Mindenekelőtt sajnálattal közölnöm kell, hogy nem hallgathattam meg Levon Ter-Petroszjan elnök újévi üdvözletét és az örmény néphez intézett beszédét. Mert igaz, hogy az óév utolsó napján a jereváni főpolgármester bejelentette: az ünnep alkalmából a kormány 3 (!) napra a köztársaság minden lakosa számára biztosítja a gáz- és villanyáram-ellátást, szilveszter este fél 11-kor sötétség borult a város jó részére. Nem volt újdonság: december 23. és 30. között összesen 10 órányit égethettük a villanyt, s a lakásom hőmérséklete sohasem haladta meg a +9 fokot. A kenyeret régesrég jegyre kapjuk: a napi fejadag személyenként 250 gramm.
Ha a Rekordok könyve a blokádok túlélését is számon tartaná, mi egész biztosan elsők közt lennénk: immár két éve egymást éri a gáz-, elektromosság- és élelmiszerblokád. A Nyugatról érkező humanitárius segély végképp szétzilálta az amúgy is működésképtelen köztársasági vezetést: az új vezetők közti civódás legfőbb tárgya most az amerikai cigaretta, a márkás ital s a csinosan becsomagolt gépsonka.
„A birodalom vértanúi”
A radikális parlamenti ellenzék semmit sem tehet: a kormányon lévő párt és a „rózsaszínűeknek” nevezett neokommunisták nem hagyják, hogy az új, 1994-es választásokig valamelyest is megváltozzon a jelenlegi status quo. Az egyetlen hivatkozási alapjuk: a nép maga választotta azt az utat, amit most függetlenségnek neveznek, maga választotta a parlamentet, maga választotta az elnökét. Valóban így történt: a „nép” 83 százaléka rájuk, Ter-Petroszjanra és kompániájára szavazott. Ám akkor még nem sejthették, hogy az Örmény Össznemzeti Mozgalmat hatalomra juttatva kis és nagy diktátorokat vesznek nyakukba. A struktúrák az előző rezsimhez képest változatlanok maradtak, egyetlen apró mozzanat kivételével: most már végképp nem működtek. Tombol az anarchia.
Pedig ez a kormány 1990-ben az egész volt Szovjetunió legnagyobb legitimitással rendelkező kormányaként indult: a köztársasági elnök, a parlamenti elnök, a honvédelmi, a belügyminiszter, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, a tévé- és rádióelnök mind-mind egykori politikai foglyok voltak. Igaz, börtönben mindössze hat hónapot ültek, a „birodalom vértanúja” címre akkor is rászolgáltak.
Az örmény parlamenti ellenzék egy része új választásokat sürget. A szabadságszeretetben oly élenjáró Litvánia példájára hivatkoznak: az ország „csak” meleg víz nélkül maradt, mégis egy pillanat alatt megbuktatta Landsbergist, akiről pedig az egész világ úgy tudta: nagy demokrata. Nálunk persze nem jönne be a „litván variáns” – mondják az előrehozott választást ellenzők. Az örmény Brazauskasok még mindig ott ülnek a húsosfazék körül.
Jegy csak Szocsiig!
Az ellenzék – a Nemzeti Önrendelkezés Egyesülete, a Kereszténydemokrata Szövetség, a Republikánus Párt, valamint a Nemzeti Szövetség – ezt a helyzetet látva minimálprogramot tűzött ki: a múlt év decemberében tartott parlamenti ülésszakon először indított összevont támadást a kormány és az elnök ellen, hogy elérjék: hívjanak össze alkotmányozó nemzetgyűlést, s adják annak kezébe az új örmény alkotmány kidolgozásának jogát. Az új alkotmány körüli, ősz óta tartó heves vitáknak ugyanis Ter-Petroszjan elnök azzal akart véget vetni, hogy személyes híveinek gyülekezetéből hozna létre alkotmánykészítő bizottságot.
Decemberben azonban még sem a kormány, sem az ellenzék nem tudta akaratát érvényesíteni. Az alkotmány ügye is, mint a legfontosabb gazdasági törvények meghozatala, ismét jó időre megfeneklett.
Ajrikjan, a fáradhatatlan radikális pártvezér és parlamenti képviselő mindennek ellenére megpróbált átpréselni legalább egy praktikus törvényjavaslatot: tiltsák meg a magas beosztású kormányférfiak emigrálását, s hogy nagy értékeket vigyenek ki az országból. A jelenlegi örmény kormány tagjai ugyanis, érezve, hogy forró a lábuk alatt a talaj, egyre lázasabban készülődnek a kivándorlásra. A volt külügyminiszter már javában Londonban él, amihez a képviselő adatai szerint több millió dollárt vett kölcsön az államkasszából. Ter-Petroszjan is bejelentette: sürgősen Franciaországba kell utaznia gyógykezelésre, hogy a börtönévek (hat évet töltött szovjet börtönökben) alatt megromlott egészségét helyreállítsa. A törvényjavaslatot persze mindössze nyolcan szavazták meg, 28-an tartózkodtak. Azonnal született egy vicc: ez a nyolc már megvette a jegyét – de csak oda, 28-an viszont üzemanyaghiány miatt csak Szocsiig tudtak jegyet szerezni…
Vezéráldozat
Ter-Petroszjan örmény elnök egyelőre persze maradt, s 1993 első hónapját azzal töltötte, hogy hatalmát még tovább koncentrálja, s hogy a fontosabb döntési jogköröket minél inkább kivegye az ellenzék állandó céltáblájául szolgáló kormány kezéből. Február 1-jén – orosz mintára? – Örményországban is megalakult a Biztonsági Tanács, ahol az elnök bejelentette: követeli Hoszrov Arutjunjan miniszterelnök lemondását, őt okolva a hatalmas gazdasági csőd miatt. Nyilvánvaló azonban: a volt pártapparatcsik feláldozása csupán az ellenzéknek tett engedmény. S az ellenzék nem is érte be ezzel.
Február 5-én, a Függetlenség terén az utóbbi két év legnagyobb tüntetésére hívta a jerevániakat: közel 100 ezer ember vonult ki. A szónokok bírálták a köztársaság vezetőit, az alkotmányozó nemzetgyűlés azonnali összehívását követelték. Mire a tüntetők az elnöki palota elé vonultak, a tömeg már 200 ezerre nőtt, s már az elnök lemondását is követelték. A tömeget leginkább az bőszítette fel, hogy Ter-Petroszjan a tüntetők delegációját az orosz küldöttekkel való tárgyalásra hivatkozva nem fogadta. Bár a radikálisok vezére, Parujr Ajrikjan bejelentette: nem készülnek arra, hogy erőszakkal magukhoz ragadják a hatalmat, az elnöki palotát őrző rendőrkordon parancsnoka a tüntetők értésére adta: bármelyik pillanatban a tömegbe lövethet…
Erőműpolitika
Örményországot azonban nemcsak hatalmi válság, súlyos szociális gondok, Hegyi Karabah ügye terheli, sőt nem is csak az, hogy gyakorlatilag permanens háborúban áll a szomszédos Azerbajdzsánnal, mindennek tetejébe súlyos ökológiai katasztrófa fenyegeti.
1988-ban a Karabah-csoporttal összefonódva induló környezetvédelmi mozgalom követelésére bezárták az egyik kulcsfontosságú vegyi üzemet, valamint a Jereván melletti atomerőművet. Most azonban az atomerőmű kérdése kulcsfontosságúvá vált: Örményország teljes egészében Oroszországra és a környezetére van utalva energiahordozók tekintetében, ám most végképp el van szigetelve a külvilágtól. Először Azerbajdzsán vette blokád alá, hermetikusan elzárva a határt, a múlt év ősze óta pedig a grúz–abház háború miatt Grúzia felől sem érkezik semmi.
A szakértők szerint azonban az atomerőmű újra megnyitása végzetes lenne. Sűrűn lakott területen helyezkedik el, alatta hatalmas föld alatti víztározó húzódik, ami elszennyeződve tovább terjesztheti a sugárfertőzött vizet. A régi szakemberek nagy része szétszéledt, az egykor üzemelő első blokkot gyakorlatilag szétlopkodták. Örményország az egész környéknél 500 méterrel magasabban fekszik, ha valami történik, még nagyobb a katasztrófa továbbterjedésének veszélye. Ter-Petroszjan elnök népszavazást tűzött ki az atomerőmű kérdésében, holott csak szakemberek dönthetnének sorsáról. Mert mi történik, ha az energiahiánytól elgyötört lakosság mégiscsak igent mond egy majdnem biztos katasztrófára?
Nem hiszek Örményország függetlenségében. S nem hiszek a többi volt szovjet köztársaság függetlenségében sem. Mert miféle függetlenségről lehet szó ott, ahol csak a bábkormányok színe változik?
(Jereván)
- Külföld [6]