A felirat friss volt, lendületes és figyelemfelkeltő.
NYUGATI KILÓS RUHAVÁSÁR. CONDRA, CEIG ÉS KANAVÁSZ. KAMÁSLI, FUSZEKLI, TOPÁNKA. TURKÁLÓ A KÖRÖNDÖN. JÖJJÖN, TURKÁLJUNK EGYÜTT. NE FELEDJE, RONGYOKBÓL VAGYUNK MINDANNYIAN!
A szembejövők elégedett mosolyából láttam, jólesően kiturkálták magukat. Kopott felöltők, kitérdelt macskanadrágok, kikandikáló nagylábujjak.
A Kodály körönd felett egy hatalmas, katonai helikopter lebegett, és csövekből omlott a condra a népre, akik ily módon, hogy úgy mondjam, fölfelé turkáltak. Sokan meg se várták, hogy odaérjenek, megtépték ruháikat, összeborzolták hajukat, és rekedt hangon éljeneztek. A Vak Bottyán-szobor előtt rögtönzött dalárda alakult, és megállás nélkül a „Te rongyos élet”-et fújták. A taxidrosztnál a feslettek és riherongyok gyülekeztek „A MEZTELENSÉG IS RONGYOSSÁG!” tábla alatt, a rongylábúak dekaversenyt és rongyrázó-bajnokságot rendeztek a megállóban, rongybiciklit árultak favázzal, rongyszőnyegen táncoltak a rongyszedők, és a vadgesztenyefát átkeresztelték „rezgő rongyfára”. A rongyőrület futótűzként terjedt a városban, rongyövezeteket hoztak létre, ahol a szegények látványosan rongyosra rágták a küszöböt, bevezették az iskolában a kötelező szamárfület és tintapacát, valamint az „Egyetemes rongytant”, mellette fakultatíve oktatták a „Kis magyar rongytörténetet”, olyan témákkal, mint „A három részre szakadt ország élete” vagy „Megtépázott nemzettudat a Göncz-érában”, rádióbeszélgetést sugároztak „Történelmünk vörös fonaláról – kötetlenül”, rongypárti politikusok frakciót hoztak létre a parlamentben, de kiváltak belőlük a „fiatal rongyokraták”, és összetörték az ülésterem berendezését.
Ott álltam a körönd szélén, és felkiabáltam: a Világ rongyos! A világban rongyosbál van! De közben azért figyelemmel kísértem a szakadár népi mozgalmakat is. A „foltos” rongyosok és a „lyukas” rongyosok harcából az utóbbiak kerültek ki győztesen, egyszerűen letépték a foltokat a foltosokról, aki foltot rejtegetett, felkoncolták. A ruhák leginkább már csak lyukakból álltak, a piperkőcök mindössze egy rojtos szövetcsíkot hordtak a csuklójukon, és anyaszült meztelenül flangáltak a városban. A ruharongyot az ember- vagy homorongytól lassan már semmi se különböztette meg. Homogenizálódott a világ, a töméntelen lafanc, toprongy, cafat, foszlány, condra egyetlen egységes és színtelen masszává kezdett összeállni. Az emberiség csontvelőig rongyolódott.
Csak néztem-néztem a szürke forgatagot, és észrevétlen repültek az órák, annak bizonyítékaként, hogy az idő is kihagyásos szerkezetű, vagyis rongyos, likes-lukas, toldozott-foldozott, nyúlós és szakadós. Álltam a Köröndpresszó előtt egy irdatlan téridőrongyba burkoltan.
Vízióm támadt: egy megtört fényű, lestrapált galaktikus felöltőt, egy kozmoszlódent láttam lógni az űrben. Ahogy a fekete lyukak molyrágásain beljebb jutottam, egy zsörtölődő hang ütötte meg fülemet: „teringette, fékomadta.” Ekkor aztán mély levegőt vettem, és beszüntettem minden élettevékenységemet, mert eszembe jutott atyai jó barátom tanácsa: „Aki megáll az előtt, ami megismerhetetlen, az elérte.”
- Kultúra [6]