(Kotász Zoltán), Vit László

Nyomtatóbarát változat

Volt – tehát lesz?

Nem kívánok Vit László Haderőszak című „radikálisan pacifista” írásának lényegi mondanivalójával vitába szállni már csak azért sem, mert a főbb következtetéseivel egyetértek. Osztom véleményét abban, hogy a honvédelmi törvény jelenleg folyó parlamenti tárgyalásánál a pártok – valószínűleg tudatosan – megkerülik a törvénytervezet legsúlyosabb, elvi jelentőségű rendelkezésének vitatását: a hadkötelezettség, a sorozás intézményének beláthatatlan ideig való fenntartásáét. Különösen szomorú ez azért, mivel a társadalom erősen megosztott a kötelező katonai szolgálat kérdésében, s bár a hadkötelezettséget az alkotmány v szűkszavúan – deklarálja, a szabályozás bővebb, elméleti megalapozása teljesen hiányzik. Magyarországon a hadkötelezettség legfőbb alapja a (Mária Terézia koráig visszanyúló) hagyomány: kötelező katonáskodás eddig is volt – tehát a továbbiakban is lesz.

Helyes végkövetkeztetésnek tartom Vit László azon megállapítását is, mely szerint a civil szolgálat jelenleg nem tekinthető a katonai szolgálat igazi alternatívájának. A civil szolgálat szabályozásának és működő gyakorlatának bemutatásánál viszont számos tévedés torzítja a képet. Feltétlen szükségesnek tartom ezek helyreigazítását, mivel a közvélemény is rengeteg hasonló téves információval, sőt rémképpel terhelt, ezeket igazán kár volna tovább erősíteni.

A civil szolgálatra irányuló kérelmeket nem a Honvédelmi Minisztérium, hanem a helyi hadkiegészítő parancsnokság bírálja el. Vit László szerint: „A minisztérium nem közöl adatokat, ezért csak becsülhető a civil szolgálatot kérők száma.” A legutóbbi időkig a minisztérium minden év elején közölte a megelőző évre vonatkozó részletes adatokat. A katonai ügyész a kérelem tekintetében – tudomásom szerint – nem végez nyomozást. Az elutasított kérelmező, sajnos, hiába fellebbez polgári bírósághoz; a tárgyalások általában elméleti pengeváltásokban merülnek ki.

Mivel a lelkiismereti ok – melyet a hatályos törvény az engedély elnyeréséhez feltételül szab – nem jogi fogalom, de még csak konszenzusos teológiai vagy irodalomtörténeti definícióval sem bír, ezek a tárgyalások szükségszerűen parodisztikussá válnak. Egy bíróságnak nem lehet feladata, hogy az előtte megjelenő felek filozófiai vitájában döntő legyen. Téves Vit László következő megállapítása: „A lelkiismereti okokon nem világnézeti, hanem vallásos meggyőződést értenek, és ez alapján hoznak ítéletet.” A két indoklás (vallási és lelkiismereti) megítélése között nincs észrevehető prioritás: a Jézus Krisztus tanításaira hivatkozó kérelmezőket már számos esetben elutasították az elméleti viták után, míg a „tisztán” lelkiismereti (nem vallásos világnézeti) okokra hivatkozók közül sokan zöld utat kapnak. Az engedélyezésről korrekten annyi állapítható meg, hogy meglehetősen ötletszerű. Vit László: „Sem a honvédség, sem a munkavállalók nincsenek felkészülve arra az esetre, ha a civil szolgálatot kérők száma jelentősen megemelkedne.” A HM – még 1989-ben, egy belső utasítással – évi 15 000 főben limitálta a kiosztható engedélyek számát. Az engedélyezettek teljes köre az azóta eltelt négy év alatt sem érte el a 2000 főt. A polgári szolgálatosok számára fenntartott betöltetlen munkakörök száma, tájékozódásom szerint, jelenleg 5-6-szorosa a betöltöttnek, s az új, szabad foglalkoztatási helyek folyamatosan gyarapodnak. A kérelmezők számának legalább a tízszeresére kellene váratlanul ugrania, hogy az emelkedés valóban gondot okozzon. Megjegyzendő még, hogy a polgári szolgálat ideje nem 24, hanem 22 hónap (s a közeljövőben várhatóan 18-ra csökken).

A cikkíró szerint: „A polgári szolgálatot teljesítőknek ugyanúgy korlátozva vannak a szabadságjogaik, mint a ténylegeseknek.” A korlátozás tagadhatatlan, ám az, hogy ugyanúgy – ez csak a civil szolgálat ismeretének hiányából fakadhat. A polgári szolgálat független minden katonai szervtől. A civil szolgálatos legtöbbször egy átlagos munkavállalóéval megegyező munkarendben dolgozik, azaz heti öt napot és napi nyolc órát, s otthonról jár be a szolgálati helyére. Alapvető szabadságjogainak sokkal inkább birtokában van, mint egy sorkatona. Nagyon helyesen – teszem hozzá –, mivel előreláthatólag ez lesz az egyetlen reális, hathatós motiváció arra, hogy a konkurenciával számolni kényszerülő hadseregben is folyamatosan javítsák a sorkatonák helyzetét, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat.

A hadkötelezettség megszüntetéséig tehát a civil szolgálatra, a valódi alternatív szolgálatra elengedhetetlen szükség van.

Kotász Zoltán

Köszönettel véve Kotász Zoltán kiegészítését, és elnézést kérve a cikkbe becsúszott pontatlanságokért, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem a civil szolgálat mint a fegyveres katonai szolgálat megtagadásának jelenleg egyetlen legális lehetősége ellen vagyok. Csak azt szerettem volna nyomatékosítani, hogy az intézmény csak limitált számú esetre „van kitalálva”, csak megszabott számú hadköteles élhet a törvényben megszabott lehetőséggel. A katonai okfejtés szerint ugyanis, ha a civil szolgálatot teljesítők száma meghaladná ezt a korlátot, az veszélyeztetné a harckészültséget. Amit sejtetni szerettem volna, nem más, mint hogy a „limitáció” és az „engedélyezett” esetek száma között valószínű az összefüggés. Bár ezt a számot nem ismerem, feltételezem, hogy a kérelmeik elbírálását befolyásolja, vagy mondjuk befolyásolná, ha a kérelmek elérnék ezt a bűvös határt. Éppen ezért a civil szolgálat nem abszolutizálható, kiszélesítése a jelenlegi körülmények között nem lehetséges, ezért az intézmény nem tekinthető teljes értékű megoldásnak. Mivel azonban a kérelmek számáról nincsenek megbízható, ellenőrzött adataink (én a kiegészítő parancsnokság statisztikáit, mivel név szerint nem azonosíthatók, nem tekintem ilyennek), ezért csak találgatni tudjuk, hogy mennyire közelítette meg a jelentkezők száma a „kontingenst”.

A másik kérdésben, a lelkiismereti ok bírósági megítélésének ötletszerűségéről tett megállapításával teljesen egyetértek. Megállapításaim az ALBA Kör általam ismert esetein alapulnak.



Vit László

• Visszabeszélő