Skip to main content

Villanás a víz felett

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


Wim Wenders filmje súlyos határsértés. Tisztelt mestere, öreg barátja rákos, nagybeteg volt már akkor is, amikor 1977-ben Az amerikai barátban eljátszotta a képhamisító szerepét. Most 1979 van, Wenders a Hammetten dolgozik Amerikában, Nick Ray haldoklik, és beleegyezett, hogy „a német barát” filmre vegye halálhoz vezető útját.

Nicholas Ray az ötvenes évek rendezője, Hollywoodban készítette nagyon amerikai, de kevéssé hollywoodi mesterműveit, a Johnny Guitart, az Ok nélkül lázadót, a Veszélyes alapont (vagyis Borotvaélent), a Fehér árnyakat. Az Ok nélkül lázadó Haragban a világgal címen ment nálunk, ami kétségtelenül jobban hangzik, de hiányzik belőle a kulcsszó: a lázadó. „Rebel”, így nevezte magát a James Dean játszotta hős beszédét, öltözködését, magatartásmintáját követő fiatalság. De igaz ez megfordítva is: Nick Ray filmje a világ első ifjúsági szubkultúrájának kiáltványát fogalmazta meg.

Ray a hatvanas években hátat fordított Hollywoodnak, és Európába, Németországba költözött. Filmjeinek hatása kimutathatóan jelen van a korai Wenders-művekben, de szorosabb barátság csak Az amerikai barátban végzett közös munka során alakul ki köztük. Most is együtt dolgoznak a Villanás a víz feletten, forgatókönyvet írnak, Nick eljátssza az előre megbeszélt jeleneteket, de beleszól a beállítások, a felvétel módjába is. Közben vitatkozik, beszélget Wendersszel és a stábbal, éli a maga mindennapi életét – amennyiben egy halálos beteg ember lepusztulását, a vég felé tartó utolsó napjait hétköznapoknak lehet nevezni. Az eredeti film – a megírt, kitervelt – egyszer csak megszakad. Nick nem tud és nem is akar tovább játszani. Haldoklik. Elege lesz a forgatásból, elege Wim Wendersből. Végül egyedül hal meg. Német barátja sem filmesként,  sem embertársként nincs mellette, a Piszkos ügyet forgatja valami sivatagban.

Azóta is néma vita folyik arról, megengedhető, tisztességes dolgot művelt-e Wenders. Csak tabut sértett, vagy Nicholas Ray emberi méltóságát, a halál szentségét? Szabad-e művet csinálni valaki halálából? Igen vagy nem?

Igen és nem. A Villanás a víz felett nem sikerült és nem függetlenül az erkölcsi kérdésektől. A film emberi, művészi kudarc – és e kudarc őszinte megvallása. (Valami hasonlónak lehetünk majd tanúi A dolgok állásában is.) Nem sikerült meghódítania az ismeretlen tartományt, meg kellett hátrálnia a halál elől. De amíg ez lehetséges volt, addig ott állt barátja mellett, és segített neki elviselni a végre várakozás végtelen napjait. Míg aztán nem maradt más hátra, mint becsületesen beismerni: nem mutatható meg, milyen az, meghalni, nem jutottam semmire, nem tudok semmit. És benne hagyni, hogy Nick Ray elzavar a halálos ágya mellől, filmre venni a hamvakat piros dzsunkáról a folyóba szóró látványos gesztus ürességét, a poharazó, locsogó társaságot, azt, hogy az élők nem tudnak mit kezdeni a halállal. Hogy tehetetlen ripőkök vagyunk.










Megjelent: Beszélő hetilap, 2. szám, Évfolyam 7, Szám 2


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon