Minden kompromisszumnak ára van. Az ellenzéki pártok képviselői és szakértői, úgy látszik, megelégedtek a honvédelmi alapelvek gyökeres átfogalmazása és drasztikus megrövidítése helyett azzal, hogy a vitatott részek közül a legfontosabbakat, amelyek a haderő létszámára és a határőrség hovatartozására vonatkoznak, egyetértés hiányában kihagyják az anyagból. Sikerült még eltávolítani vagy átfogalmazni jó egynéhány félreérthetően fogalmazott bekezdést és mondatot is.
Pártsemleges alkalmatlanság
Mégsem igazán értem, mitől vált az ellenzéki bírálatok érvényesítése nélkül egyszerre az ellenzék számára is elfogadhatóvá ez az anyag, amely szerkezetében és megfogalmazásában változatlanul az eredeti kormány-előterjesztést követi. Persze azt sem értem, hogy ez a varsói szerződésbeli (vagyis szovjet) katonai gondolkodásmódot, helyzet- és értékítéletet, mondatszerkezeteket és szóhasználatot tükröző dokumentum miért jó a kormánypártoknak.
A honvédelmi alapelvek hibái nem pártfüggőek, hanem egy megcsontosodott, konzervatív katonai gondolkodásmódból erednek.
Az alapvető problémát az jelenti, hogy azok kaptak lehetőséget a Magyar Köztársaság honvédelmi alapelveinek megfogalmazására, akiknek ezt az anyagot készen kellett volna megkapniuk.
A hat párt képviselői sajnálatos módon még most sem értik, hogy a honvédelmi alapelvek megfogalmazása az úgynevezett „civil kontroll” egyik legfontosabb összetevője, melyről a politikai rendszerváltás óta is csak fecsegnek – érvényesüléséről szó sincs.
A civil kontrollon még most is holmi felszínes ellenőrző szerepet, időközönként beszámoltatást, elszámoltatást értenek.
A jól működő polgári demokráciákban ennél sokkal többről van szó. A civil kontroll azzal kezdődik, hogy a fegyveres erőktől független szakértők állítják össze a fegyveres erők feladatával és fenntartásával kapcsolatos koncepciót. A katonák ennek alapján tervezik meg a hadsereg, a fegyveres erők létszámát, szerkezetét, fegyverzetét, kiképzését, s ezeket a tervezeteket a törvényhozás szakintézményei bírálják felül, hagyják jóvá vagy módosítják – úgyszintén a fegyveres erőktől független katonai szakértők bevonásával. A civil kontroll részét képezi a katonai költségvetés, ennek a részletekre is kiterjedő megtárgyalása, jóváhagyása és ellenőrzése.
Mindez persze kiegészül a fegyveres erők életének, működésének folyamatos társadalmi felügyeletével s tételes ellenőrzésével, a vezetők beszámoltatásával.
Katonai „csőlátás”
A honvédelmi alapelvekből hiányzik a reális helyzetmegítélés, azoknak az új kihívásoknak, új kockázati tényezőknek az alapos elemzése, amelyek továbbra is indokolják a Magyar Köztársaság fegyveres erőinek fenntartását.
Az anyagon végigvonul az a konzervatív katonai gondolkodásmód, mely fegyveres erőink tervezése szempontjából az úgynevezett legrosszabb esettel, egy ellenünk irányuló totális háborúval számol. Az effajta katonai gondolkodásmód persze nem azért konzervatív, mert az ellenünk irányuló totális háború teljesen kizárható, hanem azért, mert azok, akik ezt a gondolkodásmódot követik, a jelenlegi magyar fegyveres erőket kívánják a ma még nem létező (és nehezen valószínűsíthető) veszélyeztetettséghez méretezni.
E gondolkodásmód képviselői (és neohéja civil támogatóik) képtelenek belátni, hogy egy ország fegyveres erői fenntartásának egyik alapvető meghatározója a reális katonai veszélyeztetettség, amely persze módosulhat, de századunk végének európai realitásait éppen az jellemzi, hogy e változások (tendenciái is) időben tetten érhetők.
Így okkal állíthatom, hogy a már meglévő garanciák – Stockholm, EBEÉ, Nyitott Égbolt – alapján a közép- és a kelet-európai térségben a katonai veszélyeztetettség mindenfajta lényeges módosulása időben észlelhető, és nem gyors lefolyású. Éppen ezért, ha szükségessé válik, akkor lesz majd idő a politikai és a katonai ellenintézkedésekre.
A konzervatív gondolkodásmód tette képtelenné az anyag szerzőit, hogy belássák: a jelenlegi közép- és kelet-európai helyzet, az itt elhelyezkedő országok magatartásformái és ellentétei nem vethetők össze az első vagy a második világháborút megelőző, illetve követő helyzettel és magatartásformákkal.
Jól mutatja ezt Csehszlovákia szétbomlása, amely az új cseh helyzetértékelés, a mérséklődött cseh fenyegetettség érzés következménye.
Új jelenség az első világháború után mesterségesen létrehozott államalakulatok egyelőre megjósolhatatlan lefolyása és kimenetelű felbomlása. A volt Jugoszlávia esetében ez a folyamat elsősorban a közvetlen környezetet fenyegeti, a volt Szovjetunió esetében azonban – az atomfegyverek miatt – az egész világra újfajta (a klasszikus agresszív háborús veszélytől eltérő), mégis súlyos katonai fenyegetést jelent.
Honvédelmünk céljai-eszközei
A reális helyzetértékelés alapján mód lett volna arra, hogy a dokumentum mindenki (saját magunk és környezetünk) számára is félreérthetetlenül megfogalmazza honvédelmünk céljait, és világosan meghatározza álláspontunkat megvédendő határainkról, ahogy azt legutóbb például Meiszter Dávid nyugalmazott külügyminisztériumi helyettes államtitkár fogalmazta meg (Népszabadság, március 13.).
Sajnos ez hiányzik az anyagból. Az „ellenségkép hiánya” viszont – ez a teljes kép- és tudatzavart bizonyító megfogalmazás – megmaradt, s ugyanúgy a polgári védelemmel kapcsolatos nem egészen érthető óhajok és „katonai” feladatmegszabások is.
A fegyveres erők című fejezetnek röviden és tömören tartalmaznia kellene azokat a követelményeket, melyeknek – az előzőekben kifejtett helyzetértékelés alapján – fegyveres erőinknek meg kell majd felelniük. Ennek a helyén rosszul megfogalmazott napiparancsféléket találunk, óhajok és vágyak gyűjteményét, amelyben a lényeg helyett a „feladatok zavarmentes teljesítéséről” és a „hadtudomány korszerű elveiről” fecsegnek.
Alig esik szó a fegyveres erők átépítését – a létszámot, fegyverzetet, kiképzést – meghatározó két tényező: az aktuális (és reális) fenyegetettség nyomán megfogalmazható feladatoktól és az ország teherbíró képességétől (meg a tényleges veszélyektől) függő katonai költségvetés viszonyáról. Ehelyett a „hazai területen megvívandó aktív védelmi tevékenység” követelményéről olvashatunk.
A 27. pont teljesen feleslegesen, a honvédelmi alapelvek szellemétől idegen módon meghatározza a Magyar Honvédség haderőnemeit. Ez az, ami tipikusan nem az alapelvek közé tartozik, ráadásul nem is biztos, hogy helyes a felvázolt két haderőnemes megosztás.
A szövegből egyébként visszaköszön az egykori szovjet légvédelmi koncepció szóhasználata: „az ország legfontosabb objektumainak oltalmazása”, miközben szó sincs azokról a rendező elvekről, amelyek alapján meg lehetne határozni ezeket.
A 28. pontban lehetne konkrétan, a haderőreform alapjaként szolgáló feladatot szabni, de ezt az anyag nem teszi. Szó esik ugyan az ellencsapás-mérési képességről, de nem fejtik ki, hogy agresszió esetén ez az ellencsapás mit tartalmaz: az eredeti állapot helyreállítását, a Trianon előtti határok elérését vagy az ellenség fészkéig való előrenyomulást? E pontosítás nélkül pedig az ellencsapás-mérési képesség értelmezhetetlen.
Ugyanezen pontban feltüntetett követelmény a tömegpusztító fegyverek elleni védelem képessége. Ennek a korábbi szovjet hadtudomány által is megfogalmazott feltételnek a teljesítésével a magyar fegyveres erők a világ egyetlen e képességgel rendelkező hadseregévé válnának…
A haderőfejlesztésről szóló fejezetből kimaradt, hogy fegyveres erőinknek miből, mivé kell átalakulniuk, mik a haderőreform során elérendő célkitűzések. Ehelyett (a prioritások figyelmen kívül hagyásával) megelégedtek egy közhelygyűjteménnyel.
Rossz fogalmazás – pongyola szóhasználat
A szöveg anyanyelvi lektorért, nyelvi szerkesztőért kiált! A hatpárti egyeztetésnek feltehetően nem a nyelvi minőség javítása volt az elsődleges célja, de talán erre is figyelni lehetett volna egy kicsit.
Az anyagot, a katonai szlengben korábban meghonosodott magyartalan, parancsmegszabó, „divatos” szófordulatokkal élő stílus jellemzi.
Az állampolgár mindenesetre hiába rontja nyelvérzékét az alapelvekkel, képtelen lesz megtudni, hogy az adófizetők pénzéből milyen feladatokra milyen jellegű fegyveres erőket kívánunk létrehozni és fenntartani.
A nemzetközi környezet sem lesz tájékozottabb, hiszen hiányoznak a szándékainkra, a várható magatartásunkra, a reális értékítéletünkre egyértelműen rámutató fontos megállapítások, mindenekelőtt azok, amelyek a megvédendő határainkra utalnak.
Minden kompromisszumnak ára van. De ekkora?
És a jobbaknak hozadékuk is szokott lenni.
- Belföld [8]