Skip to main content

Mehr Lift!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
– a jogász, két filozófus, a fordító, az esztéta és a szövegük –


Vice János híres és több ízben recenzált (ceterum recenseo) szövegét kapták meg a fent említett szakemberek újabb elemzésre. „A kedvelt mű témája szerényen szólva maga a kapcsolat élet és világ között” – állítja az egyik alapos elemző, az esztéta, míg a másik, a jogász kikezdhetetlenül bizonyítja a szövegben foglalt jogi regulációk szükségességét, annak ellenére, hogy néhány pontját problémásnak tartja. Az analízis tárgya nem más, mint a „hogyan használjuk a liftet?” összefoglaló címmel illethető remek szövegkompozíció, vagy hivatalosabb nevén: az „Utasítás a tológomb-vezérlésű felvonók használatához”. Az ellenzéki politikus (-filozófus) természetszerűleg másképp közelíti meg bírálata tárgyát, történetesen úgy, mintha ez a saját műve lenne, s a kormánypárt egyik lapjának erről szóló kritikáját olvassa fel. A kritikus legsúlyosabb kifogása az, hogy ilyen, a dolgok rendszerszerű működésében nem hívő, túlracionalizált szöveg csak egy ellenzéki politikus agyában születhet, aki vézna karjaival a magyar valóságot nem képes a földre szegezni, aki nem hiszi, hogy nemzetünk felvonókészüléke épp odáig szaladjon, ameddig annak szaladnia kell, aki el tudja képzelni, hogy a felvonó a tológomb benyomására nem indul el (miért ne indulna el? – teszi fel joggal a kritikus a kérdést), aki szerint lehetséges, hogy bizonyos tettek céltalannak bizonyulnak (pl. a felvonó fülkeajtajának becsukása), aki vészhelyzetben távozásra bírná nemzetünk utasait, s aki nem rest előhozakodni olyan okokkal, melyek következtében a felvonószekrény lefelé vagy felfelé túlszalad, s így kizárólagosan a végkapcsoló lesz képes a gépet a határállomás után leállítani. Ilyen ok, állapítja meg a kritikus, egyes-egyedül maga a szerző lehet. E zord, ámde pontos állítás után a szöveg a fordító bonckése alá kerül. A fordító örömmel állapítja meg, hogy eme, az Apokalipszis szellemében született mű milyen nagyszerű átültetőre talált. A mű eredetijeként „Le pendule de Hugo” (A Hugó-inga) c. remekművet jelöli meg, s a magyarítást egyenesen Károli Gáspár fordítókolléga teljesítményével rokonítja. Lelkesen üdvözli a fordításban található számtalan és mindig találóan elhelyezett szinonimákat, a felvonó, kabin, fülkeszekrény, lift és járószekrény szavak precíz használatát. A „fényképes igazolvány” szerkezet őt is, mint a szöveg bármely elemzőjét, lázba hozza. (Érthető az elemzők fáradozása: ez a mű egyik legérzékenyebb része.) Szerinte csak az istenség által kiállított személy, lett légyen az az angyalok karának bármely tagja, kerub avagy szeráf, rendelkezhet ezzel. Végül határállomásnak nevezi a fordítást, mérföldkőnek az irodalomban. Az esztéta is kiemelkedő eseményként üdvözli a mű megszületését. „Ama tőrök” (Analyse sur rien) c. dolgozatában a szöveget összefüggéseiben vizsgálja, nem mellőzi a szövegkörnyezetet sem, magát a liftet, a borítót, a liftajtót, és az impresszum önálló jellegére is utal. Súlyozottan felhívja a figyelmet az alkotás egyik legmegrázóbb mondatára, miszerint a védősodronyt kifeszíteni nem lehet, de nem is szabad. Érzésem szerint az utolsó elemzést előzte meg a legkörültekintőbb vizsgálat, ugyanis itt a kutató (a másik filozófus) rettenthetetlen precizitással és szaktudása mindenoldalú felvonultatásával bizonyítja, hogy a szöveg első elemzői nem a jelen levő tudósemberek, hanem jóval korábbról a már említett Vice János, aki 1943 óta nem kevesebb, mint öt alkalommal recenzálta a szóban forgó művet. Vice a forró kását sosem kerülgette. A metsző elméjű recenzens a különböző korokban különböző szerzők tollából született tanulmányokban mindig megtalálta a közös pontokat, bebizonyította, hogy a művek alapja mindig ugyanaz az „Utasítás a tológomb-vezérlésű” címen ismertté lett alaptanulmány. A szerzők viselhették a Hans Hausmeister, a Jacques Élevé, az Ivan Vahtyor, a Georg Schulmeister vagy a Giovanni della Casa nevet, ez Vicét nem zavarta meg. Szövegszerűen bizonyította az egyezéseket, nagy hangsúlyt fektetett az összecsengő mondatok bemutatására (pl. „csak arcképes igazolvánnyal ellátott személy”). Vice legelső recenzióját a Nemzetközi Könyvszemlében olvashatjuk, míg a legutóbbit, az 1991-est, a Nappali Házban „Leköteleződés és ájulat” címmel. Ez utóbbiból csak egy részt idéznék: „A modernitásnak vége. A köteleket el kell vágni. Bújjunk ki bátran a kocsikból. Feszítsük ki a védősodronyt. És törjük ki az üvegeket.” Mehr Lift! – zárja Vice János a recenziót és a filozófus Vice műveinek bemutatását. A tv-recenzens pedig döbbenten jegyzi meg, hogy ötven percet a tévé előtt ülve igencsak jól érezte magát, még elmondja, hogy mindez a BUKSZ-esten történt, Soros a Merlinben, november 7-én, szerette volna megnézni a második részt is, de nov. 14-én a labdát rúgták a kiírástól eltérően, akik viszont ezen az esten rugdosták a szegény liftszabályzatot, azok: Sárközi Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Barna Imre, Balassa Péter és Kisbali László. Nem illendő a műsorvezetőről sem elfelejtkezni, már csak azért sem, mert mindvégig valóban átvezette a szövegeket, s igen szellemesen tette ezt – Nádasdy Ádám személyében. S ha már ilyen revüszerűen sikerült ez a bemutatás, kövesse és fejezze be a műsorvezető búcsúja: See you later elevator! – magyarán: ilyen műsorokat jó volna látni még.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon