Mondjuk, baromi szegény vagyok, állásom rég nincs, nem lakom sehol, alig eszem, azt is kukából, a mi környékünkön gyenge a felhozatal, pénzt gyakorlatilag nem is látok, megveszem azt a kis bácskait, nagyon kellene már valami segély, egyszerűen kajára, kellene télre meleg ruha, meg persze ruha nyárra is, ha valami gyerekruha is lenne, akkor rászánnám magam, hogy a nejemet is megkeressem, mégse menjek üres kézzel, beszélgetni nem szoktam, nincs kivel, meg minek;
mondjuk, baromi gazdag vagyok, a múlt héten bejött az ötös a lottón, nagynénim most hunyt el New Yorkban, Isten nyugosztalja, a földigiliszta-üzletláncom meg elképesztően prosperál, van egy lakásom Budapesten, de szeretnék az emberiségért tenni valamit, annyi a pénzem, hogy nem tudom, hova tegyem, mégiscsak van az embernek szociális lelkiismerete, sok a szegényember, hajléktalan az utcán;
mondjuk, nem vagyok baromi gazdag, de szegény sem, felgyűlt a sok ruha, használt bútor, árleszállított konzerv, amit csak úgy megvettünk, de soha nem esszük meg, még gyerekruhák is vannak, pelenka, mérhetetlen sok partedli, de hát mostanság senki nem akar szülni az ismerőseim körében (ajjaj, feketegyula), már nem tudjuk hova tenni, a kukások megbízhatatlanok, nem is biztos, hogy ők vannak a legjobban rászorulva.
Akkor most mit tegyek?
Veszem a telefonkönyvet (Budapest, 1993, A Magyar Távközlési Részvénytársaság Előfizetői Névsora, két kötetben), keresem a Szegényeket Támogató Alap (Szeta) telefonszámát – és nem lelem. Tárcsázom a közületi tudakozót (117-0170), jelentkezik, megadja a szervezet címét, de a telefonszáma, az titkos. Titkos.
Mit csinálok?
Behúzódom egy épülő ház lépcsője alá, mert rákezdett a nyári zápor. Gyálról nem fogok bebumlizni a Gellért térre, féfogadási idő, szabadságolások, ilyesmi, kell ez nekem?, a nyarat meg az őszt végül is ki lehet húzni valahogy, elvan az ember, télen meg – hát télen, állítólag ott van az a szociális háló, csak van ott egy üres ágy;
leballagok a boltba, hát ha titkos, titkos, akkor legyen két, nem, három nintendo fejenként a gyerekeknek, adjon egy félliternyit abból a Givenchyből is, Béluskám, holnap befizetek az egész családnak egy óceániai körútra, elleszünk;
még egyszer bekukkantok a pincébe, most spendírozzak egy ruhákkal tömött taxit oda, ahol esetleg csak egy kis adminisztrátor körmölget, és kérdően néz rám? nem, kis rendet rakok, eláll ez, nem kér enni, ha ügyesen csinálom, még fér is valami a tetejébe, mit fontoskodok én itt.
- Belföld [6]