„Kiseprűzték hát a veteránokat”; „Új arcok a kínai pártvezetésben”; „Technokrata irányvonal” – ilyen és hasonló címekkel érkeztek jelentések a kelet-európai földcsuszamlás utáni első kínai kongresszus fő eseményeiről s a konzervatív balosok kiebrudalásáról. A nyolcvannyolc éves – s a hírek szerint makkegészséges – Teng Hsziao-ping és hívei soha nem látott diadalt ülhettek: a tanácskozás az agg pártvezér reformjainak hozsannázásával ért véget. Személyisége toronymagasan a többiek fölé emelkedik, egyszerűen pótolhatatlannak látszik.
Csiang Cö-min főtitkár ismét bizalmat kapott, bár sokak véleménye, hogy csak átmeneti időre. A kibővült politikai bizottságban, valamint a Központi Bizottságban a reformisták törtek előre, a vezető testületekben a középkorú „fiatal” nemzedék került túlsúlyba. A nyugalomba vonuló nagy öregek között van a reformistákhoz közel álló, 85. életévében járó Jan Sang-kun államelnök és Van Li, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke. A konzervatívok ugyanakkor az ideológiailag „kőkemény” és ugyancsak idős Szung Ping és Jao Ji-lin visszahívását könyvelhetik el veszteségként. A központi bizottsági tagok átlagéletkora most 55,2 év, s a testület csaknem kétharmadát az 55 éven aluliak teszik ki. A személyi változásokban a technokraták és az „ideológusok” már jó előre kiegyeztek: abban mindkét fél egyetértett, hogy a párt vezető szerepének kérdésében nem lehet engedményt tenni, s miként Csao Ce-jang is utalt rá beszámolójában: a kelet-európai minta átvételéről végképp nem eshet szó.
E „mellékzöngék” többszörösen is óvatosságra intenek. Különösen elgondolkoztatóak a kongresszuson elhangzott, a szebb időket idéző aranyigazságok, például a világban felerősödött hegemonizmus elleni harcról. Nem lehet szó nélkül elmenni a hadsereg szerepének sejtelmes emlegetése mellett sem. Sajátos módon került terítékre az 1989-es diákmegmozdulások megítélése is. A főtitkári előterjesztés nem kevesebbet vág az igazi demokráciában hívők és reménykedők arcába, mint hogy a Tienanmen téren igenis a nép érdekeit figyelembe véve tiporták el a „felkelést”.
A kínai vezérkari főnök kongresszusi felszólalását külföldön különösképp nem fogadják lelkendezve. Cse Hao-tien az erős hadsereggel azt kívánja megakadályozni, hogy Kínát megfélemlítsék vagy megalázzák. Kérdés azonban, hogy az új irányvonal, amely most már a gazdaság korszerűsítésére helyezte a hangsúlyt, elbír-e még egy terhet: a megemelt katonai kiadásokat. Persze lehet, hogy a jólértesült tokiói sinológusoknak van igazuk, akik szerint Pekingben a katonai erőnek ma még nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mini a gazdaság fellendítésének. E források a politikai bizottság egyik nemrégiben nyilvánosságra hozott dokumentumát emlegetik, amely szerint az 1989-es demokratikus megmozduláshoz hasonló tömegméretű akciók elkerülése végett léire kell hozni és állandóan készenlétben kell tartani a helyi rohamrendőri alakulatokkal. Az említett dokumentum szükségesnek tartja a külföldiek fokozott ellenőrzését, a kémek „kiszűrését” is.
Reménykedni, bizakodni azért érdemes: hiszen Teng Hsziao-ping „kis kapitalizmusa”, amely lehetővé tette a mezőgazdasági magántermelést is, immár hivatalos doktrínává váll. Az is tény, hogy a tanácsadó testűiéi megszűnésével – erről is a mostani kongresszus határozott – egy bürokrata fórummal kevesebb áll majd a reformok útjában.
A XIV. kongresszus nyitva hagyta viszont az alapkérdést: miképpen képzelik el Pekingben a szocialista piacgazdálkodást? Hiszen ha csak „öszvérmegoldással” kísérleteznek is, a hatékonyság akkor is megköveteli a gazdaságtalan ágazatok felszámolását, ami sokak számára jelenti munkahelyük elvesztését; a rugalmas árrendszer pedig az árak felszabadítását, az állami támogatás megszüntetését teszi szükségessé. Ez viszont egyenesen robbanásveszélyes helyzetet idézhet elő az évtizedeken át az egyenlősdi szellemében nevelt és gazdagnak csöppet sem mondható kínaiak millióiban.
- Külföld [6]