A rendőrségi törvény javaslata szerint az emberi jogok tiszteletben tartására és védelmezésére, illetőleg az emberi méltóság megóvására vonatkozó kötelezettségek deklarálása a rendőrség és az állampolgár új típusú viszonyát fejezi ki: a korábbi politikai, hatalmi típusú működésről a rendőri tevékenység közszolgálati jellegére helyezi a hangsúlyt.
Erről jutott eszembe a régi történet: Heves megye egyik városkájában esett meg állítólag, hogy a nyomozó felpofozta a szakértőt, mert az neki nem tetsző szakvéleményt szolgáltatott. A közelmúltban pedig ugyanott egy szemtanút vertek el: a kihallgatója úgy összerugdosta a cigány F. Mártont, hogy az súlyosabb sérüléseket szenvedett el annál, mint akit a vizsgált verekedés során megszúrtak – az egyik heréjét el kellett távolítani. A rendőrtisztet elbocsátották, és bíróság elé került. Kiderült, nem ez volt az egyetlen esete, mégis ártatlannak vallja magát. A példaképe azoknak az amerikai krimiknek a kemény zsaruja, aki megunva a törvények, illetőleg a bíróságok tehetetlenségét, maga szolgáltat igazságot.
Egy másik bűnügyben a nyomozók a sértettekkel bántak meglehetősen mostohán. A megyeszékhelyi cigányszervezet rendezvényén fellépő hevesi zenészekre – amikor hazafelé indultak – az autóbusz-pályaudvaron egy csapat bőrfejű támadt rá, újfasiszta, fajgyűlölő jelszavakkal. A zenészek a váróterembe menekülve elbarikádozták magukat. Szerencsére a rendfenntartó közegek még időben érkeztek, és határozottan intézkedtek, meggátolva az esetleges súlyosabb következményeket. Nevezzen bár a belügyminiszter úr engem is „túlérzékeny, liberális filantrópnak”, akkor sem értem, hogy az ezt követően bekísért sértett-tanúkat miért tartották este 10 órától másnap délelőtt 10 óráig a rendőrkapitányságon. Sajátos „védőőrizetük” csak ügyvédi közbelépésre szűnt meg. Ez idő alatt vajon miért nem engedték meg még azt sem, hogy az épületet cigarettavásárlás céljából elhagyják?
Az igazsághoz tartozik, hogy a bőrfejűek közül ugyanakkor többeket őrizetbe vettek, majd le is tartóztattak, miután már nem az első ilyen cselekedetük volt. Ügyüket ezután véleményezésre felterjesztették az ORFK-hoz. A felettes rendőri szerv hosszas töprengés után sem foglalt állást, az eljárás eközben persze állt, illetőleg annyi történt, hogy az elkövetőket szép csendben szabadon engedték…
A tárgynál maradva. Példák sokaságát lehetne említeni az olyan panaszokra: miként fenyegetik, bántalmazzák, kényszerítik beismerő vallomásra a gyanúsítottakat, legyen az eljárás tárgya rablás vagy csupán egy víkendház-feltörés. Előfordul, hogy mindez az ilyesfajta cselekedetekre hajlamos rendőrök kollégái és felettesei előtt is köztudott, mégsem tesznek ellene semmit, vagy éppen kifejezetten helyeslik.
A garázdasággal gyanúsított ugyancsak cigány R. Zsolt édesanyja azért háborgott: a nyomozók bántalmazták a fiát, pedig még csak fiatalkorú. Állítását bizonyítani persze nem tudta, és nem is hittek neki, hiszen a fia kihallgatása hatósági tanúk előtt történt. Azután kiderült: a hatósági tanúk a rendőrség alkalmazottai, a meghallgatáson jelen sem voltak, utólag hívták be őket, a jegyzőkönyvet aláírni. Ezek a majdhogynem „hivatásos” hatósági tanúk nem is tagadták, hogy őket hasonló célból már nemegyszer igénybe vették.
Az érintettek tapasztalatai szerint leginkább a cigányokat, a többször büntetetteket és a fiatalkorúakat (!) fenyegetik súlyosabb rendőri jogsértések. De hasonló sérelmekről mások is beszámolnak. Például: az egri K. István diplomás vezető beosztású kereskedő, akit néhány százezer forintos sikkasztás gyanújával vettek őrizetbe. Mégis – állítása szerint – a kihallgatásakor a lábára tapostak, majd a tarkójára egy pisztolyt vagy annak vélhető tárgyat szorítva próbálták beismerésre serkenteni.
P. József ellen zsarolás miatt indítottak eljárást (amit később a bíróság önbíráskodásnak minősített). Elmondta, hogy a lakására szirénázó autókkal érkeztek. Az ajtót nyitó gyanúsítottat a szülei szeme láttára azonnal megbilincselték, és a házkutatás alatt mindvégig így tartották fogva.
A napokban pedig egy ismert egri színészt inzultáltak. Amint a helyi napilapban nyilatkozta: gyalogosan hazafelé tartva, az igazoltató rendőröket és a hosszú álló kocsisort látva, a hatóság embereitől megkérdezte, mit csinálnak. Nem válaszoltak, ellenben őt is igazoltatni akarták, majd váratlanul négy-öt rendőr támadt rá, lefogták, megbilincselték és előállították. Útközben és a rendőrség folyosóján is ütötték-verték. „Úgy éreztem magam, mint egy elvetemült bűnöző.”
Az illetékes parancsnok, a rendőrség közleménye szerint, az intézkedést jogszerűnek, a kényszerítő eszközök alkalmazását arányban állónak találta.
A kérdés kézenfekvő: a rendőrségi törvény mit változtat mindezen, képes-e megfelelő ellenőrző szervezet hiányában a jogtalan erőszakot csökkenteni, visszaszorítani? Erre ugyanis jelenleg az ügyészség, illetőleg annak nyomozóhivatala alkalmatlan.
Feltételezem, a törvényjavaslatnak a kínzást, a kényszervallatást, a kegyetlen vagy embertelen bánásmódot tiltó rendelkezései nincsenek ellentétben a belügyminiszter úrnak a kemény, férfias, ám polgárbarát rendőrségről vallott nézeteivel. Más kérdés, hogy a valóság nem mindig hajlandó a törvények, sőt még a belügyminiszter óhajai szerint sem működni.
- Belföld [6]