–szeg [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

A rendszerváltás hőskorában, 1989–90, 1990–91 telén zsúfolásig megteltek a pályaudvarok hajléktalanokkal, a lapok pedig hajléktalanokról szóló hírekkel.

Akkoriban a Beszélő stábja is többször járt, főképp a Keletiben.

Azóta konszolidálódott a helyzet, ma a pályaudvarok éjszakánként szinte üresek. Ez részint annak köszönhető, hogy több a férőhely, több az átmeneti szállás: a főváros elkezdett berendezkedni arra, hogy vannak hajléktalanok. A határátlépési szigorítások nyomán drasztikusan csökkent a beutazók száma. A MÁV éjjel 2-től 5-ig zárva tartja a várótermeket, a hajléktalanokkal együtt így az utcára kerülnek a hajnali utazók is. A rendőrök pedig visszanyerték férfiasságukat; újabban a polgárőrökkel karöltve űzik ki a hajléktalanokat a pályaudvari paradicsomból.

Újra az indóházban

A múlt szerdán, február 24-én különösen hidegre fordult az idő Budapesten. Az átmeneti szállások előtt már kora este sorok álltak, a Máltai Szeretetszolgálat 100 férőhelyes hajószállásán 190-en szorongtak.

A Beszélő munkatársai három szociális munkás társaságában éjjel 1-kor indultak el a pályaudvarokra.

A Keleti indulási oldalán pokrócokba burkolva hárman vagy négyen alusznak – inkább utazók lehetnek, mint állandó lakosok. A rendőrök békén hagyják őket. Békén hagyják a tolókocsis rokkantat meg a csapzott öregasszonyt is, aki lakása elvesztését panaszolja éneklő hangon, néha felrikácsolva minden arra járónak. Bizonyára az indulási oldal állandó populációjához tartoznak, ezzel vívták ki, hogy nem zargatják őket. A váróteremben, az utazásra várók között tíz-tizenöt hajléktalan. Őket igazoltatják, de egyelőre maradhatnak. Elgondolni is rossz, mi lesz egy óra múlva, amikor mindenkinek ki kell menni a fűtött teremből. Ki kell-e mennie a vonatra váró házaspárnak is az alvó kisgyerekkel?

A Nyugatiban a helyzet változatlan

Üres a pályaudvar, csak egy állandó hajléktalan sétál a szerelvények között. Készségesen vállalkozik a kalauzolásunkra, beszéde, viselkedése egykori értelmiségit sejtet. Eltűntek a hajléktalanok, mondja. Állandóan jönnek a vasúti rendészek, a pályaudvari őrs rendőrei, a kerületi rendőrök, meg az Ezred rendőrei, meg a VI. kerületi polgárőrök is. – A polgárőrök? – kérdezzük. – Hiszen ők nem rendfenntartó alakulat. A maguk és lakótársaik vagyonát, biztonságát védik a tolvajok, betörők, garázdák ellen – ez állampolgári joguk. – Pedig jönnek – mondja kalauzunk. – Igazoltatnak meg lökdösődnek is.

M. szociális munkás impulzív alkat, máris megy a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen. Hiszen az igazoltató, lökdösődő polgárőr bizonnyal túllépte jogkörét.

Nem feljelentés! Bejelentés

Az őrsön a rendőrök nem örülnek a látogatónak. Így nem lehet feljelentést tenni – mondják. Ki a sértett, ki a tettes? Hagyja el az őrsöt, különben… És fogom is űzni a hajléktalanokat – mondja kérdezetlenül egy fiatal, szőke szakaszvezető. A pályaudvaron azok legyenek, akik utazni akarnak.

A panaszt fel kell venniük – próbálom magyarázni. Ha valaki bűncselekményről vagy szabálysértésről szerzett tudomást, a bejelentéséről jegyzőkönyvet kell készíteni… más kérdés, hogy megalapozott-e a bejelentés, ez már a bejelentő felelőssége. Nem hat az érvelésem, a zászlós engem is szorítana ki a szobából. Kénytelen vagyok megmutatni a képviselői igazolványom. Eltelik vagy fél perc, amíg belátja: új helyzet van. Utasítja a főtörzsőrmestert, vegye fel a jegyzőkönyvet. Az azonban, mit sem tudva az előzményekről, továbbra is dúl-fúl, kiabál: Ki a sértett? Mit akar? Előkerítem hajléktalan vezetőnket, vállalja, hogy jegyzőkönyvbe diktálja, amit elmondott. Az őrszobán azonban megriad. A főtörzsőrmester ráripakodik: – Maga a panaszos? Mi a panasza? –Semmi kérem – válaszolja az megszeppenve. – Akkor mit keres itt? Menjen innen – így a főtörzs, és kis híján kipenderíti a folyosóról.

A zászlós közben felhívta a kerületi kapitányság ügyeletes tisztjét. Hosszú beszélgetésbe kezdünk, az alezredes a rendőrség nehéz helyzetét ecseteli, és mindenáron le akar beszélni a jegyzőkönyvkészítésről. Inkább személyesen bocsánatot kér tőlem – mondja. Én szabadkozom: erre igazán semmi oka, nem bántott meg. Végre lediktálhatom a jegyzőkönyvet, szőrmentén, a feszült, fenyegető hangulat nincsen benne. A zászlós megnyugszik. M. feljelentést mondott – magyarázza –, holott ez bejelentés, innen támadt a félreértés. Ha rögtön ön jön be hozzám, nem lett volna semmi konfliktus.

– Nem lehet minden panaszos mellé egy képviselőt állítani – idézem Rejtőt szabadon.

Már hajnalodik, nyitják a várótermeket, feltűnnek a hajléktalanok is meg az utazók is.

A polgárőrök pedig nyilván azóta is igazoltatnak.

Mégiscsak kevés a képviselő!

• Belföld