Casuneanu úr, Kovászna megye új prefektusa, a Vatra ideológiai élharcosa. A szervezet marosvásárhelyi kongresszusán az illojalitás „vétségének” konkrét jogi kodifikálását követelte. Egy ilyen jogszabály alapján már az is bűncselekménynek minősülhetne, ha ragaszkodunk magyar identitásunkhoz. Casuneanu úr jogértelmezésében tehát a magyarságtudatot, mint olyat kell kiirtani, hiszen abból már szükségszerűen következnek a „szeparatista” törekvések, az illojalitás.
Az alkotmány szerint a kormánynak joga van a prefektusok kinevezéséhez akárcsak Franciaországban vagy Olaszországban. Ezek a nyugat-európai analógiák természetesen jó hivatkozási alapot jelentenek e joggyakorlat megtartásához.
Csakhogy Franciaország és Olaszország tényleg jogállamok, melyekben elképzelhetetlenek a marosvásárhelyihez hasonló véres összecsapások, s ha előfordulnának is, elképzelhetetlen lenne, hogy csupán kisebbségieket (jobbára áldozatokat) börtönözzenek be – hosszú-hosszú évekre.
A francia társadalomfejlődés nem analóg a románéval, még részkérdésekben sincsenek megfelelések. A francia nemzeteszme nem az eltérő etnikumok kirekesztésén, hanem befogadásán alapult. Jellemző, hogy bár Franciaország többmilliós etnikumokból alakult „nemzeti állammá”, modern történetében nyoma sincs etnikai természetű konfliktusoknak, még a bretagne-iak sem etnikai okokból fordultak szembe a nagy francia forradalommal. Olaszország pedig – a romániai magyarságéval, de főként a székelységével azonos helyzetű – dél-tiroli németség számára területi autonómiát is létrehozott.
A román állam ezzel szemben az asszimilációt célnak tekintette, és soha nem volt képes megérteni, hogy a franciaországi asszimiláció a befogadásnak már csak egyik következménye.
Nem az a baj tehát, hogy a kormány román prefektusokat nevez ki a székelyföldi megyék élére, hasonlóra tán Franciaországban vagy Olaszországban is akadhatna példa, hanem az, hogy intoleráns, kisebbségellenes román nacionalistát nevez ki, hogy nem veszi tekintetbe a megyék sajátos hagyományait, etnikai összetételét, hogy továbbra is az asszimilációs politikát szorgalmazza, és nem bánja, ha semmibe veszik a kisebbségi jogokat. És az alkotmány a prefektusok kezében olyan hatalmat összpontosít (nem véletlenül), hogy lehetőség nyílhat e törekvések érvényesítésére is.
Nem a prefektusok román nemzetiségét kellene kifogásolnunk (legalábbis elsősorban), hanem azt az ideológiát elutasítanunk, melyet a kormánypárt és tagjai magukénak vallanak. Ez az ideológia ellentétben áll az egyetemes emberi jogokkal, a kisebbségi jogokkal, a helyhatósági autonómia elvével. Én magam ezért éreztem nem csupán disszonánsnak, de bántónak is a sepsziszentgyörgyi tüntetés jeligéjét: „Magyar prefektust akarunk!” A Három szék című napilap vezércikkírója, Magyari Lajos azt is leírta: lehet a prefektus a földre szállt román igazságosság és tisztességesség, akkor sem kérünk belőle.
A tábla még csak félreérthető, a vezércikk félreérthetetlen: a legrosszabb magyar is jobb nekünk a legjobb románnál, mert az arányos képviselet elve alapján Kovászna és Hargita megye prefektusi tisztségei bennünket illetnek meg.
Kérdés azonban, hogyan lehet majd egy így fogalmazott követelés mögé fölsorakoztatni a román ellenzéket és a nemzetközi közvéleményt. Márpedig a nemzetközi közvélemény és a román ellenzék egyértelmű és határozott kiállása nélkül aligha lehet esélyünk a sikerre. A kormány bennünket kvantité neglizsáblnak* tekint.
Amint azt Tokaji György képviselő, az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetője a Kossuth rádiónak elmondotta, a kormánynak a májusra bejelentett áremelések sokkját „enyhítendő” elengedhetetlenül szüksége lenne egy kis etnikai diverzióra. Úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyi forrófejűekben (vagy inkább „forrófejűekben”?) partnerekre talál…
Már az intézkedés módja is provokatív szándékra vall. A kormány pusztán román prefektusokat akart volna, a kinevezéseket külön-külön ejti meg, így a felháborodás is megoszlik, az egyidejű kinevezés és a Kovászna megyei prefektus személye egyértelműen arra utal, hogy a kormány akarja a botrányt. Mindezt azonban a székelyföldi vezetők a maguk részéről észrevenni nem akarják. Ugyanazt a taktikát alkalmazzák, mint a kormány, a lakosság feltételezett érzelmeire építenek.
A „Magyar prefektust akarunk!” követelése kétségtelenül a román nacionalisták malmára hajtja a vizet, arról nem is beszélve, hogy a kormány a nemzeti kommunista pártok zsoldjában álló notórius renegátok, Hajdu Victor és Furo Iuliu kinevezésével (mindkettő magyarnak vallja magát) sakk-matt helyzetbe hozhatná a követelés kieszelőit.
Azt kéne hangsúlyoznunk: a prefektus pusztán a helyhatóságok intézkedéseinek törvényességét felügyelné. Ha törvényeink világosak és egyértelműek lennének, s ha mondjuk Kolozs megye élére magyar demokratát neveznének ki, lehetne a háromszéki prefektus akár román nacionalista is. A mai helyzetben azonban egy nacionalista román (vagy a nacionalista pártok zsoldjában álló magyar) prefektus jogaink lábbal tiprását „gyarmati” státusunk szentesítését jelenti.
A tiltakozó akciók folytatódnak, jelenlegi formájukban azonban aligha vezethetnek eredményre…
*Azaz elhanyagolható mennyiségnek (parányi részecskének).
(Sepsiszentgyörgy)
- Külföld [6]