Antall miniszterelnök úr gőgösen, méltóságteljesen, keményen visszautasította a sajtó, egyes politikusok és közéleti személyiségek alpári észjárását. Nevezettek arra célozgattak ugyanis, hogy a kormánynak vagy a kormánykoalíciónak netán valami köze lehetett az október 23-i Kossuth téri Sajnálatos Eseményekhez, melyek során egy jól ismert, Csurkát és Antallt éltető – közel sem a skinheadekre és neonáci ifjakra korlátozódó – csoport a köztársaság elnökét nem hagyta megszólalni. Miniszterelnök Úr! Sajnos, szánalmas ez a nagy méltóság. Olyan, mint mikor a hazatérő férj a hitvesi ágyban idegen férfiút találván azon háborog, hogy a szomszéd nem köszönt elég tisztelettudóan. Nincs elég ereje megverni a gaz csábítót, a gazdag hitvestől sem szabadulhat meg, mert felkopik az álla, igyekszik tehát úgy tenni, mintha a szerető nem létezne ott az ágyban. Szánalmas volt a parlamentben hétfő délután a vízlépcső kapcsán hivatkozni a nemzeti egység szükségességére. Abban egység van, Miniszterelnök úr, nem zavarta azt semmi eddig sem a Magyar Köztársaságban, legfeljebb egy-két kormányhivatalnok néha. Ha valamiben, akkor egészen más kérdésekben kellene nyíltan kérnie a demokratikus erők támogatását: a saját demokratikus kormányának hatalma, az alkotmányos rend érdekében. Mert a hitvesi paplan alól kilóg az idegen láb, a kormánykoalícióban vehemensen szervezkedő radikális jobboldal lólába. Elvetélt elnök- és paktumbuktató puccskísérlet, avagy inkább jelmezes főpróba tanúi voltunk a forradalom évfordulóján, amelynek cinkosa volt az Ön belügyminisztere. Ezt sajnos, a szabad mozgás és szabad szólás viszonyai között nem lehet letagadni: a nyilvánosság követhette Boross Pétert ’56-os szövetségbeli fellépésétől a Konzervatív Nemzeti Ifjak nagy nevelőjének szerepéig, egészen addig, amíg ott a Kossuth téren civilbe öltöztetett határőrökkel biztosította a felügyelete alá vont látványos kopasz rohamosztagot. Akiket mellesleg politikai védelemben részesített Csurka ugyanezen a hétfői parlamenti délutánon. Folyik a küzdelem az Ön hadügyminiszteréért, alelnökéért, Für Lajosért, s vele a hadseregért. A kissé radikálisra sikeredett október 22-i MDF-emlékünnepségen, a Gólyavárban, melyről mellesleg feltűnően hallgatott a kormányhű sajtó, Für Lajos dodonaian fogalmazott: a különféle diktatúrákkal szemben a „ránk hasonlító demokráciát” emlegette, s a pillanat forradalmi ígéretét szuggerálta a jelenlévőkbe, jó összhangban Csurka István kedves gondolataival. Für Lajos Antall József egyetlen alternatívája a Magyar Demokrata Fórumban. Vajon a parlamentre vagy a fegyveres erőkkel megtámogatott rohamcsapatokra tud támaszkodni, ha a jobboldali radikálisok őt állítják a kormányrúdhoz?
Az ’56-os forradalom harminchatodik s a köztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója szégyenteljes napja volt a magyar demokráciának. Antall József demokratikus kormányának és Magyar Demokrata Fórumának a szégyene.
A miniszterelnök alighanem rosszul méri föl a helyzetét, amikor azt hiszi, hogy a közvélemény előtt elleplezheti valódi helyzetét.
- Fül [5]