A nagy gonddal előkészített törvényjavaslatba annak idején a természetvédelmi területek sorsát érintő összes módosítást betették – elsősorban a környezetvédelmi lobbysták hatására –, hiszen az átmeneti törvényeket előbb kellett megszavazni, mint a még azóta is hiányzó természetvédelmi törvényt. Normális esetben ez rögzítené azokat a természetvédelmi területekre vonatkozó alapvető előírásokat, amelyekhez a szövetkezeti vagy bármilyen más törvénynek igazodnia illik.
De hát a rendszerváltás az már csak ilyen. Mindenesetre a szövetkezetek átalakulásáról szóló 1992. II. törvényt egy 19-es paragrafussal egészítették ki: „a törvényben meghatározott, védett (helyesen: védelem alatt álló – V. L.) természeti területeket – a lakott tanyákhoz tartozó termőterületek kivételével – a magyar állam tulajdonába és a természetvédelmi szervek kezelésébe kell adni. Amennyiben a szövetkezet tulajdonából ezáltal földterület kerülne ki, a szövetkezetet azonos aranykorona-értékben természetvédelmi oltalom alatt nem álló, a magyar állam tulajdonában lévő csereterülettel – ha ez nem lehetséges, pénzben vagy más módon – kártalanítani kell.”
Vagyis sikerült teljesíteni azt a nyilvánvaló közóhajt, hogy a természetvédelmi területeket ne lehessen a szövetkezeti tulajdonjog megszűnése után se magángazdaságok részére kiosztani, hanem azok állami tulajdonban és szigorú ellenőrzés alatt maradjanak.
Ezt a sikert számolták fel sebtiben az év végén. Először úgy tűnt, hogy véletlenül, azután kiderült, hogy korántsem. Legalábbis a módosítást előterjesztői nem véletlenül terjesztették elő. Ugyanis hiába tiltakozott a Természetvédelmi Hivatal és a környezetvédők a korábbi törvény megváltoztatása ellen, a mezőgazdasági bizottság legutóbbi ülésén a bizottság vezetője cáfolta, hogy tévedésről lenne szó, sőt nyíltan kikelt a természetvédelem ürügyén folytatott „újraállamosítások” ellen. Hiába próbálta a környezetvédelmi bizottság egy azonnali hatálytalanító javaslattal kiköszörülni a csorbát, egyelőre nem jártak sikerrel, mert a mezőgazdasági bizottság nagy fölénnyel helybenhagyta a módosítást. A bizottság 11:3:3 arányban leszavazta, hogy a hatálytalanító javaslat a Ház elé kerüljön.
Ha a törvénymódosítás érvényben marad, akkor természetvédelmi parkok kerülnek magánkézbe, és válhatnak közönséges szántófölddé. Ez még ideiglenesen sem engedhető meg, még arra az időre sem, amíg a hatálytalanítási procedúrát lefolytatják. Másfelől az a tény, hogy ez a „tévedés” egyáltalán megtörténhetett, rávilágít arra, hogy a törvényhozási bürokrácia következtében a lényegi dolgok sikkadnak el. A természetvédelemről, a környezetvédelemről vagy akár az erdőkről megalkotandó törvények nélkül követhetetlenek – még a képviselők számára is – az élet minden területét behálózó környezeti érdekek. Az érdekvédelem pedig még akkor is kijátszható, ha, mint a fenti esetben is, a kérdésben alapvető konszenzus van, és legfeljebb egy szűk lobbynak van csak más véleménye. A törvényhozásban elképesztően sok tervezet forog, és az ilyesfajta rejtett törvényrombolásra igen sok alkalom kínálkozik. Már talán a törvénytervezet beterjesztői vagy módosítói sem emlékeznek azokra a paragrafusokra, amelyet egy újabb törvény hatálytalanítani fog. Ez ellen persze a törvényalkotás számítógépes ellenőrzésével lehetne tenni valamit.
A törvény nem ismerete nem ment fel a büntetés alól. Ez a törvényhozókra természetesen éppen úgy vonatkozik, mint bármelyik közönséges halandóra. A joganyag sem osztható fel „szándékosan” és „véletlenül” meghozott jogszabályokra. Ez nyilván megnehezíti majd az eredeti szándék érvényesítését, még akkor is, ha a törvénymódosítás keresztülhajszolói csupán félmunkát végeztek, hiszen elfelejtették módosítani a szövetkezeti átalakulási törvény néhány erre a kérdésre vonatkozó bekezdését.
Így a természetvédelmi területek nem kerülhetnek ugyan felosztásra, de mivel a törvénymódosítás miatt állami tulajdonba se kerülhetnek, a megszűnt fantomszövetkezetek birtokában maradnak…
- Környezet [6]