Skip to main content

„A nemzet autentikus élmény”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Neményi László
Beszélgetés Schöpflin Györggyel


Beszélő: Azt mondtad, hogy a nacionalizmusnak három alapeleme van. A nacionalista először is meg van győződve arról, hogy mindenkinek tartoznia kell egy nemzethez, de csak egy nemzethez. Másodszor úgy véli, hogy a világ nemzetekből, és csak nemzetekből áll. Harmadszor pedig úgy gondolja, hogy a nemzeti lét egy többé-kevésbé jól definiált területhez kötődik. Ebben az értelemben a letűnt kommunista rendszerek akár nacionalistáknak is nevezhetők. Azt sugallták alattvalóiknak – néhol beléjük sulykolták –, hogy tökéletes nemzetállamokban élnek. Ez ugyan nem volt igaz, de a nacionalista alapelvek érvényességének elismerését jelentette. Nacionalizmus-definíciód tükrében hogyan értelmezhető az a gyakran használt hasonlat, hogy a kommunizmus „befagyasztotta” a nacionalizmust, és bukása után a fortyogó indulatok gejzírként törnek elő?

– Egy tekintetben értelmezhető. Én természetesen nem fogadom el a nacionalista világképet, a világ nem úgy van berendezve, ahogy a nacionalisták elképzelik. De mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a nemzet valódi politikai kategória, teljesen autentikus kategória. Ha egy politikai kategóriát befagyasztanak, akkor annak következményei lesznek. A kommunizmus egy tekintetben mégis befagyasztott valamit: azt mondta, hogy a nemzetek fejlődésének vége van. Tehát az lesz, ami van, és új nemzet nem jön létre. (Most tekintsünk el Jugoszláviától, vagyis a macedónoktól és a boszniai muszlimoktól.) Legalábbis a tömbön belül ez volt a helyzet. Ezzel szemben az igazság az, hogy a nemzetek változnak, a nemzeti identitás változik. Van ugyan folyamatosság, ez magától értetődik. De én úgy érzem, hogy egy tizenkilencedik századi magyar nem ismerné ki magát a mai Budapesten: nemcsak azért, mert a város megváltozott, hanem azért, mert a magyarok már másként gondolkodnak. Onnan indult az egész, de már más, tehát a nemzeti identitás megváltozott. Tudok erre egy nagyon jó példát mondani. Eugene Weber, a kaliforniai történészprofesszor írt egy könyvet Pensants into Frenchmen, tehát Parasztokból franciák címmel. Nagyon világosan mutatja be a Franciaországban 1870 és 1914 között lejátszódott modernizációs folyamatot, amely révén parasztokból franciák lettek. Tehát létrejött a francia tudat, ami egyszerre modernebb tudat, polgári tudat, ugyanakkor a modernizációs folyamat felerősítette az etnikai tudatot is. Előadásomban kifejtettem, hogy a nemzetfogalomnak két oldala van: a polgári és az etnikai oldal. Mindkét oldal fontos, szerves, elkerülhetetlen. Azt akarom a francia példán illusztrálni, hogy a nemzettudat állandóan változik. A kommunizmus ezt leállította. Azonban nem tudta teljesen megbénítani. Egyrészt megpróbálta kiaknázni, kihasználni: Ceausescu a legkirívóbb példája ennek. S ugyanakkor a társadalom az etnikai identitásra redukálódott, nemzeti identitás révén próbált szert tenni valamiféle polgári szabadságra. De ezt az etnikai identitás révén nem lehet elérni. Tehát a társadalom saját magát vezette félre, és rosszul járt. Ez alapvető problémája az elmúlt negyven évnek. Ma pedig az a probléma, hogy mivel a kommunizmus nemcsak befagyasztotta, hanem meg is semmisítette azt az intézményrendszert, amely a nemzet polgári oldalát érvényre segíti, ezért a nemzetbenvalóság, a nemzetben való gondolkodás a domináló ideológia a politikában. S mint az előadásomban is igyekeztem ecsetelni, egyes problémákat nem lehet az etnicitáson keresztül megoldani, még megközelíteni sem. Szerintem ez az alapvető probléma.

Beszélő: Az érem másik oldala pedig az, hogy a deffenzívába szorult modernizáló, nyugatosító erők – részben nyilván a vitaszituáció teremtette kényszerből – a nemzetfogalomnak szinte kizárólag a polgári oldalát hangsúlyozzák. Ez pedig már csak azért is problematikus, mert a szerződéselvre alapozott ideáltipikus liberális állam – ennek könyvtárnyi irodalma van – spirituálisan üres, és nem rendelkezik elegendő integrációs erővel. Említetted előadásodban, hogy nem akarsz politizálni. Mégis megkérdezném: milyen a bölcs, sikerrel kecsegtető liberális, modernizáló politika ebben a kérdésben?

– Tényleg nem akarok politizálni, de mivel erről egyszer már nyilatkoztam a nyilvánosság előtt, megismételhetem az akkor elmondottakat. Nagyon röviden és hangsúlyozva, hogy nem tanácsokat akarok osztogatni: én úgy látom, hogy mivel a nemzet tényleg autentikus élménye a társadalomnak, a liberális erőknek és a baloldalnak is ki kell alakítania egy stratégiát ezzel kapcsolatban. Mit ért azon, hogy ő magyar? Mi egy magyar liberalizmus? Természetesen ennek vannak nemzetközi aspektusai is, de most a magyar aspektust kívánom aláhúzni. Az egész dolog arra megy ki, hogy a baloldal (most a liberálisokat idesorolom) átengedte ezt az egész problémát a – minek is nevezzem? – jobboldalnak. Tehát monopolhelyzet alakult ki gyakorlatilag. S ez politikailag egyrészt felelőtlenség, másrészt ostobaság. Mert miért kellett átengedni? Miért nem sikerült a magyarországi liberalizmusnak kialakítania egy olyan stratégiát, amely magában foglalja a nemzetbenvalóságot? Ezáltal edukatív, nevelő szerepet is játszhatott volna a társadalommal szemben. Mert így a társadalom csak egyfajta nacionalizmussal vagy nemzetbenvalósággal találkozik, azzal, amelyet a jobboldal hangoztat. Hogy ez miért így történt, nem tudom megmagyarázni. Csak azt tudom mondani, sajnálom, hogy így történt. De még lehet másképpen is.

Beszélő: Köszönöm a beszélgetést.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon