A szlovák kormány külügyminisztere, Milan Knazko már hosszabb ideje bírálja a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vezetőjét antidemokratikus vezetési módszerei miatt, mely kritikát Meciar rendkívül nehezen viselte. Ezért többször lemondásra szólította fel Knazkót, megtiltotta, hogy külügyminiszterként külföldre utazzon, majd Michal Kovác köztársasági elnökké történt választása után formálisan is benyújtotta az államfőhöz Knazko visszahívásáról szóló javaslatát.
A cselekvő Meciar
A szlovák alkotmány értelmében a kormány tagjait kétféle módon lehet visszahívni: vagy parlamenti bizalmatlansági szavazással, vagy a miniszterelnök indítványára. A visszahívás tényleges aktusát mindkét esetben az államfő végzi el, míg azonban az első esetben kötelessége eleget tenni a parlamenti döntésnek, a második esetben a jelek szerint mérlegelhet. Michal Kovác élve alkotmányos jogával alkotmányértelmezés céljából kérdést intézett az Alkotmánybírósághoz a mérlegelési lehetőségének tisztázása céljából, amivel lényegében elodázta a döntést.
Az eleinte csak a kulisszák mögött zajló viadal csupán a Meciar-vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom két héttel ezelőtti választmányi ülése után folyhatott nyílt színen. A választmány maga is elmarasztalta a külügyminiszter lépéseit, és teljes mértékben alkotmányosnak ítélte a kormány- és pártfő vele kapcsolatos szándékait. Meciar tehát szabad kezet kapott. A kormányfő pozíciója ezen az ülésen egyébként is rendkívüli módon megerősödött, és Knazko korábbi politikai támogatói is sorra vonták vissza eddigi véleményüket.
Már csak Michal Kovác köztársasági elnököt kellett megdolgoznia. Nem volt nehéz. A legegyszerűbb eszközt, a zsarolást választotta: kijelentette, hogy amennyiben nem tesz eleget visszahívási indítványának, ő maga mond le, lemondatja a kormányát, sőt ezt követően nem fogadja el az új kabinet alakítására tett megbízatást sem. Mindez természetesen olyan láncreakciót indíthatott volna el, hogy a köztársasági elnök minden teketória nélkül leváltotta Milan Knazkót.
A jelek szerint tehát a HZDS vezetője ott folytatja, ahol 1991-ben abbahagyta. Ez a leváltási módszer kísértetiesen egyezik azzal, ahogyan az akkori kabinetből Anton András belügyminisztert kibuktatta: nem szakmai szempont, hanem személyes ellenszenv, illetve a beosztott illojalitása alapján döntött. Úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik szerint Meciar népszerűségének csak egy módon lehet véget vetni: ha hagyják őt beszélni és cselekedni. A közvélemény-kutatási adatok szerint a miniszterelnök népszerűsége folyamatosan csökken, s a júniusi 60 százalék ma már 25 százalékra esett vissza.
Az önkéntes távozó
Milan Knazkóval egy időben Ludovít Cernák gazdasági miniszter is távozott a kabinetből – igaz, ő önként. Távozását főként azzal indokolják, hogy a kormányfő továbbra is képtelen az együttműködésre.
Pártja, a Szlovák Nemzeti Párt már korábban többször kijelentette, hogy amennyiben Meciar tiltakozásuk ellenére kinevezi Andrejcák volt szövetségi védelmi minisztert a szlovák védelmi minisztérium élére, felmondják a csendes koalíciót a HZDS-sel, miáltal kisebbségi kormány jön létre (a 150 tagú parlamentben csak 74 HZDS-képviselő van). Nos, Meciar mindennek ellenére „nem látott okot korábbi döntése” felülbírálatára, s így a Szlovák Nemzeti Párt látványosan otthagyta a kormányt.
Cernák helyét a volt szövetségi gazdasági miniszter Jaroclav Kubecka, Knazko helyét pedig szintén volt szövetségi miniszter, a cseh–szlovák diplomácia utolsó vezetője, Jozef Moravcik foglalta el. Ezzel lényegében rövid távon megoldódott a fenyegető kormányválság, bár a problémákat csupán a szőnyeg alá söpörték a megoldás helyett.
Bős: néma csend
A Meciar–Knazko-konfliktus valamennyi szlovákiai napilap címlapján szerepelt, ám annál nagyobb csend veszi körül az Európa Parlament Bőssel kapcsolatos nemrégi határozatát. A hivatalos szlovák sajtóiroda jószerével be sem számolt az eseményről, s az illetékesek is a hallgatás jótékony fátylába burkolóznak – információhiányra hivatkozva. Mindez – ismerve a szlovák sajtóiroda kézi vezérlésének módszereit, aligha tekinthető véletlennek, s úgy tűnik, Pozsony gondban van. Mindenesetre komoly jelzésnek számít, hogy a kormányhoz közel álló Národná Obroda hasábjain mértékadó állami hivatalnok sietett leszögezni: Julius Binder Bőssel kapcsolatos kijelentéseit semmiképpen sem szabad összetéveszteni a kormány hivatalos véleményével. Binder az építkezés főberuházója, s mint ilyen, természetesen a befejezés mellett érvel. Ő azonban nem a kormány, hangzott a nyilatkozat.
Valami talán Szlovákiában is megmozdult. Ismeretes, hogy a környezetvédelmi minisztérium tavaly óta több jelentésben bírálta a nagyberuházást a parlament által korábban támasztott ökológiai és jogi feltételek figyelmen kívül hagyása miatt, s ezen jelentések alapján a zöldek ügyészségi feljelentést tettek Julius Binder ellen. A vízi erőmű fő szorgalmazója akkor fölényesen utasította vissza a vádakat, s az egészet a külföldi szlovákellenes felforgató körök összehangolt akciójának minősítette. A helyzet azonban lassan megváltozik. A Sme című polgári napilap nem kevesebbet állít, mint hogy a beruházó cég vezetője, Julius Binder a törvényeket és parlamenti határozatokat megkerülve látott hozzá a C változat megvalósításához. A napilap kérdéseire válaszolva Lubomíra Zimanová környezetvédelmi államtitkár leszögezi, hogy a minisztérium által elkészített elemzés szólt a beruházó törvényellenes lépéseiről, azonban, mint mondja, „hangunk abban a hatalmas politikai viharban elenyészett”. Szerinte az ügyben érintett többi minisztérium érdekei ellentétesek voltak a környezetvédelmi tárca által beterjesztett anyaggal, s ezért azt a kormány visszautalta átdolgozásra, majd leszögezi: „Minisztériumunk eddig is pontosan a törvények értelmében jár el, s az engedély nélküli felépített objektumokra a továbbiakban sem adunk építési engedélyt, amíg a beruházó nem teljesíti a feltételeket.” A riporter azon ellenvetésére, hogy ennek ellenére az épületek állnak, sőt, az eredeti terv szerint működnek, az államtitkár így válaszol: „Valóban, ez így van, de már nincs mit tenni. A beruházó elérte célját, s a gátat már nem tudjuk szétszedni…”
Úgy tűnik tehát, hogy a szlovák kormányzat számára egyre nagyobb gondot okoz Binder s az általa kikényszerített C változat. Mindazonáltal hiba lenne azt gondolni, hogy a kormány felülbírálná korábbi döntéseit ez ügyben, s a nyilvánosság előtt is beismerné hibáit. Erről tanúskodik a jelenlegi zavart hallgatás, ezt jelzi a kompromisszumkészség hangoztatása. Szlovákiában ugyanis még nem mindenki ismerte fel a felelős személyek közül, hogy előbb-utóbb el kell fogadni az Európa Parlament határozatát.
Ivan Gasparovic, a parlament elnöke például személyes levelet küldött Egon Klepschnek, az Európa Parlament elnökének, melyben leszögezi, hogy Szlovákia nem sértette meg Magyarország területi integritását. Álláspontja szerint elsőként épp Magyarország bontotta föl az 1977-ben kötött kétoldalú szerződést: „Az építkezést közösen terveztük, közösen kezdtük a kivitelezést, ezért közösen kellene befejeznünk és a két köztársaság és a nemzetközi közösség érdekeivel összhangban.”
Mindezen információtöredékek ellenére nehéz eligazodni a szlovák vezetés reakcióin, és nehéz előre kiszámítani a várható lépéseket: a kormány tagjai és Vladimír Meciar kormányfő kizárólag saját kis „kézi vezérlésű” hírügynökségén keresztül érintkezik a közvéleménnyel. Meciar nem győzi eleget hangsúlyozni: a túl sok információ kifejezetten káros lenne a szlovákiai társadalomnak.
(Pozsony)
- Külföld [6]