Vice János híres és több ízben recenzált (ceterum recenseo) szövegét kapták meg a fent említett szakemberek újabb elemzésre. „A kedvelt mű témája szerényen szólva maga a kapcsolat élet és világ között” – állítja az egyik alapos elemző, az esztéta, míg a másik, a jogász kikezdhetetlenül bizonyítja a szövegben foglalt jogi regulációk szükségességét, annak ellenére, hogy néhány pontját problémásnak tartja. Az analízis tárgya nem más, mint a „hogyan használjuk a liftet?” összefoglaló címmel illethető remek szövegkompozíció, vagy hivatalosabb nevén: az „Utasítás a tológomb-vezérlésű felvonók használatához”. Az ellenzéki politikus (-filozófus) természetszerűleg másképp közelíti meg bírálata tárgyát, történetesen úgy, mintha ez a saját műve lenne, s a kormánypárt egyik lapjának erről szóló kritikáját olvassa fel. A kritikus legsúlyosabb kifogása az, hogy ilyen, a dolgok rendszerszerű működésében nem hívő, túlracionalizált szöveg csak egy ellenzéki politikus agyában születhet, aki vézna karjaival a magyar valóságot nem képes a földre szegezni, aki nem hiszi, hogy nemzetünk felvonókészüléke épp odáig szaladjon, ameddig annak szaladnia kell, aki el tudja képzelni, hogy a felvonó a tológomb benyomására nem indul el (miért ne indulna el? – teszi fel joggal a kritikus a kérdést), aki szerint lehetséges, hogy bizonyos tettek céltalannak bizonyulnak (pl. a felvonó fülkeajtajának becsukása), aki vészhelyzetben távozásra bírná nemzetünk utasait, s aki nem rest előhozakodni olyan okokkal, melyek következtében a felvonószekrény lefelé vagy felfelé túlszalad, s így kizárólagosan a végkapcsoló lesz képes a gépet a határállomás után leállítani. Ilyen ok, állapítja meg a kritikus, egyes-egyedül maga a szerző lehet. E zord, ámde pontos állítás után a szöveg a fordító bonckése alá kerül. A fordító örömmel állapítja meg, hogy eme, az Apokalipszis szellemében született mű milyen nagyszerű átültetőre talált. A mű eredetijeként „Le pendule de Hugo” (A Hugó-inga) c. remekművet jelöli meg, s a magyarítást egyenesen Károli Gáspár fordítókolléga teljesítményével rokonítja. Lelkesen üdvözli a fordításban található számtalan és mindig találóan elhelyezett szinonimákat, a felvonó, kabin, fülkeszekrény, lift és járószekrény szavak precíz használatát. A „fényképes igazolvány” szerkezet őt is, mint a szöveg bármely elemzőjét, lázba hozza. (Érthető az elemzők fáradozása: ez a mű egyik legérzékenyebb része.) Szerinte csak az istenség által kiállított személy, lett légyen az az angyalok karának bármely tagja, kerub avagy szeráf, rendelkezhet ezzel. Végül határállomásnak nevezi a fordítást, mérföldkőnek az irodalomban. Az esztéta is kiemelkedő eseményként üdvözli a mű megszületését. „Ama tőrök” (Analyse sur rien) c. dolgozatában a szöveget összefüggéseiben vizsgálja, nem mellőzi a szövegkörnyezetet sem, magát a liftet, a borítót, a liftajtót, és az impresszum önálló jellegére is utal. Súlyozottan felhívja a figyelmet az alkotás egyik legmegrázóbb mondatára, miszerint a védősodronyt kifeszíteni nem lehet, de nem is szabad. Érzésem szerint az utolsó elemzést előzte meg a legkörültekintőbb vizsgálat, ugyanis itt a kutató (a másik filozófus) rettenthetetlen precizitással és szaktudása mindenoldalú felvonultatásával bizonyítja, hogy a szöveg első elemzői nem a jelen levő tudósemberek, hanem jóval korábbról a már említett Vice János, aki 1943 óta nem kevesebb, mint öt alkalommal recenzálta a szóban forgó művet. Vice a forró kását sosem kerülgette. A metsző elméjű recenzens a különböző korokban különböző szerzők tollából született tanulmányokban mindig megtalálta a közös pontokat, bebizonyította, hogy a művek alapja mindig ugyanaz az „Utasítás a tológomb-vezérlésű” címen ismertté lett alaptanulmány. A szerzők viselhették a Hans Hausmeister, a Jacques Élevé, az Ivan Vahtyor, a Georg Schulmeister vagy a Giovanni della Casa nevet, ez Vicét nem zavarta meg. Szövegszerűen bizonyította az egyezéseket, nagy hangsúlyt fektetett az összecsengő mondatok bemutatására (pl. „csak arcképes igazolvánnyal ellátott személy”). Vice legelső recenzióját a Nemzetközi Könyvszemlében olvashatjuk, míg a legutóbbit, az 1991-est, a Nappali Házban „Leköteleződés és ájulat” címmel. Ez utóbbiból csak egy részt idéznék: „A modernitásnak vége. A köteleket el kell vágni. Bújjunk ki bátran a kocsikból. Feszítsük ki a védősodronyt. És törjük ki az üvegeket.” Mehr Lift! – zárja Vice János a recenziót és a filozófus Vice műveinek bemutatását. A tv-recenzens pedig döbbenten jegyzi meg, hogy ötven percet a tévé előtt ülve igencsak jól érezte magát, még elmondja, hogy mindez a BUKSZ-esten történt, Soros a Merlinben, november 7-én, szerette volna megnézni a második részt is, de nov. 14-én a labdát rúgták a kiírástól eltérően, akik viszont ezen az esten rugdosták a szegény liftszabályzatot, azok: Sárközi Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Barna Imre, Balassa Péter és Kisbali László. Nem illendő a műsorvezetőről sem elfelejtkezni, már csak azért sem, mert mindvégig valóban átvezette a szövegeket, s igen szellemesen tette ezt – Nádasdy Ádám személyében. S ha már ilyen revüszerűen sikerült ez a bemutatás, kövesse és fejezze be a műsorvezető búcsúja: See you later elevator! – magyarán: ilyen műsorokat jó volna látni még.
- Kultúra [6]