Skip to main content

Ébresztő, magyarok!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Annak ellenére, hogy mifelénk nem kifejezetten ritka jelenség télen a hideg, a közigazgatás és a közbiztonság embereit mégis minden télen meglepi, hogy a közép-európai emberfajta is képes a hidegben megfagyni, különösen, hogyha hajléktalan. Pedig az idei tél nem is indult rosszul. ’92–93 fordulóján viszonylag emberléptékű menhelyek sora nyílt meg.

Ilyennek gondoljuk az Oltalom menhelyet és a Vöröskereszt, illetve a főváros által nyitott anya-gyermek szállókat. A rosszul sikerült Dobozi utcai intermezzo után egy lebontás előtt álló dohánygyári épületben ismét bárki meghúzhatja magát, ha jut neki hely a főváros által fenntartott fapadosban. Üde s egyben kicsit lábszagú színfolt volt az ukrán felségterület a honi hajléktalanok életében: egy átalakítás előtt álló volgai személyszállító hajó, mely a Máltai Szeretetszolgálat és a főváros együttműködésével ringatja álomba a Kék Dunán azokat, akik a szárazföldön nem találnak alvóhelyet. Kinyitotta bőségszaruját még a kormányzat is, 30 férőhelyes módszertani menhelyet nyitott 50 millióért a szeméttelep tőszomszédságában, és felbukkant a kormányzati köpönyegek ráncaiból kipattant, jól fésült Hajszál is, alapítványi ágyakat kínálva.

Az idei szezon új vonása, hogy a csődbe jutott, többnyire építőipari vállalatok üres munkásszállóikat tán nem szállóknak alakítják át, hanem (az államigazgatás kegyeiben bízva) a jobban fizető hajléktalan-ellátás szolgálatába állítják. Lám, mily gyorsan erősödik a szociális érzékenység, ha fizetőképes állami kereslet táplálja. Korábban nem egészen 1000 férőhely volt a fővárosban. Mára ez a szám egy átgondolt program keretében körülbelül 400-zal emelkedett. Sőt, a férőhelyek megteremtésén túl az idei télen először arra is gondja volt a fővárosnak, hogy a lesoványodott testeknek, fekélyes lábaknak, beteg szerveknek az ágy mellé orvosi ellátást is biztosítson.

Ám ez az év mindennek ellenére mégiscsak négy fagyhalállal kezdődött a Keletiben, és ennek a télnek mégiscsak az a sajátossága, hogy a nemzetiszínű karszalaggal és még egyebekkel is felfegyverkezett polgárőrök bizony éjszakáról éjszakára rendet vágnak a feltevésük szerint kevésbé nemzeti érzelmű otthontalanok között. A Nyugatiban megfélemlített hajléktalanok számolnak be egy újfajta ébresztési technikáról: az alvó hajléktalan frissen pattan fel, ha maga alá tett papundekliját meggyújtják.

A Szeta és a Twist Olivér Alapítvány február 25-én levélben Demszky főpolgármestertől kérte, hogy nyisson meg valamilyen fűtött helyet, és teremtsen sürgősen ezernél több átmeneti férőhelyet. A főpolgármester megígérte, hogy egy régi munkásszállás színháztermét berendezi ágyakkal, és kibérli egy szállodává átalakult másik munkásszállás két emeletét.

(Lapzártáig mindez nem történt meg.)












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon