bori

Nyomtatóbarát változat

A Védtelen ártatlanságot 1942-ben, a német megszállás alatt forgatták, majd a háború után gondosan kitörölték a jugoszláviai katalógusokból. Dusan Makavejevnek meg kellett találnia, hogy mint objet trouvét használhassa föl 1968-as, hasoncímű filmjében.

Képzeljünk el egy apró termetű és gyermeki lelkű erőművészt, a nép egyszerű és romlatlan fiát, aki a saját nagyságának megszállott küldetéstudatával gyakorolja a mesterségét. Mosolyogtatóan rafinált és véresen veszélyes kunsztokat agyal ki és mutat be nagy tömegek előtt, s amikor betiltják az efféle spektákulumokat – a megszállók nem kedvelik a csoportosulást –, illegálisan filmet forgat magáról. A szövegkönyv: „szerelem, szegény árva, szép akrobata, borzasztó mostoha, veszekedés, rendőrség, igazság, happy end” – épp ez látható a vásznon, alig valamivel kidolgozottabban. A bumfordi melodráma csak füst, esetleg ürügy a rettenthetetlen hős (maga)mutogatására, a játszó személyek fő szerepe, hogy mélyen a szemünkbe nézve és szégyentelenül és túláradón dicsérjék Dragoljub Alekszicset, a zseniális művészt, a legerősebb férfit, a legjobb embert. Alekszics melodrámát kerít mutatványai köré, Makavejev világtörténelmi burleszket vág be az ősfilm jelenetei közé (német háborús propaganda, híradó- és dokumentumfölvételek, a hajdani stáb visszaemlékezései, a korosodó, valamelyik nagy ugrásába belerokkant csillag életmeséi). Ilyen földhözragadt anyagokból, ready made-ekből áll össze ez a megindítóan nevetséges és halálosan komolytalan film. Makavejev szokatlanul tartózkodó. Elsüt ugyan egy-két erősebb képi viccet, szemmel látható gyönyörűséggel színez bele a fekete-fehérbe, Alekszics fegyvertényeit frivolan ellenpontozza Hitler háborús kunsztjaival, és nem mulaszt el utalni a kor másik két erős emberére (Sztálinra és a fess marsallra) sem. A buta és hiú akrobata persze ügyet sem vet a történelemre. Komikus alak, azt sem veszi észre, hogy a korszerű erőművészetben nem saját bőrét viszi vásárra, nem saját fogát hagyja ott az ember.

A háború után szigorú tisztogatás kezdődik, igazoló bizottságok, kollaboráns perek. Alekszicset is megvádolják – épp a megszállás alatt forgatott film keveri gyanúba. De még a zord politikai bíró is védtelen ekkora ártatlansággal szemben. Még az önfeledten röhögő mozinéző is védtelen e huszadik századi Kaspar Hauser naivsága, vasfűzője és lelkierő-gyakorlatai láttán. Még a kaján Makavejev is fejet hajt. Tárgyat keresett, és közben alanyt talált: a legkisebb fiút, akit egyenesen a meséből szalajtottak ebbe a mi rohadt korunkba, melyben győzni már nem, legfeljebb túlélni lehet.

• Rábeszélő