Való igaz, hogy a Számvevőszék elnökének vannak nehezen elfogadható titkosítási hajlamai. (Erről lásd például „A katonai alsónadrágokat is titkosították” címmel megjelent interjút, Beszélő, 1992, 16. szám). Az ÁSZ megalakulása óta az egyik legfontosabb s vissza-visszatérő munkája a vízlépcső körüli elszámolások vizsgálata volt. Ezeket a jelentéseket tudomásom szerint sohasem titkosították. (Persze ez nem jelenti, hogy nem süllyesztettek el már eleve számos dokumentumot.)
A jelentések „Szigorúan titkos” minősítésű kormányzati anyagokat is elemeznek. Egyik legfontosabb, politikai jelentőségű tanulságuk az volt, hogy a vízlépcső ellenzői nem túlozták el a vízlépcső végleges megépítésének gazdasági terheit. A beruházással kapcsolatos egyik legaljasabb hazugság az volt, hogy a vízlépcső például az osztrák hitel visszafizetésének terheit is „kitermeli”. Pedig a vízlépcső pártolói tudták, hogy a költségvetésnek kell megfizetnie az Ausztriába törlesztésként szállítandó villamos energiát. Ezt igazolta a Számvevőszék is.
A vízlépcsővel kapcsolatos legfontosabb adatokat 1988–89-ben a Világgazdaság című napilap is közölte, a titkosításnak már csak amiatt sem lett volna sok értelme.
Nem minősítették zárt anyagnak az állami költségvetés 1990 végén fönnálló adósságáról készített, 1992. májusban elkészült ÁSZ-jelentést sem, amely egyebek között a vízlépcső gazdasági terheit elemzi. (Ha a továbbiakban a cikkben az államadósság kifejezést használjuk, a költségvetés adósságát értjük alatta.) Ennek a jelentésnek a titkosításáról sem az ÁSZ elnöki titkársága, sem a parlament költségvetési bizottságának, sem a számvevőszéki bizottságának elnöke nem tudott. A jelentéshez bármely újságíró hozzáférhetett a parlamentben, akit érdekelt.
Az ÁSZ-jelentés bevezetőjében leszögezték, hogy „az államadósság jogszabályi és döntési háttere, környezete a vártnál is nagyobb munkaráfordítással és időigénnyel volt feltárható, tekintettel a szélsőséges esetben 1968–90-ig tartó időhorizontra, a rendkívül sok »Titkos« és »Szigorúan Titkos« dokumentumra. A vizsgálat egyik származékos eredménye, hogy – ahol indokolt volt – a vizsgált szervek folyamatosan intézkedtek a »Titkos«, illetve »Szigorúan Titkos« minősítés megszüntetésére.”
A jelentéshez fűzött MNB-véleményben olvasható, hogy a téma nagyon fontos, s hogy az „várhatóan nagy publicitást kap”. Nem kapott. Pedig az ÁSZ szerint, még ha az államadósság körét leszűkítve vizsgálják is, az 1990 végén fönnálló tartozás a legoptimistább számítások szerint is évi 80 és 134 milliárd forint közötti terhet jelent 2000-ig. Az alábbiakban a jelentés néhány fontosabb megállapítását ismertetjük. (A vízlépcsővel kapcsolatos adatokról már többször írtunk, ezért arra most kevéssé térünk ki.)
A Számvevőszék az idézett jelentésben az 1990 végén fönnálló belső államadósságot vizsgálta. Ugyanazt, amelyet az 1991-es költségvetésről hozott 1990. évi CIV. törvény is meghatározott. Az ÁSZ tehát evvel a törvénnyel vetette össze saját eredményeit.
Az adósság keletkezése, pontosabban „kezelési módja” különbözik az IMF-hez való csatlakozás (1981) előtt és után. A hetvenes években a költségvetés deficitjét csak kisebb mértékben finanszírozták nyilvános (piaci) hitelfelvétellel. A hiány nagyobb részét jegybanki hitellel fedezték, és ezt bevételként tüntették föl. „1968 és 1983 között a költségvetés hitelfelvételeinek 91,1 százalékát, 366,7 milliárd forintot bevételként számoltak el, azaz annyival kevesebb költségvetési hiányt mutattak be az Országgyűlésnek és a nyilvánosságnak.”
Az 1981 előtti hitelek miatt fönnálló adósságállomány – az eseti megállapodásokon alapuló törlesztések és egyéb korrekciók után – több mint 281 milliárd forint volt 1990 végén. Ugyanekkor az 1981 utáni, hiányt finanszírozó hitelek állománya a törlesztések után 161,4 milliárdot tett ki.
Több címen is keletkezett államadósság a nagyvállalatoknak folyósított támogatások miatt. Például hét vállalat (Lenin Kohászati Művek, Ózdi Kohászati Üzemek, Magyar Alumíniumipari Tröszt, Tungsram, Hajdúsági Cukorgyár, Ganz-Mávag, Szekszárdi Húsipari Vállalat) tartozásainak átvállalása miatt 20,5 milliárd adósság keletkezett. A vállalatok pénzügyi nehézségeit két ízben is úgynevezett „forgóalap-rendezéssel” enyhítették. 1967-ben összesen 44,2 milliárd forinttal segítettek ki 1500 vállalatot, de ennek volt fedezete, és nem növelte az államadósságot. Nem nagyon tudni viszont, mi történt az 1968-as gazdasági reform után, 1971-ben végrehajtott újabb forgóalap-rendezésnél: 337 millió forint nyomát megtalálta a Számvevőszék, 23 milliárdét (!) nem. S ebből 22 milliárd az 1990-ben fennálló államadósságok között szerepel.
A kereskedelmi bankok és biztosítók átszervezése is igényelt egy kis pénzt. A költségvetés emiatt 11,5 milliárdos hitelt vett föl, amiből még 5,7 milliárd törlesztendő az 1990 végi állapot szerint. Kibocsátottak ugyanerre a célra 9 milliárd forintnyi kötvényt is, de 1990 végéig nem vásároltak még vissza 4,5 milliárdot, ezzel is gyarapítva az államadósságot. (Ezt a tételt a táblázatok a kibocsátott értékpapírok miatti adósságok között szerepeltetik.)
A különböző nemzetközi pénzintézetek alaptőke-hozzájárulása miatt 6,1 milliárd adóssággal zárták az elmúlt évtizedet. Az ÁSZ azért számol kevesebbet, mint amennyit az említett törvény szerint kellene, mert figyelembe veszi többek között a volt KGST-pénzintézetek visszatérítéseit is.
Az egyik legnehezebben az látható át, hová lettek a kormányhitelek és a magyar állam által felvett világbanki hitelek miatt keletkezett adósságok. A világbanki hiteleket az állam tovább kölcsönözte, így azok egy része mögött belföldi, vállalati adós áll. A jelentésben nincs szó arról, hogy ennek várhatóan mekkora részét törlesztik majd a vállalatok. Ezen a címen 24 milliárdos adósságot mutattak ki, ami – a jelentés szerint – csupán abból adódik, hogy e hitelek árfolyamkockázatát nem a vállalatok, hanem a Magyar Nemzeti Bank vállalta.
De az államadósság nem tartalmazza azt a 200 millió dolláros ipari szerkezetátalakítási hitelt, ami „…a folyó importot finanszírozta. Ezt a belföldi felhasználók már megfizették, azaz a belföldi felhasználóktól előbb térült meg, mint ahogy a Világbank részére a költségvetés fizetési kötelezettsége fennáll. A törlesztési kötelezettség 1994-ben kezdődik, és 2003-ig évente 20 millió dollárral növeli az adósságszolgálatot.” (Ezt az ÁSZ táblái sem tartalmazzák!)
Az 1990. évi CIV. törvényben az ÁSZ szerint nem sikerült elég árnyaltan foglalkozni más, nem belföldi tulajdonosokkal fennálló államadóssággal sem. Ebből a fajtából csak 8,4 milliárdot vallottak be, kimaradt viszont (1990-es árfolyamon számolva) 29 milliárdnyi EGK-hitel, amit nem az MNB, hanem a Magyar Állam vett föl az ország devizatartalékainak föltöltésére.
1982-től kezdve a költségvetési deficit egy részét értékpapírok kibocsátásával fedezték. Az ÁSZ itt 32,2 milliárdnyi törlesztenivalót talált, valamivel kevesebbet, mint amennyi a törvényben szerepel.
A költségvetési adósságra talán legjobban a vízlépcső körüli ügyek irányították rá a figyelmet. A vízlépcső is azok közé a beruházások közé tartozott, amelyeket a folyó költségvetésen kívül (az Állami Fejlesztési Intézeten keresztül), de a büdzsé terhére finanszíroztak, és amelyek mögött nincs fedezet. A jamburgi beruházást viszont, amely után energiahordozót kapunk, követeléssel fedezett állománynak tekintik. Ilyen szétválasztásra más esetekben – mint például a szénbányák szanálása és egyéb vállalati csődök miatt keletkezett államadósság – az ÁSZ nem volt képes. A jelentés e ponton meglehetősen bizonytalan, de azért semmiképpen nem olyan nagyvonalú, mint a sokat emlegetett törvény. Az ÁSZ szerint nem 17,2 milliárdot kell elengedni a vállalati adósságszolgálatból, mint a törvény írja, hanem csak 2,8-at.
Egy másik, 3,5 milliárdnyi költségvetési adósság annak tudható be, hogy az Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) részesedést szerzett különböző vállalkozásokban. A törvény nem rendeli el ezek visszafizetését, mert formailag nem történt hitelnyújtás. Az ÁSZ azonban – bár nem indokolja, meg, hogy miért – az államadósság között, tehát a törlesztendő tételek között szerepelteti. Hogy kik lennének az adósok? Egy rövid fölsorolás: Kempinski Hotel 100 millió forint, Autokonszern-Suzuki 300 millió, INTERMOS 150 millió, Thermál Hotel 120 millió, Multinova Kft. 40 millió. Mindent összevetve az ÁFI-n keresztül keletkezett hitel a Számvevőszék nyilvántartása szerint 1990 végén 259,5 milliárdra rúgott.
A költségvetési adósság legnagyobb tétele a forint hivatalos leértékeléséből származik, 1990 végén 519 milliárd forint. (Azóta természetesen tovább nőtt.) A rendszeres forintleértékelés azért növelte az államadósságot, mert hatását a pénzügyi rendszer nem volt képes áthárítani a hitelfölvevőkre – állapítja meg a jelentés. A költségvetést akkor éri veszteség, ha az MNB külföldi törlesztései meghaladják a hitelfelvételeket. Ezt az adósságot nulla százalékos kamattal tartják nyilván.
Az 1990-es törvény szerint az államadósság után – a leértékelések tételén kívül – 9 százalékos kamat fizetendő (ezt később a jegybanki alapkamat 40 százalékára módosították). Így a költségvetés – paradox módon – ráfizet az infláció csökkenésére. Az ÁSZ által számított költségvetési adósságterhek 1991 és 2005 közé esnek. A terhek halmozódnak, „…az államadósság 69 százalékának törlesztése csak 1996-ban kezdődik”. S ez csak a minimum. Hiszen gondolnunk kell a további árfolyamváltozásokra és az újabb költségvetési deficitekre is…
Kapcsolódó cikkek
- gazdaság [7]