Végül igen eredeti megoldást választottak: mind a miniszterelnököt, mind a miniszterek csaknem felét „független” technokraták közül válogatták. Az eljárás heves tiltakozásra késztette az ellenzéki pártokat – nem véletlenül.
Bálványból bűnbak
De lássuk az előzményeket. Bár az ország forradalom utáni presztízsének elherdálásában, a reform késleltetésében, a gazdaság tönkretételében az előző kormánypárt, a Nemzeti Megmentési Front mindkét szárnya egyaránt részes volt, ennek ellenére a választások előtti hónapokban Iliescu elnök pártja el tudta érni, hogy a teljes felelősséget a párt reformszárnyára, a Petre Roman vezette technokratákra „testálják át”. Miután az egykori miniszterelnököt, a külföld és a nők bálványát, „alulról” jövő (dorongos-fejszés bányamunkások által képviselt) nyomásra sikerült lemondatni, a továbbiakban a román politikai élet minden baklövését a hatalomból eltávolított (egyébként sem fajtiszta) volt miniszterelnök nyakába varrhatták. Petre Roman akkor „kommunista összeesküvésről” beszélt, de mert hatalma csúcsán, eszközökben nem válogatva (egyebek közt az antiszemitizmust is bevetve) épp maga hajtotta végre a háttérből intézkedő elnök népszerűtlen utasításait is, a jó atyuska szerepében tetszelgő Iliescuval szemben nem lehetett esélye.
„Nem csupán a hatalmat nem szerezhette vissza, de az NMF-tagság túlnyomó részének kezdeti rokonszenvét sem sikerült megtartania.” Az adott helyzetben a reformszárny egyre inkább „radikalizálódott”, egyre inkább arra kényszerült, hogy a reform védelmezőjének szerepébe meneküljön. A Roman-hívek gyors demokratizálódására válaszul az Iliescu-szárny a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontjaként vált ki az NMF-ből, miközben azt a látszatot keltette, mintha a „kormányzó többség” szorította volna ki a hatalomból a nép sorsáért aggódó kisebbséget. Valójában persze a román politikai élet két meghatározó jelentőségű intézménye, az elnöki intézmény és a parlament továbbra is Iliescu neokommunistáinak a kezében maradt. Iliescu nem késlekedett, hogy kihasználja a helyzetet: bár alig néhány hónappal korábban az NMF-en belül Romannal szemben még alulmaradt, a választásokon elsöprő győzelmet aratott: Roman pártjának tíz százalékával szemben közel harminc százalékot szerzett. Az új kormány tagjai azonban mindkét szárnytól „függetlenek”.
Morális csőd
Nicolae Vacaroiu korábbi tervbizottsági elnök, majd banktisztviselő kormányának valódi hibája azonban még csak nem is a függetlenek nagy számában rejlik, hanem abban, hogy valami módon a kormány minden tagja a régi rendszerhez kötődik, sőt, egyik-másik miniszterjelölt mögött egyenesen botrányos múlt áll. Kivétel nélkül az összes ellenzéki párt kifogásolta a parlamenti kapcsolatokkal megbízott miniszterjelölt Vasile Mois, az egészségügyi miniszterjelölt Iulian Mincsu és az előző kormány által szakmai okokból visszaminősített Ioan Danescu belügyminiszter-jelölt személyét. Az RMDSZ külön is kifogásolta Liviu Maior tanügyi miniszter jelölését, hiszen őt – miként azt Domokos Géza egy interjúban elmondotta – „Kolozsváron úgy ismerik, mint aki nagyon közel áll a Vatra szélsőséges köreihez”.
A jelöltek szakbizottságokban zajló meghallgatását követően azonban csupán az a Vasile Mois akadt fenn a szűrőn, akiről köztudott volt, hogy a hetvenes években milicistaként két juhászt gázolt halálra, és a forradalmat követően gyanúsan nagy vagyont szerzett. A szavazás eredménye azonban az ő esetében is rendkívül szoros volt, tizennégy nem a tizenhárom igen ellenében. És ezúttal sem a halálra gázolt juhászok szava döntött. A Roman-párti Adrian Severin az Európa Tanács „egy jelentős személyiségének” levelét olvasta föl, melyben az illető arra figyelmeztette a román kormányt, hogy ha a román parlament továbbra is „ilyen egyénekkel képviselteti magát (mint Mois és mások), Románia soha nem kerülhet be az Európa Tanácsba”. Az érv hatott. De Ceausescu egykori háziorvosa, a „racionális táplálkozási programként” emlegetett kiéheztetési stratégia szellemi atyja, Iulian Mincu elnyerte az egészségügyi miniszteri bársonyszéket, és Ioan Danescu tábornagy is zöld utat kapott a belügyminiszterséghez.
A Romania Libera joggal állapította meg, hogy „a Ion Iliescu által jelölt miniszterelnök s az általa javasolt csapat tagjainak életrajzai ismét igazolják a gyanút, miszerint a román társadalomban nem a gazdaság utóbbi három év alatt bekövetkezett összeomlása a tényleges katasztrófa, hanem a morális csőd”.
„Következetesség”
A kormány sorsa azonban a szakbizottsági jóváhagyások után is bizonytalan maradt. Ahhoz ugyanis, hogy a kormány az ellenzéki ellenszavazatok dacára is parlamenti többséget kapjon, az NMDF mellett föl kellett sorakozniuk a szélsőségesen nacionalista-kommunista pártoknak is. Ezek persze szavazataikért cserébe nyilván miniszteri bársonyszékeket követeltek. Igényeiket azonban a nemzetközi elismerésre sóvárgó Iliescu nem elégíthette ki. A Nagy-Románia Párt, a Szocialista Munkapárt, az Agrárpárt, melyekről a parlamenti viták során egyértelműen kiderült, hogy csupán az NMDF előretolt osztagai, megértőnek bizonyultak. Nem így a Román Nemzeti Egységpárt, melynek elnöke szerette volna megkaparintani önmaga, illetve pártja számára a négy „nemzeti szempontból kulcsfontosságú” minisztériumot (a belügyit, az igazságügyit, a tanügyit és a kulturálisat). Úgy vélték: az elnök és a miniszterelnök-jelölt rászedte őket. Funar úr ingerülten kijelentette: „a párt semmilyen formában nem fogja támogatni a Vacaroiu-kormányt”, mivel úgymond, nem veszik számításba javaslataikat.
Nicolai Vacaroiu programbeszédet az ellenzéke közönséges mellébeszélésnek titulálta, s már-már azt lehetett hinni, hogy ez az értékelés késztette a minden racionalitástól iszonyodó egységpártiakat arra, hogy másnapra megváltoztassák álláspontjukat. A párt alelnöke azonban a szavazás után az igazi okot is elmondta. „Tárgyalásokat folytattunk” Adrian Nastaséval (Nastase a korábbi külügyminiszter, a képviselőház elnöke, az MNDF alelnöke), aki tudtunkra adta, hogy mégiscsak figyelembe veszik javaslatainkat. Vacaroiu úr is megerősítette, hogy szempontjainkat vizsgálat tárgyává tették, és – ami nagyon fontos! – új kormányprogramot dolgoznak ki.”
Hogy Nastase, illetve Vacaroiu úr mit ígérhet az egységpárt képviselőinek, az az NMDF-színekben fellépő Liviu Maior kulturális miniszter – összetéveszthetetlen Vatra-zsargonban megfogalmazott – nyilatkozataiból világosan kiderül: újabb megfélemlítési kampányt indíthatnak a magyar kisebbség ellen.
Áldozati garnitúra
De Maior úr magyarellenes elképzelései is aligha megvalósíthatók, hiszen a kormánynak előreláthatóan túlságosan is nagy gondot okoz majd a tél ahhoz, hogy újabb tanügyi szélmalomharcokkal fordítsa maga ellen a nagyvilágot. Corneliu Coposu, a Demokratikus Konvenció elnöke úgy véli: „Az új kormány semmiképpen sem lehet hosszú életű, áldozati garnitúráról van szó, melynek gyakorlatilag megoldhatatlan nehézségekkel kell szembenéznie. Azt, hogy az új kormány megéri-e a húsvétot, nemigen tudom, de az újévig bizonyosan kihúzhatja.”
A lelépő miniszterelnök, Stolojan úr, az USA-ba való elutazása előtt, ahol a Világbank fogja majd alkalmazni, azt nyilatkozta: „Vacaroiu kitűnő ember, nagyszerű munkabírása, helyzetfelmérő képessége van…” A tévénézők zöme mégis úgy vélte: Stolojan úr helyzetfelmérési képessége az igazi…
(Sepsiszentgyörgy)
- Külföld [6]