Skip to main content

Napütötte sáv

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Vachter János fotói elé

Vachter János az Igazgyöngyöt keresve képeket hozott haza.<--break->

Gyerekeket ábrázoló képeket és a belső képeiket.

Képeket intim tereikből, azokból a terekből, amelyeket ők őriznek, ők visznek el magukkal, ha el tudnak valaha jutni majd valameddig, valahová.

Vachter először az iskolájukba ment – fogalmazzunk visszafogottan –, az ős-Paradicsomba, egy olyan suliba, amilyen minden gyereknek alanyi jogon járna. Ahol a gyereket figyelem veszi körül, ahol ő a diadalmas hős, ahol legyőzheti sárkányait, ahol szabadságában áll azzá lenni, aki.

Ahol nem nevetséges szabályok kötik az órákat.

Ahol aki alkot, szabad.

Ezután a fotóst erős kíváncsisága elvitte a gyerekek otthonaiba. Kies helyekre. Rendmániás háztartásokba illő, télire eltett csemegék mögött ott áll lesben a romlás. Az asszony a teremtett rend elé áll, ott fotózkodik, de bármilyen gigászi rendet teremtene, nem tudná eltakarni a háttérben a sebet kapott falat.

Hűvös reménytelenségben nagy-magyarországos óra mutatja az időt a falon. Nagyon kicsike benne a mostani Magyarország. Ahogy nagyon kicsike a mostani Magyarországban Told, a legtöbb kép helyszíne.

Egyes toldiak konok büszkeséggel vallják, hogy a szegénység toplistásai. Toldról is sok gyerek kerül az Igazgyöngybe, hogy ott alkothasson, lehessen saját meséje, hogy egy kicsit saját maga lehessen. Az Igazgyöngy meséhez segíti a gyerekeket és a valóság könnyebb elviseléséhez a szüleiket.

Ezt a konok büszkeséget merítette fénybe Vachter János. Színessé tette a szegénység fotóit, erősen komponálta őket, sokszor a gyerekrajzok színvilágához igazította a fotókat. Minden bizonnyal ilyen képet akarnának mutatni magukról és – fogalmazzunk erős túlzással – otthonaikról az Igazgyöngybe járó toldi gyerekek, ahogy a kiállítás másik felében, a saját rajzaikban is többnyire erős, vidám színekkel dolgoznak.

Azt mutatják, hogy akármilyen szegénységben, de egy keskeny, napütötte sávban élnek. Mert a közelükben áll és kiáll mellettük egy iskola. Ahol figyelnek rájuk, így – legalábbis e pillanatban még – van némi reményük arra, hogy jövőjük lehessen.

Semmiképp nem szebb, de nem is feltétlen szép. Csak így egyszerűen: jövő.

Elhangzott a Hovatovább Fesztivál fotókiállításának bevezetőjeként.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon