A „gyerekkönyv” nem okvetlenül a Kinderbuch szolgai fordítása, és nem is feltétlenül olyan szóösszetétel, mint cigányasszony vagy a zsidószervezet (ahol az egybeírásnak sajátos íze van). Sajnos, nemigen van jobb szó; bár elemzésre érdemes lenne, hogy legalább két előfeltevés fér bele. Mintha a „könyv” valamiféle műfaj-meghatározás volna, meg hogy a gyerekeknek szükségképpen más könyv való, mint a felnőtteknek.
Benézve néhány könyvesboltba, arra voltam kíváncsi, mi a helyzet a gyerekkönyvek piacán: kiadják-e újra a klasszikusokat, vannak-e új megjelenések, és milyen ezeknek a könyveknek a külleme, illusztrációs anyaga. (A gyermekeknek szóló ismeretterjesztő irodalom dolgáról külön számolok majd be.)
Ha valakinek kétségei lennének, hogy a mese megformált mű, ha úgy tetszik, irodalmi szöveg, csak olvasson bele a négy éve megjelent és nagyon hamar el is fogyott Grimm testvérek Gyermek- és családi mesék című gyűjteményébe. Ez a nagyszerű munka Márton László és Adamik Lajos csodálatos fordításában jelent meg a Magvetőnél akkor. Manapság az új kiadók és az új mesekiadások gyalázatosan bánnak a szerzői–fordítói jogokkal, de a mesével, mint irodalmi szöveggel is. Eközben arra szoktatják az olvasót (legtöbbször persze: gyereket), hogy eszébe se jusson az, hogy a mesét valaki írta; inkább a képeket nézegesse, és ne sokat törődjön a szöveggel, legfeljebb a „sztori” vázával. Csak néhány példa: az Officina Nova nevű kiadó piacra dobta úgynevezett bűbájos rajzokkal A kis gyufaáruslány és más történetek című kötetét, amelyből nem derül ki az az apróság, hogy ki a „cover story” szerzője. A Gulliver Kiadó A csodálatos tűzszerszám című kötete átdolgozza Rab Zsuzsa fordításait. A Táltos Kiadó Grimm-meséinek nincs is fordítójuk. Ugyancsak a Táltos Kiadó adott ki egy Csipkerózsika és még 111 híres mese című kötetet, tartalomjegyzék nélkül, amelynek kolofonjából kiderül, hogy az egész kötetet, úgy, ahogy van, lefordíttatták, Csipkerózsikástul, mindenestül.
Eltekintve attól, hogy a Tulipán Kiadó újra kiadott egy tisztességes kötetnyi Andersent a régi illusztrációkkal, a szegény dán mester meséit 3 különféle kötetben is láttam szétszórva, méregdrágán, és „gazdagon illusztrálva”. Ezeknél a vékonyka és hihetetlen árú könyveknél nem sajnálták a műanyagot a külső borító anyagából, élénk színekben tobzódó, éles kontúrokkal megrajzolt egész vagy háromnegyed oldalas képek temetik maguk alá a szöveget. Az arcok pirospozsgásak, a fogacskák és a szemecskék csillognak, minden részlet pontosan kidolgozott, a tekintetekben menetrendszerűen tükröződik az olvasó által átélendő érzelem.
Mi van a többi klasszikussal? Mark Twain-től csak a Tamás úrfi léghajónt találtam (nem kell mondanom, hogy nyomába sem ér a Huckleberry Finn-nek vagy a Tom Sawyer kalandjainak), kiadták a Robinsont, ezúttal a teljes szöveget (éljen, éljen!) – de illusztrációk nélkül. Az Alice Csodaországban újra megjelent a Móra gondozásában, ugyanabban a formában, ahogyan régebben; az Alice Tükörországban még nem. Bevallom, nem egészen értem a Móra Kiadó Maugli kalandjai az őserdőben című vállalkozását; Haranghy Jenő kitűnő illusztrációival, „Fejezetek A Dzsungel Könyvéből gyermekeknek” alcímmel tették közzé az 1940-es kiadás utánnyomását. Akkor már miért nem A Dzsungel Könyve? A Nesztor Kiadó Fekete István-sorozatot indított, amelyben mindegyik híres regény és elbeszélés megjelent (a Vuk, a Lutra, a Tüskevár, a Téli berek és a többi), sőt, előbányásztak egy eddig publikálatlan történelmi regényt is. Láttam egy kötetnyi Mórát és az Egri csillagokat, a Radnóti átdolgozta Don Quijotét, viszont nincs (teljes) Gulliver. A Doktor Doolittle vagy az Emil és a detektívek és a Május 35. megszerezhetetlen, a Csodálatos Mary kötetei úgyszintén. A legújabb magyar klasszikusok sem járnak jól: Lázár Ervin, Janikovszky Éva sehol. És úgy tetszik, szalonképtelenné váltak a hajdani szocialista blokk remekebbnél remekebb mesekönyvei, a lengyel, cseh, orosz szerzők munkái.
Örök kérdés, hogy az egykor nagy sikert aratott műveket vajon ugyanabban a formában kell-e kiadni, mint annak idején. Győztes csapaton ne változtass? Vagy mégis? Általánosságban és látatlanban nem lehet válaszolni; én mindenesetre örülök neki, hogy Fazekas Anna klasszikus verses meséje, az Öreg néne őzikéje (a Ciceró Kiadó jóvoltából) az eredeti illusztrációkkal és az eredeti formátumban kapható újra, de nem bánom, hogy Devecseri Állatkerti útmutatója új Réber-rajzokkal jelent meg, a szöveg „felújításával”, a Móránál. Nem vagyok Reich Károly feltétlen híve, de Kormos István Vackora mégiscsak elválaszthatatlan Reich rajzaitól, nehéz lesz megszokni a Századvég Kiadó új produktumát. (Megengedem, hogy csak nekem nehéz – az unokáim talán éppen ehhez a kiadáshoz ragaszkodnak majd.)
A kiadók elképesztő mennyiségű új nyuszikával, macival, kutyuskával árasztják el a piacot, akik végtelenül bájosan lesik zsebóraszemük sarkából azt a pillanatot, amikor kiterjedt rokonságuk és baráti körük révén annektálhatják a gyerekszobák könyvespolcait. Óvakodjunk tőlük. Most még csak az első-második, legföljebb ötödik-hatodik kalandjuknál tartanak (mindegyik külön könyv, naná), csakhogy a terjeszkedésnek itt soha nincs vége, hacsak a kiadó csődbe nem megy. Nehéz megállni, hogy az ilyen jelenségek láttán az ember ne feketegyulásodjon el, és ne kezdjen kultúrmocsokról hörögni. Magam is csak harmadik próbálkozásra szántam rá magam, hogy levegyem a polcról a tininindzsa-teknőcök egyik kötetét. Visszatettem.
A klasszikus művek is bekerülnek ebbe a Nagy Darálóba. A Hamupipőkéből, a Hófehérkéből, a Micimackóból, a Bambiból, a Koldus és királyfiból vagy a Dzsungel könyvéből Walt Disney üzeme hasonló címmel celluloid szalagokat gyárt le („filmre álmodja őket”, ahogyan mondani szokás), aztán ugyanezzel a címmel megjelennek nyomdaipari termékek is, amelyekben a Walt Disney-rajzokat némi szöveg is kíséri. S ha mindez nem elég, vannak színezők-kifestők is, ahol a szöveg már tényleg csak egy-két könnyen befogadható mondatra korlátozódik, és ezzel a mű sorsa meg van pecsételve. (Az eredeti művek alig hozzáférhetőek: Milne Micimackója sehol, Bambinak csak a gyermekei kaphatók.)
Azért ne veszítsük el a reményt. Vannak még antikváriumok, és a rothadó Nyugat kipárolgása sem mindig mérgező. Roald Dahlnak gyors egymásutánban három regénye is megjelent, élvezetes, mulatságos könyvek. Richard Scarry nézegetni, lapozgatni való könyvei össze sem vethetőek a waltdisney-ségekkel, figurái kedvesek, és csak ritkán bájolog. Nagyiparos ő, de nem agresszív; a színvonala egyenetlen (ez vele jár a mennyiséggel), de a Tesz-vesz város például feltétlenül megérdemelne egy új kiadást. A Tesz-vesz szótár használhatóságáról korántsem vagyok meggyőződve, arról sem, hogy pontosan ki lenne találva, hogy mekkora gyerekeket „céloz meg” és miért; ezt bezzeg újra kiadták, sok helyen már féláron sem kél el. Teljesen elfogyott viszont a két első magyarországi Scarry, talán az eddigi legjobbak, a Ballábas mesék és a Meseóra.
Mit tegyen hát az, aki gyermekének (vagy magának) gyerekkönyvet szeretne? Tanácsot adni, azt hiszem, fölösleges: úgyis azt teszi, amit tud, meg amit lehet. Némi erőfeszítéssel és szerencsével rátalálhat egy elfogadható küllemű és tartalmú új kiadásra (az árról szó ne is essék), lehet bújni az antikváriumokat, be lehet cserkészni a kamaszodó gyerekek szüleit vagy turkálni lomtalanításkor. Meg várni a jobb időkre.
- Kultúra [6]