után.

Tulajdonképpen minden ingatlanvisszaadási ügy más, nincs két egyforma eset. A fasori gimnáziumot például még a múlt rendszerben visszakaptuk. 1948-ban az állam és az egyház szerződése két gimnáziumot biztosított az evangélikus egyháznak, a fasorit és a Deák térit. Aztán 1952-ben mégis elvették mindkettőt, de az épületek egyházi tulajdonban maradtak. A fasori gimnáziumban az Országos Pedagógiai Intézet kapott helyet, a Deák téri gimnázium épületében általános iskolát nyitottak. 1989-ben Németh Miklós aláírta az egyezmény felbontását. Annak idején beleírták a szerződésbe, hogy ha az egyház visszakapná a két intézményt, az eredeti formájukban kell visszaadni őket. Az OPI szétszabdalta a tantermeket, a helyreállítás 60 millió forintjába került a Művelődési Minisztériumnak.

Minden egyháznak vannak kiemelt objektumai, ezeket szeremé minél előbb visszakapni. Van, ahol a klasszikus patthelyzet alakul ki, ilyen volt az Egyetemi Színpadként működő piarista kápolna ügye. Szerencsére az evangélikusoknál ilyen vitatott kérdés nincs, csak helyi problémáink vannak. A Deák téri iskola visszaigénylésekor az iskola tantestülete és bizonyos politikai csoportok a saját javukra akarták kihasználni a helyzetet. Ebben benne volt az is, hogy az ellenfelei meg akarták buktatni az V. kerületi polgármestert. A tantestület bizonyos körei mindent elkövettek a közvélemény befolyásolására. Egészen odáig elmentek, hogy nyilvánvaló hazugságok láttak napvilágot a sajtóban. Engem személy szerint és az egyházamat Antall Józseftől a szakszervezetig minden lehetséges fórumnál följelentettek. De ez egy idő múlva kontraproduktívvá vált. Tudniillik előbb-utóbb keresztbe verik egymást a hírek, és aztán annyira kilóg a lóláb, hogy az újabb állításokra már senki sem kíváncsi. Ezt el is érték a Deák tériek, a végén már egyik fórum sem adott nekik hitelt. A gimnáziumi oktatás szeptemberben két osztállyal az iskolán kívül indult meg. Jövő nyáron pedig a főváros, a kerület és a Művelődési Minisztérium megegyezése alapján az egész épületet átadják, a tantestület kivonul. Az egyház számára ez a lehető legjobb megoldás: azokkal az emberekkel, akik följelentették az egyházat, nagyon nehéz lenne együtt dolgozni.

Ugyanis kötelesek lettünk volna az iskolával együtt a tantestületet is átvenni, de ebből a Deák tériek kizárták magukat. Az iskola átadásának történetét egyébként a francia szociológiai intézet is feldolgozta példaként a konfliktuskutatásban.*

Van olyan város, ahol a kérésünkre először igent mondtak, de a tárgyalások után az igen nemre változott. Ez történt Aszódon. 1992 szeptemberével szerettük volna átvenni a gimnáziumot, ahol most gépészeti szakközépiskola működik, de nem adták. Ugyancsak Aszódon a volt Podmaniczky-kastélyban most leánynevelő intézet van. Az intézetet nem kérjük vissza, de a kastélyt igen. A kastélyban helyezték el ugyanis a Pest megyei levéltár egy részét, és egy ilyen intézményt úgyszólván lehetetlen kitenni.

„Mi nem kényszerítünk senkit”

A közelmúltban nagy vihart kavart a Bethesda Kórház és a Lónyay Gimnázium visszaigénylésének ügye. Mindkét épületre a református egyház tart igényt. A Lónyay Gimnáziumot – mondja Czövek Olivér református lelkész, zsinati főtanácsos – a Közgazdasági Egyetem nem akarja átadni. Az átadás – állítják – akadályozná az egyetem működését. Pedig annak idején, amikor beköltöztek, azt mondták, hogy csak arra az időre veszik használatba a Műszaki Egyetemtől, míg a Közgazdasági Egyetem központi épületét tatarozzák. A Lónyay Gimnáziumot még a pártállam idején visszaígérték az egyháznak. Nem tudom megérteni, miért mindig az egyháztól kérdezik, hogy fönn tudja-e tartani az intézményeit. Szerintem azt is meg lehet kérdezni, hogy az állam miért hagyott annyi volt egyházi épületet tönkremenni. Mindent meg fogunk tenni, hogy például a Bethesda Kórházat, melyre legalább 100 millió forintot kellene költeni, valamennyire rendbe hozzuk, és tudja reprezentálni a magyar református egészségügyet. Egyházi intézmény volt, s nyilvánvaló, hogy az egyház népe szívesen áldoz tatarozására. Természetesen pusztán adományokból nem tudjuk ezeket az intézményeket fenntartani, mert egy szegény társadalom református tagjai sem gazdagabbak, és nem tudnak százmilliókat mellékesen a zsebükből előhúzni.

Az önkormányzatoktól várhatnánk joggal segítséget, hiszen az épületeket funkcióval együtt vesszük vissza, tehát az ő feladatukból vesszük ki részünket. Vagyis az önkormányzat továbbra is vállalhatná azokat a terheket, melyeket eddig iskola, kórház, szeretetintézmény stb. fenntartójaként magára kellett vállalnia. Kevés azonban az olyan önkormányzat, amelyik úgy gondolkodik, hogy amennyiben az egyház gondozásába-tulajdonába kerül is az iskola, akkor is a mi közösségünk és állampolgáraink gyermekei járnak oda, tehát továbbra is vállalunk terheket. Sajnos, sok helyen nem így gondolkodnak. Nem a miénk, tehát csináljon vele az egyház, amit tud. Mi levesszük kezünket az intézményről: az egyháznak pedig úgysem lesz pénze: a többit pedig bárki kitalálhatja.

Azt hiszem, meg lehet találni azt a konstruktív utat, amikor nem azt nézzük, hogy kinek a kezében van az iskola vagy a kórház, hanem látjuk azt, hogy össztársadalmi érdeket szolgál, bárkinek kezében van is az intézmény. Egyébként is az egyház olyan feladatot vállalt fel az iskolák visszavételével, amely a törvényben előírtan az önkormányzatok feladata. Az egyházi iskola is ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint az állami, illetve önkormányzati iskola. Kapja a normatív, támogatást, mely az iskola fenntartásának 60-80 százalékát biztosítja, attól függően, hogy milyen állapotban van az iskola. A 20-40 százalék előteremtése tehát az iskolafenntartó gondja.

A közvélemény elvárja az egyházaktól, hogy modernek legyenek. De a közgondolkodásban még mindig nagy probléma, hogy mi köze az egyháznak az iskolához, kórházhoz. Több nyitottság van a magán-, illetve alapítványi iskolák felé, mert az egyértelműen a magánszektorba tartozik. Sokan úgy érzékelik, hogy az egyház nem állami, de nem is a magánszektor kategóriájába tartozik a mai Magyarországon. Valahol a kettő között van.

Amikor a parlament az egyházi intézmények visszaszolgáltatásának törvényét megalkotta, akkor annak pénzügyi vetületére is gondolnia kellett. Ennek pontosítása azonban igen nehéz, mert nem lehet előre kiszámítani, hogy mely intézmények kiváltása milyen összegbe kerül. Mire van igazában szükség? Ha ugyanis az egyház az iskolát mint iskolát veszi át, miért kell hirtelenjében új iskolát építeni az önkormányzatnak? A népesedési mutatók ezt általában nem indokolják, sőt azt jelzik, hogy valamelyik iskolára nem lesz szükség. Az egyház általában tanulóival és tanáraival együtt veszi át az iskolát. Természetesen attól, hogy a táblát kicserélték, még nem lett egyházi egy iskola. A tanárokat nem ereszthetjük szélnek. Ez nyilvánvalóan embertelen lenne. Valóban kényszermozgást végzünk, abban a reményben, hogy menet közben át tudjuk alakítani az iskola szellemiségét. Ezt sokan nem fogadják el, és néhol hangulatot keltenek az egyház ellen, mintha bárkit is kényszerítenénk arra, hogy meggyőződése ellen cselekedjen, vagy egyházi iskolában tanítson. Mi csak arra kérjük az akaratlanul egyházi iskolába került pedagógusokat, hogy ne akadályozzák annak az egyházi szellemiségnek a kialakulását, melyet minden egyházi iskolától még a kívülálló is elvár.

Nem félek attól, hogy a törvény adta tíz év nem lenne elegendő arra, hogy az egyház felmérje: mennyit bír vállalni például a közoktatásból. A teher valóban óriási. Az egyház azonban nem teheti azt, hogy kényelemszeretetből vagy bármi más okból lemondjon sok évszázados feladatáról: a gyermekek biblikus szellemben való neveléséről. Ezért ragaszkodunk még a Lónyay Gimnáziumhoz is, melyhez speciális lelki és érzelmi szálak kötik egyházunk tagjait. Ezért ajánljuk készséggel és türelemmel a Közgazdasági Egyetemnek, hogy az általuk számunkra ajánlott lehetőséggel ők éljenek. Az építendő új és modern épületbe fáradjanak be ők. Mi köszönettel és örömmel várjuk vissza régi iskolánkat, a Lónyay Gimnáziumot.

„A törvény irreális várakozásokat ébresztett”

Az egyházi ingatlanok helyzetét rendező törvény kimondja, hogy az egyházak a hajdani épületeik közül csak azokra tarthatnak igényt, amelyeket már ma is a törvényben meghatározott célokra szándékoznak használni – magyarázza Vég Gábor, a Fővárosi Közgyűlés tagja, az ingatlanegyeztető bizottság elnöke.

Az állam nem törődik azzal, képesek-e az egyházak fenntartani ezeket az intézményeket, ha a normatív költségvetési hozzájáruláson túl nem kapnak egyéb anyagi vagy természetbeni segítséget iskoláik, szociális gondozóik, kórházaik működtetéséhez. Így aztán bizonytalan, hogy az egyházak fel tudják-e mérni, mire futja az erejükből. A törvény nem szankcionálhatja az egyházakat, ha mégsem a meghatározott célra használják a visszakapott ingatlant. Könnyebb a helyzet akkor, ha az ingatlan önkormányzati tulajdonban van, s az ingatlan az önkormányzat és az érdekelt egyház megállapodása alapján cserél gazdát. A törvény irreális várakozásokat ébresztett az egyházakban. Az egyházak országosan csaknem 6500 igényt jelentettek be, csak Budapest területén 463-at. Ebből a Fővárosi Önkormányzathoz eddig 45 igény érkezett meg, a többi kérelem állami, illetve kerületi tulajdonú épületekre vonatkozik. Több száz esetben országosan ez évi átadást kérnek, miközben az 1992-es költségvetésből mindössze 1 milliárd forintot különítettek el erre a célra – egy, legfeljebb két épület árát. Ha az adott épületnek az önkormányzat a tulajdonosa; akkor teljes körű kártalanítás jár a részére. Ha az önkormányzat az épületnek csak kezelője, akkor az értéknövelő beruházásokért jár kompenzáció, ha pedig csupán használó (ez főleg műemléki épületeknél fordul elő), akkor is gondoskodni kell a jelenlegi használó megfelelő elhelyezéséről. Ha az önkormányzat a visszaigényelt épületben kötelezően előírt alapfeladatokat lát el, akkor nem teheti meg, hogy állami kártérítés nélkül megegyezést kössön. Itt nem egyházellenességről van szó, de nem is csupán épületekről, hanem mindig emberekről. Teljesen érthető, ha egy szerzetesrend szeretné visszakapni a 800 éves kolostorépületét. A törvény azonban kényszerhelyzetet teremtett, hiszen 10 évet ad a lebonyolításra, és hiába tudja egy egyházi vezető, hogy 10 éven belül nem lesz képes egy kolostorépületet működtetni, mégis kénytelen volt benyújtani kérelmét. Az önkormányzatok akkor járnak el tisztességesen, ha elismerik az egyházi igények jogosságát, de csak megállapodástervezetet kötnek. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a felek szerződésben rögzítsék, mihelyt megtörténik a kártalanítás, illetve a mai intézmény megfelelő elhelyezése, azonnal átadják az ingatlant. Sajnos az ingatlanrendezési törvénnyel együtt nem született meg az egyházak finanszírozásáról szóló törvény, emiatt az egyházak nincsenek abban a helyzetben, hogy felelősen dönthessenek saját intézményeikről. Vannak különösen nehéz helyzetek. Például a II. kerületi Bimbó úti Ady Endre Szakkollégiumot a református egyház nem kollégiumi célra kéri vissza. Egy rendkívül színvonalas, modellértékű intézményről van szó, ahol kísérleti pedagógiai programot indítottak el, magas szintű idegennyelvi képzéssel, és kiváló a szakmai vezetés, ez egyöntetű vélemény. Az egyház 1992-től kéri az épületet országos missziós és családsegítő központnak, továbbá a környékbeli reformátusok istentiszteleti helyéül. Az épület 1949-ben került a református egyház tulajdonába, egy évre rá már elvették tőlük, így nehezen képzelhető el, hogy nagy tradíciók kötődnének hozzá. A Fővárosi Önkormányzat felvetette, hogy csereingatlant vagy pénzbeli kártérítést adna, de az egyház képviselői ragaszkodnak az épülethez. A mi álláspontunk az, hogy semmiképpen sem tudunk olyan megoldást elfogadni, amely ezt a kivételes színvonalú intézményt szétverné. Mindenképpen ragaszkodunk ahhoz, hogy egy épületben kell működnie a jelenlegi szakmai pedagógiai vezetés alatt. Ennek megfelelően ugyan a tárgyalások folyamán elismertük, hogy az épület a törvény hatálya alá esik, de egyúttal rögzítettük, hogy az átadásra nem kerülhet sor ’92-ben, hiszen a beiskolázás már megtörtént. Tudomásom szerint elég sok vidéki önkormányzat is hajlamos elfeledkezni az ún. hatásköri törvény előírásáról: ha egy intézmény megszüntetéséről, átalakításáról van szó, akkor az önkormányzatnak ki kell kérnie a tantestület, az érdek-képviseleti szervezetek és a szülők véleményét. Ez nem zajlik le 1993 előtt, és jövőre is csak akkor, ha az országos költségvetés megfelelő csereingatlanról gondoskodik, vagy pedig biztosítja a pénzügyi fedezetet ahhoz, hogy a kollégium a jelenleginek megfelelő színvonalon együtt tudjon maradni. A főváros elmeszociális otthonainak többsége vidéken van, több száz kilométerre Budapesttől, főként régi kolostori épületekben. Az érintett rendek jogszerűen visszakérték ezeket az ingatlanokat, ugyanakkor semmiféle megoldást nem látunk arra, hogy hová lehetne elhelyezni az otthonok lakóit. Zalaapátiban vagy a Búcsúszentlászlón működő elmeszociális otthonban több száz súlyos betegről van szó. A Zalaapátiban működő otthont a bencés rend kéri vissza hitéleti célra, üresen. A bencés renddel nagyon rugalmasan tudtunk tárgyalni, az ügyet mégis nagyon nehéznek találom. Van itt egy templom, mellette a kolostorépület, ahol nagyon rossz körülmények között 150 súlyos beteg él. De van az épület mellett két kisebb is, amelyek soha nem voltak egyházi tulajdonban. Tovább nehezíti a dolgot, hogy idén augusztusban adta át a Fővárosi Önkormányzat a kolostoringatlan mellett egy több mint 100 millió forintos beruházásból épült kazánházat és mosodát. Ha a kolostorépület visszakerül a bencés rend tulajdonába, akkor a modern kazánház és mosoda nem lesz, akit kiszolgáljon, a bencés rend nem is tudna érte fizetni. A fővárosi önkormányzat elismeri a törvényes igényt, de egyszerűen csak abban az esetben tudja kiüríteni a kolostort, ha a megfelelő állami támogatást megkapja. Külön nehezíti az átadást, hogy a kolostorépület azonnali beruházást igényel, de a rendezetlen tulajdoni viszonyok miatt sem a fővárosi önkormányzat, sem a katolikus egyház nem kockáztathat 100 milliót. Patthelyzet áll fenn, s így arra jutottunk, hogy megállapodástervezetet készítünk, amelyben rögzítjük, hogy jogosnak ítéljük az igényüket, az átadás feltétele azonban az, hogy megfelelő csereingatlant kapjunk. Én azt tartanám a leghelyesebbnek, ha állami költségvetésből ott a helyszínen egy másik épület épülne fel.

* Szükségesnek látjuk, hogy a Deák téri iskolával kapcsolatban felhívjuk az olvasó figyelmét az alábbi tényekre: a Deák téren a főváros egyik legnevesebb és legszínvonalasabb általános iskolája működik. A tantestület már 1989-ben érdeklődött az egyháznál, hogy milyen szándékaik vannak az iskolaépülettel. Választ nem kaptak, s 1991 márciusában a Tv-híradóból tudták meg, hogy az épületben 1992-tól evangélikus gimnázium, működik majd. November 27-én a tantestület tagjai egy formanyomtatványt kaptak, amelyen arról kellett volna nyilatkozniuk, hogy tudomásul veszik az iskola egyházi gimnáziummá való átszervezését, és nyilatkozniuk kellett volna arról is, hogy egyháztagok-e. A tantestület egyöntetűen megtagadta a nyilatkozat aláírását. Levelet írtak az önkormányzatnak, amelyben elismerik az egyház jogát arra, hogy az épületben iskolát nyisson, de igényt tartanak arra is, hogy a meglévő iskola egy másik épületben tovább működjön. Az önkormányzat addig hivatalosan nem is értesült az egyház szándékairól, viszont a püspök úr és a polgármester korábban az önkormányzat tudtán kívül már aláírt egy szándéknyilatkozatot az evangélikus gimnázium 1992-es átadásáról. Ezek után állt elő az egyház azzal a javaslattal, hogy az egész iskolát a tantestülettel együtt átveszi. Végül is azonban, ahogy ez a püspök úr szavaiból is kiderül, a tantestület álláspontja érvényesült, s a Deák téri általános iskola 1993-tól egy másik épületben folytathatja munkáját.

A szerk.

• Önkormányzat