Vit László: Türelmi küszöb
Az 1843-as folyamkilométernél épül a küszöbgát. A hivatalos adatok szerint 450 millió forintba fog kerülni, és július 15-én már lehet „használni”. Az építési költség a felét sem éri el a szivattyúzás évi költségének.
Az 1843-as folyamkilométernél épül a küszöbgát. A hivatalos adatok szerint 450 millió forintba fog kerülni, és július 15-én már lehet „használni”. Az építési költség a felét sem éri el a szivattyúzás évi költségének.
A nem kellően biztonságos mohi atomerőmű ellen tiltakozókat azzal hűtötte le a környezetvédelmi, majd a külügyminiszter is, hogy Magyarország tiltakozása a szlovák kormánynál aligha lehetne hatékony, a magyar kormány tehát akkor jár el helyesen, ha a legkisebb rosszat választja, nem hajszolja bele a szlovákokat egy olyan helyzetbe, ami egy még rosszabb állapotot eredményezne. Ha ugyanis, orosz segítséggel vagy saját erőből kéne befejezniük az erőművet, akkor nem a fejlett nyugati, hanem az ósdi keleti technológiát alkalmaznák, ergo, az eredmény egy kevésbé biztonságos erőmű lenne.
Előadásod a fonákjára sikerült: az alternatív mozgalmak csapdái kerültek szóba.
Ez a közönség – ha másként nem, az érdeklődés szintjén – benne van az alternatív mozgalmakban. Azt akartam elmondani, hogy mik az alternatív politika veszélyei. Veszélyesnek tartom a hatalmi szférába való integrálódást is, de az állandó „kint maradást”, az elszigetelődést is.
Magad is a mozgalom tagja vagy.
Az Autonómia nevű anarchista csoport egyik alapítója voltam 1988-ban. Azóta inkább anarcho-liberálisnak vagy individualista anarchistának vallom magam.
Valójában nem is a vasúti közlekedés válságáról van szó, hanem az eddig követett koncepciókéról. A vasút nemhogy elavult volna, hanem egyenesen a jövő évszázad legígéretesebb közlekedési alternatívájának számít.
Volt – tehát lesz?
Nem kívánok Vit László Haderőszak című „radikálisan pacifista” írásának lényegi mondanivalójával vitába szállni már csak azért sem, mert a főbb következtetéseivel egyetértek. Osztom véleményét abban, hogy a honvédelmi törvény jelenleg folyó parlamenti tárgyalásánál a pártok – valószínűleg tudatosan – megkerülik a törvénytervezet legsúlyosabb, elvi jelentőségű rendelkezésének vitatását: a hadkötelezettség, a sorozás intézményének beláthatatlan ideig való fenntartásáét.
A totalitárius diktatúra a nyílt, brutális erőszak jelképe volt, amellyel szemben az erőszak-ellenességet és az erőszakmentességet hangsúlyozó alternatív mozgalmak jelentős erkölcsi többletet képviseltek. Kétségtelen, hogy ezeket a mozgalmakat az akkori demokratikus ellenzék is támogatta, fellazítva ezáltal azokat az előítéleteket, amelyek a közfelfogásban, de a hagyományos politikai felfogásban is mélyen meggyökeresedtek.
Mintha nem is az ökológiai szükséghelyzet hozná létre a választási harcba bekapcsolódó csoportocskákat, hanem inkább az a lehetőség, hogy pártként közpénzekből részesüljenek a különben nehéz anyagi helyzetben lévő környezetvédelmi mozgalmak.
Az államtitkár, akinek feladatkörébe tartozik a kérdés rendezése (ő egyébként a határvízi bizottság vezetője, és kezében összpontosul a vízügyi politika irányítása), a bizottságnak küldött levelében arra célzott, hogy a bizottság által képviselt merev álláspont, a korábbi parlamenti határozathoz való ragaszkodás megköti a kormány kezét, hogy egy valóban jó, mindenkit kielégítő megoldás születhessen az ügyben.
A bizottság fel volt háborodva. A bizottság kikérte magának és a Duna-mozgalomnak is.
A nagy gonddal előkészített törvényjavaslatba annak idején a természetvédelmi területek sorsát érintő összes módosítást betették – elsősorban a környezetvédelmi lobbysták hatására –, hiszen az átmeneti törvényeket előbb kellett megszavazni, mint a még azóta is hiányzó természetvédelmi törvényt. Normális esetben ez rögzítené azokat a természetvédelmi területekre vonatkozó alapvető előírásokat, amelyekhez a szövetkezeti vagy bármilyen más törvénynek igazodnia illik.
De hát a rendszerváltás az már csak ilyen. Mindenesetre a szövetkezetek átalakulásáról szóló 1992. II.
Lipták Béla nem adta fel a küzdelmet! Jelenleg éppen Kennedy, Dodd és Bell szenátorokat ostromolja annak érdekében, hogy az Egyesült Államok vesse latba befolyását, és ha másképp nem lehetséges, akkor hitelek megvonásával próbálja rábírni a szlovák kormányt egy elfogadható kompromisszum megkötésére Bős ügyében. Abban a kérdésben persze, hogy létezik-e egyáltalán ilyen kompromisszum, erősen megoszlanak a vélemények a mozgalomhoz tartozó és a vízlépcsőt egyaránt elutasító szakértők között.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét